A törvény csak a szegényekre vonatkozik

Május 18-án új toborzási törvény lépett életbe Ukrajnában, amely többek között arról rendelkezik, hogy két hónapon belül minden 18 és 60 év közötti férfinak kötelessége regisztrálni a legközelebbi hadkiegészítő parancsnokságon. Az érintett korosztály tagjai katonakönyvet kapnak, anélkül nem közlekedhetnek az utcán sem. A moratórium lejárta után pedig súlyos bírsággal sújtják mindazokat, akik nem váltották ki az említett iratot, illetve azokat a cégeket is, amelyek regisztrálatlan férfiakat alkalmaznak. Sokan kénytelenek otthagyni munkahelyüket, jobb esetben szerződéssel foglalkoztatják tovább őket, hogy kicselezzék a hatóságokat. Az új törvény értelmében azonban blokkolhatják is azok bankszámláját, akik nem jelentkeztek a hadkiegészítő parancsnokságon.

A rendelet nyugtalanságot és bizalmatlanságot kelt a lakosságban, mindenki attól tart, hogy az összeírás után felgyorsul a sorozás, és nem lesz többé menekvés a front elől. Az aggodalmakat növeli, hogy az új törvény 27-ről 25 évre csökkentette a frontra vezényelhetők korhatárát. A hatóságok azonban tisztában vannak vele, hogy több tízezerre tehető azoknak a száma, akik névleges válás után váltak kiskorú gyermekük egyedüli gyámjává és kaptak így felmentést a fegyveres szolgálat alól, vagy pénzért vásároltak orvosi papírokat fizikai alkalmatlanságuk igazolására.

A harapófogó bezárulni látszik. Azok is félnek, akik törvényesen kaptak mentességet a bevonulás alól; nem lehet tudni, hogy egy igazoltatás végül hogyan ér véget. A nagyobb települések főútjain felállított ellenőrző pontokon ugyanis a rendőrök és a határőrök mellett megjelentek a TCK, azaz a Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ emberei is. A rendőrök korábban csak azokat állították elő, akik a sokadik behívót sem vették át lakhelyükön, a TCK egyenruhásai azonban brutálisan lépnek fel a civilekkel szemben, a kényszersorozással összefüggő atrocitások többsége is hozzájuk köthető.

– Ezek úgy bánnak az emberekkel, mint az állatokkal – mondja egy ötvenes évei elején járó beregszászi férfi, akinek volt alkalma megismerni a toborzók módszereit.

Elmondása szerint a TCK egyenruhásai brit és lengyel rendszámú furgonokkal járják Ukrajna városait, találomra emelnek ki embereket a járókelők közül, a parancsnokságon előállítják őket, elveszik a telefonukat is, hogy ne tudják értesíteni a családtagjaikat. Aki nem tudja igazolni a bevonulás halasztásának indokát vagy felmentését, azt azonnal besorozzák. Jellemzőnek mondható az az eset is, amely nemrég két kaszonyi férfival történt, amikor Beregszászból tartottak haza munka után. Mikor az ellenőrző ponton észrevették a TCK embereit, megpróbáltak elmenekülni. Az egyiküket hamar elkapták, őt szinte azonnal elhurcolták, csak órákkal később, egy rovnói kiképzőbázisról, kölcsöntelefonról értesíthette a családját, hogy besorozták, és nem mehet haza többé. A másik férfi egy szántóföldön keresztül próbált menekülni, hosszas üldözés után végül bekerítették, majd úgy megverték, hogy kórházba került. Azóta mindketten átestek a kéthetes kiképzésen, és a frontra vezényelték őket.

Még a háborús állapotokon edződött ukrajnai közvéleményt is megrázza az a könyörtelenség, amit az egyenruhások mutatnak a menekülni próbáló fiatalokkal vagy idősebbekkel szemben. Az ukrán médiában közben egyetlen szóval sem említik a kényszersorozást, ehelyett csupa boldog önkéntest szerepeltetnek, akik alig várják, hogy a frontra kerüljenek. Az interneten terjedő videókat, amelyek a TCK brutalitását ábrázolják, szinte azonnal eltüntetik a Facebookról. Állítólag a Meta ukrajnai referense állandó kapcsolatban van a kijevi hatóságokkal, kérésükre minden olyan tartalmat eltávolítanak, amely terhelő lehet az államra vagy a fegyveres szervezetekre nézve. A civilek által elkövetett internetes „bűntetteket” pedig nagyon szigorúan vizsgálják az ukrán hatóság emberei.

– Nemrég egy kis faluból vittek el kihallgatásra egy idős asszonyt. A Facebookon kommentelt, a panasz azonban ellenséges propagandának számít – meséli egy munkácsi ukrán férfi, aki buszsofőrként Kárpátalja településeit járja.

A hatóságok sok esetben úgy állnak bosszút a „helytelen” bejegyzések szerzőin, hogy katonaköteles hozzátartozóikat veszik célba. A sajtónak ezért senki nem mer névvel nyilatkozni, még a konzulátusok munkatársai sem. Egy nemzetközi segélyszervezet ukrajnai munkatársa nemrég félreérthetetlen üzenetet kapott, hogy veszélyben a fegyveres szolgálat alóli felmentése. A férfi sokáig nem tudta mire vélni a fenyegetést, míg ki nem derült, hogy külföldön élő húga a sajtónak mesélt az ukrajnai állapotokról.

