– A zenekar a Magyar Dal Napja rendezvényen lép fel szeptember 8-án Tatán, az Öreg-tó partján. Mitől magyar, amit csináltok?

Egri Péter: – Néhány évvel ezelőtt már játszottunk ezen a rendezvényen, jóllehet a tizenöt éves Mystery Gang a kezdetektől fogva angolul énekelte az egyetemes rockabilly műfajban az eredeti előadók számait az 1950-es évek Amerikájából, Angliájából. Saját dalainkat is angolul írtuk, míg három évvel ezelőtt kezdett megerősödni bennünk a gondolat, hogy egy magyar nyelvű dal is kellene. Ez egy nagy sikerű Zöld Pardon-beli koncertünk után történt, ahol több mint ötezren voltak kíváncsiak az akkor tízesztendős, angol nyelvű munkásságunkra. Ebből azonban nem egyetlen dal, hanem egész lemez született Megőrülök érted címmel, amelyet most már kötelező jelleggel játszunk. A dalszerzésnél kedvenc korszakomhoz, a XX. század első felére jellemző városi lírához fordultam, sokszor vissza is kaptam azóta, hogy a szövegeken érződik a korai nyugatos hatás.

– Hogyan fogadta mégis a „magyaros” váltásotokat a közönség?

Singer: – Sokkal jobban, mint azt valaha is gondoltuk. Addig mindig ott bujkált bennünk a bizonytalanság, hogy ha ennyi ideig játszottunk angolul, mi lesz, ha átváltunk magyarra? Nos, gond nélkül, ugyanúgy szerették, énekelték ezeket a dalokat is, sőt olyan SMS-eket kaptunk, hogy írjunk még magyar dalokat!

Egri Péter: – Nemcsak az új angol, hanem a magyar nyelvű lemezünkre is készülnek a dalok, ez utóbbiról Az utolsó bluest már most elég sikeresen játsszuk. Időközben elkészítettünk egy közös felvételt Péterfy Bori énekes-színésznővel, aki a Gitár peng az éjszakában című dalunkat rockabilly stílusban énekeli. Erre egy nagyon szerencsés találkozás után került sor, amikor egy egyetemi rendezvényen egymás után játszottunk. Ott láttam, nagyon megihletett, és éreztem, hogy a 80-as évek neo-rockabilly stílusát remekül meg tudná eleveníteni Bori. Ezt a dalt a tatai Magyar Dal Napján szeptember 8-án, a 16 órakor kezdődő műsorunkban közösen előadjuk. Erre a napra készülve Cseh Tamás–Bereményi Géza–Másik János egykori szerzeményét, a Budapest című dalt is átdolgoztuk rockabilly stílusban.

– E műfaj jellegzetessége, hogy megszületése óta nem változott, azaz örök. Egyáltalán változhat?

Egri Péter: – Amikor a műfaj kialakult, a férfinak, a nőnek, az autónak, a zenei stílusnak határozott körvonala volt, mostanra viszont ezek a határok teljesen elmosódtak. Bár kezdettől fogva folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezeket a kereteket tágítsuk, tudomásul kell vennünk, hogy a XXI. század derekán járunk. Mi az 1950-es évek dalait tizenegynéhány évesen nagy előszeretettel, hatalmas lelkesedéssel és szerelemmel kezdtük játszani, sok esetben visszakanyarodva a ’30-as, ’20-as, nem ritkán az 1910-es évekhez. Nemrég volt egy nagy sikerű koncertünk a Művészetek Palotájában, ahol akusztikusan játszottunk megannyi közreműködővel. Ha tehát hitelesen csinálják, ebbe a műfajba nagyon sok minden belefér.

– Még basszus helyett is a hagyományos bőgőt kell használni…

Egri Péter: – Természetesen. Úgy érzem, nagyon szerencsések vagyunk, hogy gyermekkorunkban rátaláltunk erre a műfajra, és szerintem itt van az igazság. Az ember maradjon hű gyermekkori álmaihoz, ne szégyelljen érte dolgozni, nagyokat álmodni, sőt merje ezeket véghezvinni. Az ilyen korai élmény egy életen át kihat és pozitív energiát ad. A rockabillynek Magyarországon egyébként a gyermekektől az idősekig vannak elkötelezett hívei, de nem számítanak országhatárok, nemzetiségek, stíluseltérések sem. Játsszuk a rockabillyt immáron tizenöt éve, és az emberek egyre jobban szeretik. Ha megnézel egy nemzetközi divatlapot, akkor a férfi és női ruházatban, hajviseletben teljes visszatérés mutatkozik a gyökerekhez, egyfajta klasszicizálódási folyamat megy végig, ami nagyon nekünk dolgozik. Mivel mi nem túlzottan változtunk az elmúlt másfél évtizedben, kezdettől fogva ugyanezt a zenét játsszuk, talán a világ is ehhez idomul majd.

– Mi az, ami fiatalságot megfogja ebben a műfajban?

Egri Péter: – Szerénytelenség nélkül mondom, hogy ebben a műfajban mi vagyunk azok, akik a fiataloknak meg tudjuk mutatni, hogy milyen is a rockabilly. A koncerten rendszeresen találkozunk olyan tizenévesekkel, akiknek mi jelentjük ezt a zenét, és odajönnek megköszönni, hogy általunk ismerték meg.

