Fejedelem a házak alatt

Budapesttől délre, egy agglomerációs település csendes dombocskáján, egy álmos zsákutca végében nyugodhat az utolsó pogány Árpád-házi herceg, és fejedelmi rangú dédapja is. Hogyha ez okkal sejthető, akkor bizonyára jó kérdés, hogy a régészeknek miért nem jutott eszükbe megvizsgálni a „Templomdombot”, még mielőtt beépült volna nyaralókkal, házakkal. Felbaktatunk egy szűk zsákutcán, és alig kezd el hevesebben verni a szívünk, máris felérünk a dombtetőre. Jobboldalt egy végkép bezárt kocsma udvarán veszettül ugat egy harapós, rasztahajú puli, nem tudhatjuk, hogy miért ennyire idegengyűlölő, lehet, hogy ő az egyetlen, aki megneszelte, hogy kik nyugszanak a földben és még hűségesen őrzi a fejedelmi sírokat. Szőlős kertek fölé érünk, a zsákutca egy kis térbe torkollik, nagyjából ezen a területen – vagy ettől kissé észak-nyugatabbra – lehetett a XVIII. századi katonai felmérés térképén szereplő + jel, amely nem dunai kalózkincset, hanem a középkori templom romjait jelölte. Egy újépítésű ház kertjéből szúrósan néznek minket, nem sokan tévedhetnek be ide, mi pedig inkább nem világosítjuk fel a lakókat, hogy ki tudja, lehet multifunkcionális otthont teremtettek, hisz fejedelmi kriptának sem utolsó a házuk. A dombtól nyugatra folyik a Duna-ág, a magaslatról messze el lehetne látni, ha nem volna teleépítve.

Mégis miért gondolják páran, hogy itt nyugodhat Taksony fejedelem?

„Pogánytemplom”

A taksonyi Szent Anna templom előtt beszéltünk meg találkozót Kontos Gábor helytörténésszel, aki nemrég érdekes cikket tett közzé a Patrióták honlapján, Földradar találhatná meg Szent István nagyapjának sírját címmel. Amíg várjuk, körbejárjuk az 1958-ban épült templomot, amely éppen azért érdekes látvány, mert az átkos 50-es években épült, igazi szocreál stílusban. És Isten látja lelkünket, egészen elfogadható a végeredmény, az üvegablakai és a belső akusztikája világszínvonalúak. Kontos Gábor már telefonon ajánlotta, hogy vizsgáljuk meg figyelmesen a templomot, mert állítólag beleépítettek egy követ a + jellel jelzett, mára eltűnt középkori templomból, és két eredeti kőpillér is található a kertben – bár ránézésre inkább a barokkos templom kőelemei közé tartozhattak.

Három kőfaragvány nem sok, és közben önkéntelenül eszünkbe jut a P. Box Vágtass velem (Kő kövön…) című dala, abból is a „miért kell addig várni/ addig sírni míg semmi nem marad?” verssor. Jogos kérdés, talán a történelem meg is válaszolhatná, hogy miért radírozta ki szinte az egész Árpád-kort a Kárpát-medencéből. Ám Nagy Lajos korában készített Képes Krónika fennmaradt, és ebből egy fontos passzust kell idéznünk: „Levente éppen ezekben a napokban halt meg; ha tovább élt volna és hatalmat nyer az országban, kétségtelenül egész Magyarországot megrontja a pogány bálványozással; minthogy Levente nem élt katolikus módra, a Dunán túl, Taksony falvánál temették el; mondják, ott van eltemetve pogány módra őse, Taksony is.” Levente a későbbi királyok, András és Béla herceg testvére volt, tehát Vazul fia, akit Szent István megvakíttatott és ólmot öntetett a fülébe. A XI. század közepi pogánylázadáskor tértek haza Magyarországra a Kijevi Ruszból, és a közismerten „pogány” Levente elég homályos módon halt meg. Bár a források keveset fecsegnek, de sok történész arra gyanakszik, hogy eltették láb alól (vö. a testvére, I. András vajon miért kapta meg a katolikus jelzőt? – a szerk.). Ebből számunkra az érdekes, hogy a krónikakompozició elkészültének korában még ismerték a hagyományt, miszerint Levente herceg Taksony dédapja mellé temetkezett, sőt, a helyet is, a „Dunán túl”, a mai Taksony területén – természetesen ez nem a mai Dunántúl megfelelője. Ám tűnődéseink közben megérkezett Kontos Gábor is, aki átveszi a fonalat, és elmondja, hogy miért kezdte el kutatni a témát.

