Robbanásokat jelentettek Herszon környékéről
Tüzérségi támadást intéztek az orosz erők a dél-ukrajnai Herszon ellen csütörtökre virradóra, a városból több robbanást is jelentettek.Roman Mrocsko, a város katonai közigazgatásának vezetője Telegramon azt közölte, a robbanásokat a Dnyipro folyó környékéről jelentették.
Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója azt közölte, az utóbbi 24 órában az orosz fél 17 herszon megyei település ellen intézett támadást, és két civil sebesültről tudni.
Orosz támadást jelentettek Donyeck megyéből is. A megye kormányzója, Vadim Filaskin azt mondta, a támadásban egy ember halt meg Toreck településnél.
Ivan Fedorov, a délkeleti Zaporizzsja megye kormányzója csütörtökön szintén támadásokról számolt be, melyekben egy nő megsebesült.
Oleh Szinyehubov, az északkelet-ukrajnai Harkiv megye kormányzója Telegramon azt közölte, hogy már csaknem 11 ezer embert evakuáltak a megyéből, mióta az orosz erők május 10-én újabb offenzívát indítottak a térségben.
Ugyancsak csütörtökön az ukrán hadsereg azt közölte, folytatódnak a harcok a régióban lévő, a frontvonaltól alig öt kilométerre található Vovcsanszk környékén.