A baloldali sajtóban megjelenő lejárató cikkek tartalmával ellentétben nagyon jól érzik magukat az új lakók. A legtöbben nagyon rossz körülmények közül érkeztek, kilátástalan helyzetből kerültek méltó, emberi körülmények közé, kényelmes, szép otthonra, munkára és új barátokra találva.

A szocialisták kezdetben pozdorjából és fából épült viskókról regéltek, szociális gettónak nevezték a lakóparkot, ám a remek házak láttán hamarosan a torkukon akadt a szó. A kitűnően megépített, korszerű és szép házak maguk cáfolták meg a lejáratókampányt.

A baloldal ezért most az építkezés költségeit állította vádaskodása középpontjába, azt állítva, hogy a lakópark méregdrágán épült. A HVG például azt írja, hogy a helyi, átlagosan 155 ezer forinttal szemben az 50, 60 illetve 70 négyzetméteres házak minden négyzetméterére félmilliót költöttek. Ez azonban hatalmas csúsztatás.

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere tételesen bebizonyította, hogy a HVG számítása azért téves, mert a házak négyzetméter-árába nemcsak a házak, hanem a teljes infrastruktúra kialakításának költségeit beszámították. Alsópakonyon a lakópark úgy épült, hogy ki kellett építeni a teljes közműrendszert, a villanyt, a víz- és csatornarendszert, az utakat. A lakóparkba összesen 500 házat terveztek, a közmű kapacitása, a gerincvezeték is ennek megfelelő.

– Első körben nyolcvan ház épült fel. Ha az összes költséget erre a nyolcvan házra vetítjük, akkor torz eredményre jutunk. A lakóparkot 500 házra tervezték, így nem nehéz belátni, hogy ha valamennyi megépül, az egy házra jutó költség fajlagosan csökken – mondta a Demokratának Ócsa polgármestere, hozzátéve, hogy a telekért nem kellett fizetni, sem kisajátítani, sem a tulajdonosokkal egyezkedni, mivel állami tulajdonban volt. Ez az egyik oka annak, hogy a választás épp Ócsára esett. A másik ok pedig az, hogy az előzetes felmérések alapján a devizahitel-károsultak zöme Budapestről, illetve Pest megyéből került ki, így mindenképpen az látszott célszerűnek, hogy a lakópark a főváros közelében épüljön meg. Budapest autópályán fél óra, vonattal egy óra alatt elérhető.

Ragyogó reggel

Alsópakony határában tábla jelzi a lakópark bejáratát, de már messziről szembe tűnnek a lakópark piros tetős, hófehér házai, amint vakítóan fénylenek a nyári napsütésben. A kánikula ellenére belül kellemes a klíma. A házban szinte hűvös van. Christov-Horváth Bernadett a férjével és két gyerekükkel két hete költözött be.

Már minden a helyére került, a házat takarosan berendezték, s bár még kicsit fáradtak a költözés után, nagyon boldogok a sok megpróbáltatás után. Kilenc éve házasodtak össze, majd 2008-ban úgy döntöttek, vesznek egy öreg parasztházat Ócsán. A ház megvásárlásához hitelt vettek föl, amelyet 24 500 forinttal kezdtek törleszteni. 2010 nyarára a törlesztőrészlet 68400 forintra nőtt. Bernadett férje a hitel felvételekor a Malévnál dolgozott, ám a légitársaság csődjét követően az utcára került, így a törlesztő részleteket nem tudták tovább fizetni. A hitelszerződést a pénzintézet felmondta és elindult a végrehajtás. 2012 áprilisában a házat elárverezték. Sokan szidják a végrehajtókat, de Bernadett csak köszönetet tud mondani a végrehajtó asszonynak azért, hogy rábeszélte, pályázzon, és próbáljanak meg kiköltözni a lakóparkba.

Bernadették a második körben pályáztak: minden kérdésre megadták a választ, csatolták a szükséges dokumentumokat. Amikor a pályázat lezárult, kaptak egy telefont a Máltai Szeretetszolgálat munkatársától, majd környezettanulmányra került sor. Végül jött a levél, amelyben örömmel értesítették őket arról, hogy költözhetnek.

– Egy hónap múlva a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től egy nagy csomag érkezett, szerződéstervezettel, használati útmutatóval a házhoz, házirenddel és egy értesítésről, hogy melyik ház lesz a miénk. A házhoz körülbelül ezer négyzetméternyi telek tartozik, amelyet meg kell művelni, konyhakerti növényeket kell ültetni. A szerződéskötésre a Nemzeti Eszközkezelő Városmajor utcai központjában került sor. Másnap a kulcsokat is megkaptuk. Nagyon boldogok vagyunk – vallja be Bernadett, hozzátéve, hogy szerinte az MSZP-nek az fáj a legjobban, hogy ez az egész nem nekik jutott az eszükbe.

