Áldozatszerepet öltött a budapestieket véresre verő olasz antifaaktivista
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el – nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban.Ilaria Salis igazságtalanság áldozatának nevezte magát. Hangoztatta: azt kéri, hogy a vele szemben zajló bírósági eljárás tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat.
„Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok (..) a történelem igazol engem” – fejtette ki. Úgy vélte, politikai meggyőződése miatt akarják elítélni.
A La Stampa címoldalán megjelent interjú a budapesti Gyorskocsi utcai börtönben készült.
Az újságíró kérdéseit és a válaszokat Ilaria Salis apja továbbította a lányával tartott beszélőkön. A napilap megjegyezte, hogy több kérdésre Ilaria Salis nem tudott vagy nem akart választ adni.
Az apa, Roberto Salis szerint lánya óvatos, mivel minden egyes szava „ellene fordulhat”, „testi épségét félti, és a bírósági tárgyalás kimenetelét sem akarja kockáztatni”.
A La Stampa megjegyezte, hogy a 39 éves nő a börtönben alig fogadhat látogatókat, nem olvashat újságot, és nincsen internethozzáférési lehetősége.
Ilaria Salist tavaly február 11-én vették őrizetbe Budapesten. A vád szerint az antifaaktivista társaival több embert megtámadt az utcán, és súlyosan bántalmazott. Ügyvédei számítása szerint a jövő héten hagyhatja el a börtönt, az első fokú ítéletig Budapesten házi őrizetbe kerül tizenhat millió forint óvadék fejében. Apja szavai szerint akár 24 év börtönre ítélhetik.
Ilaria Salis jelöltként indul a júniusi európai parlamenti (EP) választásokon a Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) olasz pártkoalíció színeiben. Ha beválasztják az EP-be, képviselőként immunitásban részesülhet.
A nő az interjúban hangsúlyozta, hogy ha európai képviselő lesz, a rabokkal akar foglalkozni.
„Fontos láttatni és szót adni a börtönök világának” – mondta.