Szili Adrián, a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója elmondta, a kerület rendezett költségvetése lehetővé teszi, hogy megkezdődjenek a közterület-fejlesztéssel kapcsolatos beszerzések, kivitelezések. Folytatódik a Bosnyák tér I-es üteme, és a tervek szerint decemberre – ha szeptember elején sikerül a területet építésre átadni – a II-es ütem munkálatai is befejeződnek, amelynek tervezett költsége nettó 147 millió forint.

A Bosnyák tér teljes egészében megújul: sétányokat alakítanak ki, megújul a növényzet, a közbiztonság növelése érdekében új közvilágítást és térfigyelő kamerarendszert telepítenek, lesz közterületi illemhely, és felújítják a parkolórészt is.

– A Bosnyák tér egy olyan főtérré alakul, ahol közösségi rendezvényeket, vásárokat, fesztiválokat lehet majd tartani. Egy igazi közösségi tér, ahol kellemesen el lehet időzni, és még éjszaka is biztonságos környék lesz, nem úgy, mint előtte – mondja Szili Adrián, aki hozzáteszi, a közterületi fejlesztések terén a városvezetés nem csak a városközpontra koncentrál. Kiemelte a kerület határában lévő Rákosfalva parkot, ahol felújítják az igencsak lepusztult állapotban lévő első világháborús emlékművet.

A 2013–2014-es években a kerület legkülönbözőbb pontjain komplex térrehabilitációkat hajtanak végre. A fejlesztések több lakótelepet is érinteni fognak, ezzel kapcsolatban hamarosan elkezdődnek a képviselői egyeztetések és a területek bejárása. A tömbrehabilitáció a Füredi lakótelepen lesz a legszembetűnőbb. Új arculatot kap a Kassai tér déli része is. A templomhoz vezető sétány és annak környezete új térkövekkel, parkberendezési tárgyakkal, növényekkel gazdagodik.

Szintén nagy volumenű beruházást terveznek a Csertő parkban, (Civil ház környéke), valamint a Csáktornya parkban. Kisebb mértékű lesz a térrehabilitáció a Báthory István parkban, a Rákosszeg parkban és az Újvidék téren.

A zöldterületek, parkok felújításában és fenntartásában a magasabb műszaki színvonal igénye jelent meg. A parkok növényzetének, burkolatainak és parkberendezési tárgyainak felújítása ennek jegyében fog zajlani. A parkrekonstrukciós munkák tervezett bekerülési költsége nettó 138 ezer forint.

Az önkormányzat tervezi a Rákosfalva park komplex rehabilitálását is, amellyel kapcsolatban a városgazdálkodás Barta Ferenc főépítész úrral folyamatosan egyeztet. A tervezési szakasz már idén lezárulhat, az átadásra 2014 első félévében kerülhet sor.

Alapvető stratégiai cél a meglévő közterületi játszóterek további fejlesztése, korszerű, a biztonságossági követelményeknek megfelelő további játszóeszközökkel történő felszerelése, minden korosztály játékigényét kielégítő játszóterek kialakítása. A lakossági igényeknek megfelelően az eddig játszótérrel már rendelkező területeken is szükségessé válik a meglevő kisebb játszóterek korszerű, több korcsoport számára is tartalmas szórakozást, rekreációt biztosító játszóeszközökkel való bővítése, átépítése.

Folytatódik a kerületi játszóterek korábban elindított parkrekonstrukciós programja. Ez a kijelölt helyeken további modern, új típusú játszószerek telepítését, valamint a csatlakozó zöldfelületek, parksétányok egyidejű felújítását, továbbá a gyermekek biztonsága érdekében a játszóterek zárható bekerítését is magában foglalja. A beruházás keretében a Mogyoródi u. 112. és az Újvidék téri játszóteret felújítják, a Csáktornya parkit pedig bővítik. A munkálatok tervezett költsége nettó 72 130 000 forint. A kéregzúzalékos játszótereket korszerűbb ütéscsillapítókkal szerelik fel.

Stratégiai cél még a meglévő úthálózat minőségi javítása, amelynek eszköze a teljes közművesítéssel ellátott utcákban a szilárd burkolatú utak kiépítése. Ennek keretében megépül a Bazsarózsa utca a Vezér utca és a Fischer István utca között, valamint a Vezér utca a Tihamér utca és a Tihany tér között. Az idei útépítések tervezett költsége nettó 29 millió forint. A biztonságos közlekedés érdekében forgalomtechnikai fejlesztések lesznek, amelynek keretében gyalogos-átkelőhelyeket létesítenek, és parkolást gátló oszlopokat helyeznek ki. Például az Ungvár utca–Csáktornya közelében megvalósul a régóta várt gyalogosátkelő. A parkolási gondok enyhítése érdekében parkolók épülnek a Füredi úti lakótelepen, a Kerepesi úton, a Rózsavölgyi utcában. A Nagy Lajos király úti posta környékén pedig komplex parkolófejlesztés történik. A parkolóépítések tervezett költsége nettó 64 millió forint.

Szili Adrián elmondta, a közvilágítást egész Zuglóban szeretnék fejleszteni.

– Igényként merült fel a kerületi játszóterek, közterek, közkertek megvilágítása fényvetős technológiával. A feladat terveztetést, tervjóváhagyást, hozzájárulásokat és kivitelezést igényel. Az ezzel kapcsolatos lakossági igényeket önkormányzati képviselők mérték fel, és tolmácsolták a városvezetés felé. Bár igyekszünk minden kérésnek eleget tenni, de sajnos egyetlen villanyoszlop kihelyezése is több mint egymillió forintba kerül – mondja a városgazdálkodási zrt. vezérigazgatója.

Szintén sok kérés érkezik a kutyafuttatókkal kapcsolatban. A zuglóiak a meglévő kutyafuttatók zárhatóvá tételét és új kutyafuttatók kialakítását kérik. A városvezetés a kutyatulajdonosok és más parkhasználók közötti konfliktusok mérséklése céljából indokoltnak tartja az ilyen irányú fejlesztéseket. A kutyafuttatók építésének tervezett költsége nettó 25 millió forint.

Hamarosan elkezdődik az Állatkert és a Gundel étterem előtti járdák, valamint az Ond vezér sétány teljes körű felújítása. Járda- és parksétány-építések lesznek még az Egressy úton, az Emília utcában, valamint a Pillangó park és környékén. Még idén sorra kerülhet a Füredi lakótelep központi járdáinak, sétányainak megújítása.

A lakótelep egyik központi részén a gyalogos és kerékpárnyomvonal burkolatainak átépítése, a kapcsolódó parkrészletek rekonstrukciója, a Nyugdíjasház környezetének forgalomtechnikai megoldása a 2013. évi közterületi fejlesztések egyik jelentős eleme. A járda- és parksétány-építések tervezett költsége nettó 90 millió forint.

Ami a távolabbi terveket illeti, a Róna–Thököly utca kereszteződésénél lévő Varsó utca vége a Tisza István térhez hasonló kulturált arculatot fog kapni. Elbontják a használaton kívüli bódékat, és egy új parkot alakítanak ki padokkal, szökőkúttal.

– A kerületben beindított közmunkaprogram nagy segítség, mert leveszi a vállunkról a képesítést nem igénylő fizikai munkákat, így jobban tudunk koncentrálni a fontosabb feladatokra. Ha van hatvan közmunkás, aki szemetet szed, játszótereket takarít, begyűjti az illegális hulladékot, akkor több kertészeti munkával tudom megbízni a szerződött szakcéget – magyarázza Szili Adrián.

Lass Gábor