Hirdetés

Menczer Tamás hangsúlyozta: folytatják a „valaha volt” legnagyobb EP-kampányt, zajlik a standolás, 1200 helyszínen gyűjtik a támogató aláírásokat.

Elsőként gyűjtötték össze az aláírásokat, le is adták azokat, így a Fidesz-KDNP jelöltjeit elsőként vették nyilvántartásba – szögezte le a kormánypárti politikus.

Megjegyezte: Magyar Péter – aki „kicsit ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc” – abban is hazudott, hogy ők gyűjtötték össze elsőként az aláírásokat.

„Ezt elmondta adott szombaton, majd egy hétig keresték az aláírásokat, mert nem találták meg véletlenül” – tette hozzá Menczer Tamás.

Korábban írtuk

Közölte, az országjáráson több száz fórumot tartanak a Fidesz-KDNP vezető politikusai, mindenkivel szeretnének találkozni, „mert arról van szó, hogy egy háborúban mindent elveszíthetünk: fizikai biztonságot, egzisztenciát, házat, jövőt, gyermeket”.

„Ebből ki akarunk maradni” – hangoztatta a politikus.