Singer: – Nemrég játszottunk Kijevben egy nagy nemzetközi fesztiválon. Az ottani rockabilly közeg több ezer főből állt a tizenévesektől az 50-60 éves urakig, akik a szocializmus időszakában nőttek fel. Érdekes kérdés, hogy 2013-ban egy kijevi tizenhét esztendős cipőfelsőrész-készítő tanoncot mi visz arra, hogy az 50-es évek Amerikájának az öltözködését, viselkedési formáját, zenei stílusát, hajviseletét, egyszóval a korszak illatát is átvegye. A válasz talán az lehet, hogy annyira egyetemes. Ennek bizonyítéka lehet, hogy nemrég olyan dél-amerikai rajongóval találkoztam, aki szinte a dzsungelből jött, mielőtt ráadták a rockabilly bőrdzsekit és belőtték a haját. Ez a zene tehát hihetetlen távlatokat nyit az ázsiai, dél- és észak-afrikai kontinenseken is. Mindeközben 2013-ban New Yorkban három fehér az ottani középosztály középrészéből a keresztény Amerika hangját, a déliek 1947-es hillbilly stílusát képviseli. A Mystery Gang kezdettől fogva ezt a nagyvárosi vonalat vitte, de nem azért, mert budapestiek vagyunk.

– A műfaj lassan korhatár nélkülivé válik, mint ahogyan a rockban a Rolling Stones? Van, aki már lépni sem tud, nem hogy a jellegzetes nagybőgő-lovaglást megcsinálja.

Egri Péter: – Chuck Berry 1926-ban született. Utolsó washingtoni koncertjén, ahol a jellegzetes „kacsajárással” jött fel, szünet nélkül eljátszotta hat legnagyobb dalát, majd ugyanúgy ment is le a színpadról, pedig hallottam, hogy nemrég szívgondjai voltak. Mi felléphettünk a világ olyan rockabilly és hillbilly előadóival, akik az 1950-es években, a műfaj álomkorszaknak nevezett derekán már hírességek voltak. Hihetetlen találkozásokat éltünk meg, nemrég például az angol Wee Willie Harissal. Ő kezdte az 50-es években a rockabilly kicsit punkosabb változatát, a színház és a rock ’n’ roll vegyítését. Időutazunk, 1957-ben vagyunk a londoni Sohóban, ahol Harris tűzpiros, térdig érő teddy boy zakóban, zsebéből kis egereket dobálva, néha egy mű nemiszervet lóbálva lép fel. Most mi voltunk a 76 éves zenész előzenekara, ami hihetetlen élményt jelentett.

– A műfaj meglehetősen kötött. Lehet rajta módosítani, újítani?

Egri Péter: – Szabad és kell is, de ezt a változást csak a vájt fülű rockabilly közönségnek szabad megéreznie. Az átlag nagyérdeműből viszont azt váltja ki, hogy „hú, ez nagyon király! Sokkal jobb, mint xy tíz, harminc vagy ötven évvel ezelőtt!” Kizárólag progresszivitás nélkül szabad csak hozzányúlni és persze nagyon nagy szeretettel, az előtte volt műfajok stílusismeretével.

– Örömzenének is nevezhetjük minden sértő szándék nélkül.

Egri Péter: – Igen, de olyan örömzenéről van szó, amit az évtizedek alatt alkoholok, drogok és mindenféle befolyásoló szerek nélkül játszottak. Hívei csupán Coca-Colát ittak, popcornt ettek hozzá, mégis megvadultak. Lehet azt mondani, hogy ilyen volt a korszak, de koncertjeinken ma is ugyanezt érezzük. Elkezdünk játszani, ahol a közönség életkora a gyerektől az egész idősig terjed, süt a nap, meleg van, szól a rock ’n’ roll, mindenki örül, dől róla a víz, télen meg hideg van, és látszik a lehelet, amikor szabadtéri rendezvényen nyomjuk. Ezt a kortalanságot a műfaj pozitív vonzása, kisugárzása idézi elő.

– Tehát korhatár nélküli…

Egri Péter: – Igen. Az 5-6 éves korosztály nagyon fogékony, meg is lepődöm, amikor a falunapokon mindenki ott van – a kicsiktől kezdve. Ők más műfajok esetében befogott füllel állnak, előttünk viszont lufival a kézben, gumilovacskán ülve, és látod a szemükön, hogy tetszik nekik. Nemrég Nagyvenyimben játszottunk, ahol a falunap után a dedikálás következett. Melyik dal a kedvenced a Mystery Gangtől? – kérdeztük. A gitár peng az éjszakában – válaszolta az egyik, a Megőrülök érted – kiáltotta oda a másik. A mostani koncertünk előtt odalépett hozzánk egy idős hölgy – ő említette, hogy nyolcvan esztendős –, és elmondta, hogy az USA-ban él. Nagyon szereti ezt a zenét, látott bennünket a tévében és eljött megnézni. Ez az igazi megtiszteltetés.

Szakács Gábor