Felüdülés volt Morvai Krisztinát hallani: végre egy ember, aki – jogász létére – nem körülményeskedett, hanem egyszerűen és értelmesen beszélt. Azok kedvéért, akik nem látták: azt firtatta, hogy ha jogi, sőt alkotmányjogi kérdésről van szó, nem kellene jogászokra bízni, annak eldöntését, hogy a magyar alkotmány sért-e valamilyen uniós jogot? Hiszen egy beteg vizsgálatát, kezelését is orvosra bízzuk. (Istenem, ha a többi ellenzéki „magyar” képviselő is így kiállna a hazájáért!) Az meg egyenesen nevetséges volt, hogy a politikusokat próbálták felelőssé tenni, amiért Reding asszony Európa bulldogjaként szerepelt egy címlapon. Nem ugyanebben a parlamentben lobogtattak pár éve üres címlappal magyar újságokat, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság? Most akkor az a baj, hogy van? Az egyetlen elgondolkoztató nem magyar felszólaló az a néppárti képviselő volt, aki arról beszélt, hogy ezzel az értelmetlen és szerencsére eredménytelen hecckampánnyal többet ártanak az EU-nak, mint a magyar kormánynak, mert csak növelik az emberekben az ellenszenvet a „Brüsszeli Duma” iránt. (Érdemes elgondolkozni azokon a felméréseken, amelyek igazolják, hogy mindenütt nagyon megcsappant az EU intézményeibe vetett bizalom.) Nem látom értelmét, hogy a részleteket cáfoljam, nem is értek hozzá, de pl. jajgatnak, hogy csökkent az Alkotmánybíróság hatásköre, máshol pedig előfordul, hogy nincs is ilyen, sőt, akár alkotmány sincs. Vagy a melegek: el se tudom képzelni, hogy az olaszoknál engedjék a házasságukat. De az más. A kettős mércét nem lehet nem észrevenni: vannak az EU anyaországai, és vannak a gyarmatok. Eszembe jut „A könnyűlovasság támadása” című film. Az a birodalmi gőg és korlátoltság van meg itt is, csak ez sajnos nem mozi, és sajnos a mi bőrünkre megy. Miközben eszmét cserélnek a reggeli főtt tojásról, halvány elképzelésük sincs, hogyan kellene kezelni a válságot, ezért valószínűleg súlyos modortalanságnak tartanák szóba hozni. Mondjuk az tény, hogy a fontos dolgokról nem a Duma dönt. Szép feladat lenne egy elemzés, hogy mi lenne, ha az USA kérné felvételét az EU-ba? Mi mindent kellene „harmonizálni”? Vagy: mi lenne, ha mi oktatnánk ki az USA-t demokráciából? Hiszen nálunk már akkor működött, amikor náluk még vígan korbácsolták halálra Tamás bátyát. Az, hogy nálunk röpke 40 évre fel volt függesztve, éppen az ő jaltai megállapodásuknak volt köszönhető. Jönnek itt a fékekkel és ellensúlyokkal, de arról mélyen hallgatnak, hogy náluk ki kezeli a gázt és a kuplungot!

T. Gy., e-mail

Magyar bocsánatkérés 1.