A ház nagyon gazdaságosan üzemeltethető. A villanybojler éjszakai árammal működik, a villanyóra kártyás mérőórával. Nem lehet elúszni a rezsivel, mindenki csak annyit tud fogyasztani, amennyit feltöltött a kártyájára, ezen nyomon követhető és tervezhető a rezsi. Ugyanígy működik a vízóra is, amihez külön locsolási vízmérő is tartozik. A vízóra minden öt köbméterből egy köbméter vizet visszatart, amit szükség esetén egy piros gomb megnyomásával lehet felhasználni, ha elfogy a pénz a kártyáról. Bernadették úgy döntöttek, hogy még a tél beállta előtt előteremtik és feltöltik az áram és vízfogyasztásuk fedezetét, mert télen fára kell a pénz. A fűtővizet is felmelegítő kandallóról üzemelő központi fűtés fával működik, amelyet a tervek szerint központilag fognak beszerezni, hogy csak jó minőségű fa kerüljön a még garanciális kazánokba. Hogy mennyi fára lesz szükség, azt ma még nem tudni, mert függ az időjárástól, de tavaly télen fűtés nélkül is tizenkét fok volt a házakban, a kitűnő szigetelésnek és a dupla termoüveges nyílászáróknak köszönhetően.

A házak a legmodernebb technikával épült passzív-közeli házak, energetikai szempontból nagyon takarékosan üzemeltethetők. A bérlőket ez a rendszer takarékoskodásra ösztönzi, már a gyerekek is azonnal lekapcsolják a villanyt, hogy ne égjen feleslegesen.

– Egy ilyen házat bárki örömmel elfogadna. Nemcsak szép, de jó is, és az elosztása is kitűnő. A két szobából gyakorlatilag hármat csináltunk: a kamrából félszoba lett a kislánynak, aki mindig külön szobáról álmodott. A konyhában kényelmesen elférünk, le tud ülni az asztalhoz az egész család. A fürdő tágas, külön WC van, kézmosóval. Az első éjszaka a költözés után olyan fáradtak voltunk, hogy elaludni sem bírtunk. Csak a hűtő kattogása zakatolt a fejemben, de végül álomba merültem. Az első reggel csodálatos volt. Az új otthonunkban ébredtünk, szétnéztem, főztem egy kávét. Idilli volt minden, mintha nyaralnánk. Kiültünk a kertbe a ház elé és szinte el sem hittük, hogy itt lehetünk.

Ócsa jó

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat két munkatársa, Gavallér-Kormos Rebeka és Tigyi Balázs közösségi és szociális segítők a helyszínen segítik a családok beilleszkedését. Elsősorban a munkalehetőségek felkutatásában, illetve a gyerekek nyári foglalkoztatásában nyújtanak segítséget. Eddig 24 család vette birtokba az új otthonát, köztük hét regisztrált munkanélküli volt. Közülük hárman már elhelyezkedtek: egyiküknek a karitatív szervezet egyik intézményében sikerült hatórás munkaviszonyt létesíteni, ketten pedig egy helyi vállalkozásnál jutottak munkához, egy gombatermesztő üzem foglalkoztatja őket. Két fiatalembert a dabasi munkaügyi kirendeltség közreműködésével targoncavezető tanfolyamra írattak be, egy hölgy pedig dajkaképzőre jelentkezett, ők a képzést követően jó eséllyel jutnak álláshoz. Az eddig lezajlott pályázatok eredményeképpen egyelőre negyven család költözik az ócsai lakóparkba, a fennmaradó házakra az év végéig folyamatosan pályázhatnak a nehéz sorsra jutott családok. Az átlagos gyermeklétszám négy, az előzetes számítások szerint a lakópark teljes benépesülése után több mint kétszáz gyermek lakik majd itt.

Eszényi Gábor és Gál Gabriella családja tipikus nagycsalád. Tíz gyermekük van összesen. Gábornak hét gyermeke született az első házasságából, Gabriellával három közös gyermekük van. A legfiatalabb három éves, a legidősebb tizenhat. Ócsára a család hét gyermekkel költözött, a nagyok már önállóak. Gabrielláék kapták a legnagyobb házat, a hetven négyzetmétereset. Bútoraik szegényesek, a legtöbbet a legutolsó tartózkodási helyükön, Erdőkertesen a családsegítő szállóján kapták. Szinte mindenük adományokból származik. Gabriella útját a családsegítőnél dolgozó, ma már nyugdíjas Böbe néni egyengette. Ő készítette el a pályázatot is, beszerezte a szükséges dokumentumokat. Eszényi Gábor egyből talált munkát, Ócsán dolgozik teherautó-sofőrként. Gabriella főállású anya. A legmeghatóbb a három éves kisfiú első mondata volt: ahogy meglátta új otthonát, a játszóteret, a házukat, az anyjához szaladt. Alig pár hónapja kezdett beszélni.

