Magyar Péter több korábbi interjújában elárulta, hogy gyermekéveinek egyik példaképe Demszky Gábor korábbi SZDSZ-es főpolgármester volt, akinek a plakátja ki volt tűzve a szobája falára. A Tisza Párt vezetője több nyilvános beszélgetése során megerősítette ezt, először március közepén a Spinoza Színházban, a Rangos Katalin balliberális újságírónak adott interjúban, de ugyanígy egy Puzsér Róberttel folytatott beszélgetése során is – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A napokban pedig Demszky Gábor is megszólalt Magyar Péter kapcsán, nem csupán elismerően, hanem az ő korábbi munkásságát folytató politikai tényezőként nevezte meg a Tisza Párt vezetőjét.

„A legdurvább hiba elhinni, hogy a nemzet végérvényesen kettészakadt. Magyar Péter színre lépése és népszerűségének gyors növekedése is ezt igazolja és ezért elfogadható a számomra. Nincs itt olyan választóvonal, amely a nemzetet két, ennyire ellenséges táborra osztotta volna. A magyar polgárok azt várták, hogy jöjjön végre valaki, jöjjön egy párt, mely túllép ezen az őrületen”

– írta Facebook-posztjában Demszky Gábor. „Mindig is a harmadik pólus szándékozott lenni, aki az ország kibékítésén dolgozott már a 2000-es években, de ez akkor meghiúsult” – írta a bejegyzés alatti hozzászólások között Budapest egykori főpolgármestere. Szerinte a Tisza Párt viszont pólusképző erővé válik és az általa korábban megfogalmazott elképzelések szerint működik majd.

„Az akkori kudarcos, harmadik pólus létrehozásának kísérlete most sikerre vihető”

– emelte ki a volt főpolgármester.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk