Menczer Tamás az M1 aktuális csatorna reggeli műsorának vendégeként úgy fogalmazott a videóban: a béke megőrzése „folyamatos küzdelem a miniszterelnöknek, a kormány tagjainak, a külügyminiszter úrnak, EP-képviselőknek.”

Hirdetés

Menczer Tamás hangsúlyozta: a magyar miniszterelnök „egy nagy harcos” és „mindig kitart.” A magyar álláspontot, „az ország biztonságát és a békepárti pozíciónkat” azonban csak akkor tudja Brüsszelben megvédeni Orbán Viktor, „ha a magyar emberek ott állnak mögötte.”

A kormánypártok kommunikációs igazgatója felidézte, hogy Orbán Viktor kormányfő néhány nappal ezelőtt az országjárása keretében Solymáron találkozott emberekkel, és az ott tartott fórumon „világosan elmondta, hogy mi fog történni.”

„Lesz egy választás június 9-én. Az emberek az európai országokban hoznak egy döntést. Ezt követően egy héttel vagy néhány nappal később lesz majd Brüsszelben egy megbeszélés. A miniszterelnökök összejönnek, és mindenki viszi a hátizsákjában a választási eredményt. Ott leülnek az asztal köré, és megnézik, hogy mi is a helyzet” – magyarázta Menczer Tamás.

Korábban írtuk

Hozzátette: ha a magyar emberek támogatják a miniszterelnököt, akkor „sokkal eredményesebben tud küzdeni.”