Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa
Robert Fico szlovák miniszterelnök feltételezett merénylőjét veszik őrizetbe a lőfegyveres támadás helyszínén
Hirdetés

A merénylet feltételezett elkövetőjének fia a szlovák hírportálnak nyilatkozva azt mondta: sokkolták a történtek, majd hozzátette, hogy édesapja legálisan tartott fegyvert. Elmondta, hogy fogalma sincs róla, hogy az apja mit tervezett, és mi volt a támadás oka.

Arra a kérdésre, hogy az apja gyűlölte-e Ficót, a merénylő fia azt felelte: „Így mondanám, nem rá szavazott. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok”.

A rendőrség által őrizetbe vett férfi rövid, néhány mondatos nyilatkozatot adott a TA3 szlovák hírtelevíziónak, amely hírműsorában közölte ennek részletét. A megbilincselt idős férfi a felvételen azt mondta: nem értett egyet a kormány politikájával. A riporter további kérdésére a férfi a szlovák közmédiában zajló események okait tudakolta.

Noha a rendőrség egyelőre nem erősítette meg a merénylet helyszínén őrizetbe vett férfi személyazonosságát, a merénylőről egybehangzóan azt állítják szlovák sajtóorgánumok, hogy egy 71 éves lévai illetőségű férfi, aki biztonsági őrként dolgozott és így legálisan tartott fegyvert.

Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán délután Nyitrabányán (Handlova) a kabinet kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. A támadást követően a szlovák kormányfőt életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai Roosevelt kórházba szállították.

Korábban írtuk