A Magyar Hírlap május 21-i száma ismerteti dr. Surján László EU képviselőnknek a szlovákoknak tett bocsánatkérő nyilatkozatát. Egyetértek a megbékélési törekvésekkel, de igaztalan ügyben ne alázzuk meg magunkat, még akkor se, ha majd eszébe jut szomszédjainknak a viszonzás. Ezt érdemlegesen sose fogják megtenni, mert nekik is van Trianonjuk, mégpedig azért, mert érzik, hogy népszavazás nélkül kizárólag ellenünk szervezett katonai stratégiai céllal több száz km-es erődrendszerrel körülvéve, ugrásra készen a lefegyverzett Magyarország ellen túl sok területhez jutottak. A népszavazással történő igazságos határkijelölés teljes mellőzése az oka annak, hogy Trianon után 93 évvel még ma se lehet őszinte megbékélés, sőt az EU közönyössége még súlyosbítja is a helyzetünket. Dr. Surján Lászlóval – kivéve 1938-at és 1968-at – mindenben egyetértek, és szomszédjaink kultúrájának, történelmének, gazdaságának megismerése és nyelvük tanítása legalább a határ menti iskolákban (a gazdasági együttműködés miatt ez nekünk is érdekünk) mulasztása a mindenkori magyar kormányoknak. Ma se győzzük a jelenlegi kormányunk figyelmét erre felhívni. Sajnos nem érzékelik ennek rendkívüli jelentőségét!… Ami Csehszlovákiával szemben az I. bécsi döntéssel érvényesített határrevíziónkat illeti, bocsánatkéréssel mentegetni nemcsak tévedés, hanem politikai hiba is. Ez a területi rendezés a nagyhatalmak és az önállóvá váló szlovák állam egyetértésével történt. Csak azt kaptuk vissza, amit törvényes népszavazással hagytak volna meg az 1919. évi békekonferencián. 1945-ben Beneš úgy szerezte vissza ezt a területet, hogy Moszkvában Sztálinnal megegyezett, Magyarországnak buknia kell, magyar katonákat a Szovjetunió nem fogadhat és nem fegyverezhet fel. Az igazi oka ennek az volt, hogy Cseh-Morvaország ne szenvedje el a front pusztítását, hanem a felszabadítás harc nélkül történjen meg, és ezért minél tovább tartózkodjon a szovjet hadsereg Magyarországon és Szlovákiában. A II. Világháború Európában ezért tartott egy hónappal tovább. (Folyt. köv.)

Hábel György, Budapest

A gyűlölt lány 2.

(Folytatás az előző számból)

Gianna Jessen nem csak biológiai édesanyjának a nevéről szerzett tudomást, hanem az abortuszt végrehajtó orvoséról is, akinek a klinikája az Egyesült Államok legnagyobb – évente 70 millió dollárt termelő – abortuszklinika-hálózatának a tagja. Az orvostól egy idézetet is talált: „A klinikám több mint 1 millió csecsemőn végzett abortuszt, büszke vagyok rá, ezt tekintem a szenvedélyemnek az életben.” Mikor szégyenülnek meg ezek a Hippokratészi esküt tett hóhérok és halálgyárosok? Ismeretes, hogy 2002 előtt az Egyesült Államokban sikertelen abortusz esetén az élve született gyermekeket vagy megfojtották, vagy hagyták a helyszínen meghalni. Gianna Jessen azért menekült meg ettől, mert az abortuszt végző orvos épp nem volt szolgálatban, így átszállították egy másik kórházba, onnan nevelőintézetbe. Majd pedig nevelőszülőkhöz került, akik a savas vegyszertől részben megbénult lányt is képesek voltak szeretni, felnevelték. Az orvosok azt mondták a nevelőszülőknek, hogy ebből a gyerekből nem lesz semmi, de ők hittek. A körülményekhez képest egészséges lett, „csupán” sántít az egyik lábára. Az élet győzött a halál felett és így Gianna Jessen köztünk lehet és szívbemarkolóan tolmácsolhatja számunkra milliónyi meg nem született, nem várt, gyűlölt gyermek üzenetét. Gianna Jessen egy élő csoda, egy reménysugár, egy angyal.

H. Tamás, e-mail

Együtt

Gondolta volna ember, hogy a dohányipar eddigi kiszolgáltatottjai is célponttá válnak? A trafiktender kiötlői válogatás nélkül sújtják a munka nélkül meggazdagodottakat a munkanélküliekkel. Ez már több mint kettős mérce! Előbbiek rezsiköltsége hol van arányban az utóbbiak mindennapi kiadásaival? A szánalmas rezsicsökkentés is csak a feszültséget szítja (mindig csak a gazdagok járnak jól!) Polgári életet élni ilyen viszonyok között (sem milliós teljesítmény nélküli végkielégítés, sem fiktív diplomák el nem ismerése, örökös kutakodás verejték árán megszerzett piti milliárdok eredetéről) csak az emberek egymás közötti bizalmatlanságát szítják. Együtt, összefogva talán még visszahozhatjuk a régi, szép, kádári időket. Egy vidám barakkot még fűteni sem kell, a jókedv szíveket melenget!!

