Fotó: MTI/Mészáros János
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond a Fidesz-KDNP választási fórumán Karcagon, a Déryné Kulturális Központban 2024. május 16-án

Kovács Zoltán a Déryné Kulturális Központban azt mondta, ha eddig kellett volna győzködni bárkit arról, mekkora tétje van a június 9-ei választásoknak – különös tekintettel az európai uniós választásokra -, akkor a szlovák miniszterelnök elleni szerdai támadás rávilágított arra, hogy a béke melletti kiállás, a békepártiság „bizony még áldozatokat is kíván a szó szoros, nem csak átvitt értelmében”.

Hirdetés

Hozzátette: két olyan ország van most Európában, amely békepárti; ez az elmúlt hetekben, hónapokban az Európai Tanácsban, illetve az európai fórumokon is egyre nagyobb visszhangot kapott. A szlovák miniszterelnök elleni támadással ezt a folyamatot akadályozták meg – fogalmazott, megjegyezve: „most egyedül maradtunk az európai fórumokon”.

Az államtitkár azt mondta, hogy Magyarország, a magyar kormányfő, a Fidesz-KDNP jelenti most Közép-Európában, Európában is a „béke zálogát”. Annak a zálogát, hogy a békéről, az azonnali tűzszünetről és a béketárgyalásokról való beszélgetés a lehető leghamarabb valósággá váljon – fűzte hozzá.

Felidézte, már a háború kirobbanásának első napjától azt mondják, hogy „ne legyen vérontás”. A felmerült problémákat tárgyalásokon kell megoldani, amire lett volna lehetőség, és „meggyőződésem, hogy van lehetőség” – emelte ki Kovács Zoltán.

Korábban írtuk

Ezért fontos, hogy a június 9-ei választáson a szavazáskor tudatosuljon: „aki a békére akar szavazni, annak a Fideszre kell szavazni” – hangsúlyozta az államtitkár.

Kavecsánszki Ádám, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje szintén azt mondta, hogy a voksolás tétje igazán nagy. Az emberek arról döntenek, hogy Európában, Magyarországon és a világon a békét szeretnék-e választani – a „jólétet, a bőséget és a biztonságot” -, vagy pedig engedik, hogy a háborúba belesodorják nemcsak Magyarországot, „hanem a kontinensünket is” – jelentette ki.

F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint tartani lehet attól, hogy az eddig megőrzött béke „fel fog borulni”, ezért arra kért mindenkit, hogy a „béke pártjára”, a Fideszre szavazzon.

Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, hogy egyre feszültebb a helyzet a szomszédos államokban, Ukrajnában és Szlovákiában is. Ezért fontosnak nevezte, hogy a magyar emberek a közelgő választásokon a békére, a fejlődésre szavazzanak, „arra, hogy Magyarország kimaradjon azokból a nagyon szorító konfliktushelyzetekből, háborús helyzetekből, amelyek sajnos egyre közelebbiek hozzánk”.

Szepesi Tibor (Fidesz-KDNP), Karcag polgármestere arról beszélt, hogy a világban zajló események a helyi politikát is befolyásolják. „Arra szavazzunk, ami meghatározza Karcag, hazánk jövőjét, mindenképpen a béke pártján álljunk!” – hangoztatta.

A beszédeket fórum követte a lakosok részvételével. Az eseményen jelen volt Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke is.