– Anya, anya – mutogatott a házra. – Ócsa jó! Ócsa jó! – kiabálta a kisfiú.

Az álom valóra vált

Egy 25 négyzetméteres albérleti lakásból érkezett Zellei László és Halgas Anikó, négy gyerekkel. Kemény, küzdelmes sors jutott nekik, míg otthonra találtak Ócsán. Albérletből albérletbe vándoroltak, míg 2008 októberében úgy döntöttek, hitelt vesznek fel, állami kezességvállalás mellett. Ekkor László a Pátria Nyomdában dolgozott, de másfél hónappal a hitel felvételét követően a cég csoportos létszámleépítésének az áldozata lett. A 6,8 millió forintos hitelből és a szocpolból összesen nyolcmillió forintért megvásárolt ceglédi lakásukat idén februárban 3 millió 600 ezer forintért árverezték el…

A család a végrehajtás előtt szabályosan kimenekült a lakásból, hogy ne kelljen a kilakoltatással együtt járó megaláztatást elszenvedniük, és László munkahelyének közelébe, Dunakeszire költöztek albérletbe. Hatan laktak abban a 25 négyzetméteres lyukban, ahol falikútról kellett vizet venni, rázott a bojler és a kályhacső orrán-száján ömlött a füst…

László megállás nélkül dolgozott, mivel több szakmája is van, szakács, könyvkötő, vagyonőr, és dolgozott is valamennyiben, éjjel-nappal, de ennek az lett az ára, hogy nem látta felnőni a legkisebb fiát. Legutóbb egy étteremben dolgozott szakácsként, reggel hattól este kilencig, a hónap minden napján, pihenőnap nélkül. A bére napi hatezer forint volt…

Többször megfordult a fejükben, hogy pályáznak az ócsai bérlakásra, de nem bíztak a sikerben. Úgy érezték, nekik semmi nem sikerül… Egy félig kitöltött pályázati anyag láttán a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa kérdezett rá, ugyan miért nem fejezik be a nyomtatvány kitöltését, miért bizonytalanodtak el? Ha nincs ez a biztató telefon, ma nincsenek itt. Május 9-én küldték el az akkor már gondosan kitöltött pályázatot elektronikusan és levélben is. A levelet szándékosan Ócsán adták fel. Eljöttek vonattal és titokban meglesték a házakat kívülről, mert a biztonsági őrök nem engedtek be idegeneket a telepre.

– De jó lenne itt lakni – sóhajtották, majd gyalog sétáltak be Ócsára. A lakópark Alsópakony határában épült, mintegy öt kilométerre a település központjától. Elsején jött meg a levél, amelyben a nyertes pályázatról értesítették őket. A levelet az albérletük címére postáztak. Csakhogy a család akkor már nem lakott ott, mert nem bírták tovább a lehetetlen körülményeket, a tulajdonos lekezelő hozzáállását, és felmondtak, de még az előre letett kauciót sem kapták vissza. Dunakeszin egy szükséglakásba költöztek, ahol viszont csak a hónap végéig maradhattak.

A Gondviselés újabb műve, hogy Anikó épp akkor találkozott a postással, amikor az a nyertes pályázatról szóló levelet hozta. Ha elkerüli a postást, a levelet címzett ismeretlen megjegyzéssel visszaküldték volna a feladónak…

– Van egy rossz hírem – fogadta este a munkából hazatérő Lászlót. A férfi egy szót sem szólt, csak megadóan sóhajtott, magában találgatva, vajon mi jöhet még. – Spórolhatsz a medencére – mondta nevetve Anikó. A medencét Ócsáról hazafelé jövet álmodták meg. László meg is ígérte, ha nyernek, vesz egy gumimedencét a kertbe.

A medence azóta ott áll a kertben, a használt vizet a már sarjadó uborka-palánták öntözésére használják. Otthagyták Dunakeszit, s vele a rossz emlékeket. Csak két árva kiscicát hoztak magukkal, amelyek a gyerekek legnagyobb örömére velük együtt otthonra találtak Ócsán.

Hernádi Zsuzsa