Pusztai Endre, e-mail

Megkövetés

Indulatos levél Esterházy János szobrának avatása kapcsán

El tudják képzelni, hogy bemutatnak egy kortárs magyar regényt, közlik a címét, de nem mondják meg, hogy ki a könyv írója? El tudják képzelni, hogy bemutatnak egy filmet, tájékoztatnak a mű címéről, s nem mondják meg, hogy ki a rendező? Lehetséges volna egy új magyar zenemű bemutatása úgy, hogy a zeneszerző nevét nem közlik? Ugye lehetetlen! Csak Magyarországon dívik az a szokás, hogy ha egy kortárs magyar művésznek Magyarországon felavatják egy általa készített szobrát, akkor nem közlik a nevét! Ez pedig ugyanolyan blamázs – és sajnos annál több is –, mintha bekövetkeznének az előbbi hivatkozások… Ez a szoborállításokkal kapcsolatos tájékoztatási gyakorlat manapság egyre jobban érezhető. Újságcikkek, rádió- és tévétudósítások hangzanak el tömegével úgy, hogy azt mindig halljuk, hogy ki avatta a szobrot, kik voltak jelen, de hogy ki készítette a művet, ami pedig döntő – az nem! Most ebbe a súlyos hibába esett a Demokrata is, amely közölt minden adatot az Esterházy Jánosról szóló szobor avatásáról, csak épp azt nem, hogy ki a kitűnő és nagyszabású mű alkotója! Nagy hiba, súlyos hiba. Tegyük jóvá, egyben elnézést kérve a jeles művésztől! A szobor alkotója Nagy János, ráadásul Felvidéken élő és alkotó szobrászművész, aki ráadásul tagja a Magyar Művészeti Akadémiának! Az 1935-ben született szobrász óriási életműve jelentős súlyú a XX. és XXI. század egyetemes magyar művészetében, aki ugyan határainkon kívül él, mégis munkásságával szerves része művészetünknek, melyet életműve tematikai íve is mutat. Régen foglalkozik Esterházy János életével, s jelképesen is nemes döntés volt, hogy ő kapta meg ezt a fontos megbízatást! Tartozunk neki annyival – a megkövetés miatt többel is –, hogy minderről tájékoztassuk az olvasót és a kortárs magyar művészet barátait, tisztelőit.

Feledy Balázs

Beszélni magyar?

Bizony sokszor a fülembe cseng a fenti kérdés. Úgy tűnik, lassan, de biztosan ilyen szintre fog süllyedni anyanyelvi kultúránk, ha már a hivatásos beszélők sem ismerik nyelvünk szabályait, illetve a szavak jelentését. A közelmúltban már szóvá tettem, hogy egy Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodát működtető, magát szakértő nyelvésznek tituláló és egy kereskedelmi rádióadó tanácsadójaként szereplő megszólaló nem ismeri a „feloldozhatatlan” és a „feloldhatatlan” közötti különbséget. És mit hallottam a napokban? Azt, hogy „egy nyelvstratégián dolgoznak, ami hamarosan meg fog jelenni.” Ha ez bekövetkezik, akkor tényleg érvényes lesz a fenti cím! Ha pedig egy másik rádió műsorvezetője továbbra is összekeveri a szép magyar kifejezések elemeit, mint pl. ezt: „tegyük a szívünket a kezünkre” (nem nyelvbotlás volt, meg is ismételte!), akkor akár ő is beállhatna a nyelvstratégiai csapatba! Sőt, ha egy tévés vitaműsor vezetője nem tudja, hogy „jelentéstartam” nem létezik, csak „jelentéstartalom” és „időtartam”, akkor a csapat máris kibővülhet (nota bene: műsorának címe: Szópárbaj!). És még mindig nincs vége a sornak: ha egy szóvivő (!) ilyeneket mondhat: „a jövőre követjük a tekintetünket” – nos akkor ismét növekedhet a „nyelvstratégák” száma. De csatlakozhatna hozzájuk az a műsorvezető is, aki képes volt ezt kimondani: „amikor már foganatosítódtak a szerződések…”. Ő ráadásul „effektív megtörtént” dolgokról számolt be, megint elhagyva az idegen szó végéről az e-t. Kollégája pedig „új” idegen szót próbált bevezetni nyelvünkbe – miközben így oktatta ki a nézőket: „obcén mondatokat ne mondjunk!”. Az obszcénokat szabad? – Szegény helyesírási program! A lassan már focicsapatnyi társaságba bekerülhetne annak az üzletnek a tulajdonosa is, aki egy budai főútvonalon ekképp nevezte el üzletét: „Túrva jó”. És hol volt az engedélyező hatóság?

Molnár Judit, Budapest