Varga Mihály kijelentette: „a gazdaság szereti a csendet és a nyugalmat, akkor lehet hosszú távon építkezni, és akkor lehetnek merészebb céljaink, ha ezt békés körülmények között tehetjük meg”.

Hirdetés

Jöhet bármilyen nyomásgyakorlás, pénzügyi zsarolás vagy politikai fenyegetés, a magyar kormány nem fog a hagyományos értékektől elállni, és nem fogja hagyni, hogy a kereszténység, a családi értékek, a nemzeti közösség összetartozása gyengüljön – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Hozzátette: ennek a kiállásnak fontos végvárai az ilyen múzeumok, értékmentő intézmények, amelyek a kormány támogatására a jövőben is számíthatnak.

Megnyitó beszédében Varga Mihály kitért rá: sok ember életének részei a népmesék, amelyekben közös a vándorútra egyedül induló legény, aki végül mindig hazatalál a szülőföldjére.

Fontosak a gyökereink, a szülőföldünk; ahhoz, hogy hazataláljunk, szükséges a múlt ismerete. Ha egy népnek elvesszük a múltját, bármit kezdhetünk vele, de most olyan kormánya van Magyarországnak, amely fontosnak tartja, hogy a múlt a mindennapok része legyen – mondta a pénzügyminiszter.

Korábban írtuk

Ahol van élő múlt, ott van élő jövő is – szögezte le Varga Mihály. Kitért arra, hogy Tiszafüred számára a fürdőkultúra fejlesztése is jelentős turisztikai vonzerőt jelent majd.

A polgári kormány filozófiája a helyi közösségek megerősítésére épül – hangoztatta a pénzügyminiszter. Hozzáfűzte: különösen fontos a természetes közösségek megerősítése egy olyan korban, amikor „más típusú” közösségeket állítanak középpontba, amikor bizonyos közösségek meggyengülésével „más közösségek kapnak erőre”.

„Látjuk Európában mi folyik, hogyan gyengítik meg a hagyományos értékközösségeket és vallási közösségeket”

– jegyezte meg Varga Mihály, leszögezve, a magyar kormány a nemzet „természetes közösségeit” erősíti.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) arról beszélt, Tiszafüred és Tiszaörvény „jó hely, de hozzá is kell tenni, hogy még jobb, még szebb, még élhetőbb legyen; szorgalmas munkával lehet jobbá és szebbé tenni”. Az elmúlt esztendőkben rengeteget fejlődött ez a térség, de a régi hangulata megmaradt, mert az értékeit megőrizték – folytatta a képviselő.

Rámutatott, a helytörténeti kiállítás is példa arra, hogyan lehet úgy új funkciót találni egy épületnek, hogy közben „a közösségünket és a településünket is megújítjuk”.

A múzeum kormányzati támogatással, összesen 105 millió forintból újult meg.