– Mindig is érdekelt az a kérdés, hogy a pogány elődök emlékét hogyan őrizhették az utódok úgy, hogy abból ne legyen probléma az immár keresztény Magyarországon. Méltatlan lett volna, hogy az unokák a nemzetségi birtok-, sőt országszerző ősöket kitöröljék az emlékezetükből, csupán csak azért, mert dicső tetteiket a kereszténység felvétele előtt vitték végbe. Ismertek Szent László törvényei, amelyek a pogány életmódtól való eltávolodást követeltek meg az ország lakosaitól; az ősök sírhelyének és kultuszának pogány módra való ápolásáért például egy ökörrel bűnhődött a hagyományőrző leszármazott.

Tehát a sírhelyek esetében idővel új módszert kellett kitalálni, hogy az ott nyugvók a keresztény környezetben is tisztelhetők legyenek – mondta Kontos Gábor, akinek kezébe akadt Jankovich Miklósnak a Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye című, 1959-ben megjelent tanulmánya.

Miközben a Taksony sírját rejtő domb felé sétálunk, a helytörténész dióhéjban elmondja, hogy Jankovics Miklós szerint királyaink – Szent Istvánt kivéve – egészen Könyves Kálmán koráig nem Székesfehérvárra, hanem magánegyházakba temetkeztek. Kézenfekvőnek látszik tehát, hogy ebben a korban az Árpád-ház többi tagját az általános szokásnak megfelelően szintén nemzetségi egyházban temették el, ennek helye pedig a nemzetség tagjainak otthonául szolgáló szállásterület lehetett. Figyelembe véve a Buda-környéket érintő Duna-szakasznak mindkét oldalán kimutatható királyi kápolnák szokatlanul nagy számát, felmerül a kérdés, hogy vajon az itteni kápolnák nem a nemzetség tagjainak sírhelyét jelzik-e? Az Árpádoknak ezen a térségen történő korai temetkezéséről krónikáink is megemlékeznek, amikor Árpád fejedelem óbudai sírja fölé emelt Fehéregyháza mellett fejedelmi temetkezési helynek jelölik meg a Pest megyei Taksony falut is, mint Taksony fejedelem sírhelyét, ahova később Levente is temetkezett. Feltehető, hogy a taksonyi pogány sír felett – Árpád óbudai sírjához hasonlóan – szintén keresztény egyház, valószínű hercegi kápolna épült, legalábbis így véli Jankovich.

– Ő talán még nem tudta, hogy Taksonyban valóban állt egy középkori kis kápolna a falu melletti homokdomb (Kirchenberg) legmagasabb pontján, amelyet a törökdúlás után betelepített svábok egészen a XIX. század elejéig használtak, majd rossz állapota és szűkössége miatt lebontottak. Emellett érdekes egy 1843-as forrás, mely ezt írja Taksonyról: „…ezen helység érdekes nevezetét Takson magyar vezérünktől vette, ki a’ vélemény részint ott is fekszik eltemetve, egy a’ falu felső részén látható épület alatt…”. Rejtély, hogy írója honnan vehette ezt, a fenti, történészi spekulációval passzoló adatot, hiszen a középkori krónikák pontos helyszínt nem adnak meg a sírt illetően. Emiatt tartom tehát esélyesnek a fejedelem sírhelyének helyszínéül az egykori taksonyi kápolnát, azaz annak hűlt helyét. Ez a meredek utca egykor a szőlőhegyre vitt fel, amelynek legmagasabb pontján, egy mai családi ház telkén állhatott a kis templom – mondta a kutató.

Földradarra magyar!