A Facebook helyett egyre többen használják a Telegramot, amit egyelőre nem tudnak cenzúrázni az ukrán hatóságok. Ezen a platformon szerveződnek azok a csevegőcsoportok is, amelyekben a TCK razziáira figyelmeztetik egymást az emberek. Egy ideje ugyanis nem csak az utcai igazoltatástól kell félni Ukrajnában. Az új törvény tág lehetőségeket ad a kényszertoborzás végrehajtására. A TCK emberei az ügyészség engedélye nélkül is bemehetnek a magánházak udvarára, ha ott katonakorú férfiakat gyanítanak. Egy kárpátaljai magyar tisztviselő szerint azonban a törvény csak a bevett gyakorlatot szentesítette, a toborzóegységek tagjai korábban is áthágták a törvényeket, és betörtek a magánházakba is.

– Rengeteg történet kering arról, hogy a család szeme láttára, a férfiakat porig alázva hurcolták el a katonaköteleseket – mondja a neve elhallgatását kérő tisztviselő.

Hozzáteszi, hogy a brutalitásnak Kárpátalján sincs etnikai éle, a magyarokkal és az ukránokkal egyformán embertelenül bánnak a toborzók. A magyarok általában magyar okmányokkal próbálják megúszni az elhurcolást. Ellenőrzéskor magyar útlevelet mutatnak fel és úgy tesznek, mintha egy szót sem értenének ukránul. Előfordult azonban, hogy ellenőrzés közben valakit átkutattak és megtalálták nála az ukrán okmányait is. Az illetőt azonnal elszállították. A verést ugyan nem úszta meg, azonban családjának egy jelentős összeg megfizetésével végül sikerült kiszabadítania. Ugyanis szigor ide, szigor oda, Ukrajna és annak minden intézménye ma is velejéig korrupt, pénzzel mindent el lehet intézni. Az egyik kárpátaljai járás volt közigazgatási elnöke szerint a törvények továbbra is csak a szegényekre vonatkoznak.

– Akinek nincs annyi pénze, vagy a hozzátartozóinak nem ér annyit, hogy összeszedjék érte a szükséges összeget, az kerül végül a teherautóra – teszi hozzá a volt tisztviselő.

A tehetős családok tagjai megvásárolják szabadságukat, ez a magyarázata annak, hogy belső-ukrajnai menekültekkel van tele Kárpátalja összes vendéglője és szállodája. A szegényebbek körében azonban nem ritka az sem, hogy betegeket is alkalmasnak nyilvánítanak.

– Ha egy beteg ember nem áll ki magáért, vagy a sorozóbizottság tagjaiból hiányzik a jóindulat, akkor azonnal megkapja az alkalmas besorolást – meséli egy fiatal anyuka, akinek a férjét nyilvánvaló szemproblémái ellenére is többször próbálták besorozni.

– Néha az az érzésem, hogy csak a „darabszám” a fontos, mint ’44-ben, a málenkij robot alatt – teszi hozzá keserűen.

A család egy távoli ismerőse közel másfél évet töltött az első vonalban, annak ellenére is, hogy már a háború előtt sem volt rendben az egészsége. Az említett félig magyar, félig ruszin férfi hazatérése után sokáig azt hajtogatta, hogy megjegyezte a sorozóbizottság tagjainak a nevét, egy nap szeretné nekik megköszönni a jóságukat, amivel a frontra juttatták. Az illető végül megszökött Ukrajnából, eltűnt, mielőtt újra behívták volna. A szegények számára a zöldhatár az egyetlen menekülési lehetőség. Ez azonban óriási kockázattal jár, akit ugyanis elkapnak, azonnal a frontra irányítják, rosszabb esetben lelövik a határőrök, vagy súlyosan megsebesítik. Aki viszont kölcsönökből vagy értékei eladásából előteremti az 5-6 ezer eurót, az határőri kíséret mellett juthat ki az országból Magyarország, Románia, Szlovákia vagy Lengyelország irányába. Sokan megpróbálnak elrejtőzni a hatóság szeme elől. Ám akik ezt az utat választják, szintén hatalmas árat fizetnek. A bizonytalanság és a stressz felőrli az emberek idegrendszerét. Egy névtelenséget kérő magyar diplomata tudomása szerint egy magyar faluban nemrég hárman lettek öngyilkosok, miután összeroppantak lelki terheik alatt.

– A bezártság okozta szorongást felerősíti az egzisztenciális félelem. Nem tudnak gondoskodni a családjukról, miközben pletykák szerint a háború után teljes vagyonelkobzással büntetik azokat, akik elrejtőztek vagy külföldre szöktek a sorozás elől – magyarázza a tisztviselő.

Zoltán a háború előtt állandóan úton volt, munkája miatt sokat kellett autóznia, Ukrajnán belül és külföldön egyaránt. Lassan két éve azonban annak, hogy nem lépett ki családi háza kertjéből. A középkorú férfi a bujkálást választotta, azonban esze ágában sincs feladni az életét. Már azért sem, mert idős édesanyja csak rá számíthat.

– Nem érzem magam biztonságban, mintha egy szakadék szélén egyensúlyoznék. De nem akarok elmenekülni, nem tettem semmi olyat, ami miatt futnom kéne – mondja.

Számára mostanában az ad értelmet a mindennapoknak, hogy szabad idejében rengeteget beszélget ukránokkal a különböző közösségi felületeken. Napról napra erősödik benne a remény, ugyanis azt vette észre, hogy a kárpátaljai ukrán közvélemény kezd áthangolódni a normalitásra.

– Az ukránok sokáig haragudtak Magyarországra, ám azt vettem észre, hogy egy ideje csillapodtak az indulatos viták, egyre több ukrán mondja, hogy hálás Orbánnak, amiért az oroszok nem lövik rakétával Kárpátalját. A többség ugyanis biztos benne, ez annak köszönhető, hogy a magyarok nem küldenek fegyvereket a határon. Talán egy nap többségbe kerülnek ezek a hangok Ukrajnában, és akkor véget ér a pokoljárás – zárja mondandóját Zoltán.