És immár visszatérünk cikkünk elejéhez. A Templomdomb többek között azért is esélyes helyszín, mert a belső-ázsiai temetkezési hagyomány szerint víz közelében, magaslatra kellett temetkezni. Horváth Izabella sinológus szerint – aki Attila temetkezéséről írt egy fontos tanulmányt, melyben a Duna–Tisza közi avar elittemetkezéseket is említi – a sírokat úgy kellett elhelyezni, hogy azzal a jint és a jangot – a sír körüli víz és a szél járását – kiegyensúlyozzák. A kínai császárok mindig fejjel északnak temetkeztek, úgy, hogy a lábnál mindig legyen víz (folyó, tó, akár mesterséges medence), a magyar krónikák feljegyezték, hogy Árpádot is forrás felett temették el. Ez a tájolás megváltozhatott a Kárpát-medencében, hisz a legtöbb honfgolaló sír Kelet–Nyugat tájolású. Érdekességként érdemes megemlítenünk, hogy a domb mögötti falurészt Plébánia térnek nevezik, ezen elnevezés pedig szintén a középkori templomi környezet maradványa lehet, hisz az új, barokk templomot XIX század legelején egészen máshol építették fel. Ez az új templom a II. világháború harcaiban megsérült, majd az 56-os dunaharaszti földrengés végzett vele. Tehát ezért építették az új, Szent Anna templomot. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy régészeink eddig miért nem kutatták fel Taksony sírját.

– Úgy gondolom, hogy évtizedekkel ezelőtt nem volt eléggé közismert az a teória, hogy a pogány magyar elit sírjai fölé több esetben is kápolnát építhetett a keresztény utókor. Árpád óbudai sírját és Fehéregyházát keresték bőszen, Taksony ügye pedig elsikkadt, a szőlőtőkék helyét pedig utcák és családi házak váltották fel – vázolja Kontos Gábor. Kutakodásaink során a Magyar Nemzet 1939. április 30-ikai számában rátaláltunk egy érdekes cikkre – Vezéreink és árpádházi királyaink sírjai címmel – melyben a szerző a taksonyi kurgánmezőről írt, és azt állította benne, hogy húsz kurgánszerű domb található a település környékén, melyek egy része jóval honfoglaláskor előtti lehet, majd beszámol egy készülő ásatásról is – mely ezek szerint nem járt eredménnyel – de cikkében a régészeti kutatás helyszínéül nem a templomdombot, hanem valamely kurgánt említi meg.

Pedig a Templomdombon is lehetett volna kutakodniuk, hisz régebbi építkezések alkalmával csontok is kerültek elő ezen a területen. A terület tehát bolygatott, beépítettsége azonban szerencsére nem teljeskörű, ami ad némi esélyt a régi templom romjainak lokalizálására. Kontos Gábor szerint az a kérdés, hogy a bontáskor alapokig kiszedték-e a középkori kápolna köveit vagy megmaradtak a földalatti részek az esetleges ősi sírral egyetemben.

– Talán akkor is lehetne találni valamit, ha teljesen elhordták a templom köveit, de az alapfalakon kívül nem pusztítottak. Ehhez azonban hatalmas szerencse kellene, ugyanis az a lehetőség is fennáll, hogy a romokon ma már egy családi ház áll. Egy talajradaros vizsgálatot talán megérdemelne Taksony fejedelem.

Ősi körben

E település büszkélkedhet a világ egyik Taksony mellszobrával (a második a felvidéki Taksonyfalván található). Sűrű forgalmat figyel a fejedelem kissé kurucos arca, süvege is inkább szabadságharcos időket idéz, semmint ősmagyarokat, de sebaj. „Árpád mellett legalább három kereszténység előtti fejedelmi sírnak kellene lenni. Célzott ásatások híján egyelőre az sem bizonyos, hogy Árpád unokájának, Taksonynak a végső nyughelye a Pest megyei Taksonyban keresendő-e, bár Buzás Gergely szerint ez több mint valószínű”– írta recenziójában a Magyar Nemzet szerzője Az Árpád-házi uralkodók sírjai című könyvről, bár feltételezett helyszínt e könyvben nem jelölnek meg, csak a Kálváriadombról közölnek egy képet, amelyen az 1762-ben épült Szent Kereszt kápolna található). Addig is a Szent Anna templom üvegképein Szent István és Szent Imre alakja ragyog a délutáni napfényben, a fejedelem unokája és dédunokája, ősükhöz egészen közel vannak itt. Hogyha a hivatásos régészek is arra gyanakszanak, hogy Taksony rejtheti az utolsó pogány fejedelmi sírt, az illetékesek tartoznának annyival a köznek, hogy ennek utánajárjanak.