November 25-én Li Ko-csiang kínai kormányfő tizenhat közép- és kelet-európai ország vezetőjével tárgyalt Bukarestben. 2011-ben Budapesten, 2012-ben pedig Varsóban tartottak hasonló csúcstalálkozót. Noha a Kínával kötött megállapodások hatalmas potenciálokat rejtenek, ahhoz, hogy valóban Kelet-Európa legyen Peking kapuja az Európai Unióba, még hosszú út vezet.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, valamint az őt kísérő háromszáz fős üzletembersereg tizenhat ország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia vezető politikusaival és üzletembereivel folytattak megbeszéléseket. A felek jövőbeni infrastrukturális befektetések mellett technológiai és innovációs együttműködésekről is egyeztettek.

Li Ko-csiang azt is bejelentette: 6,6 milliárd eurós alapot kíván létrehozni beruházások és infrastrukturális projektek támogatására.

Behozhatatlan előnyök

Brüsszel aggodalmát fejezte ki Kelet-Európa és Kína közeledése miatt. Karel De Gucht kereskedelmi EU-biztos úgy vélekedett, Peking meg akarja osztani az uniót azzal, hogy a közösség keleti országaival – Brüsszel teljes kihagyása mellett – fűzi szorosabbra kapcsolatait. Titus Corlatean román külügyminiszter ugyanakkor rámutatott, hogy a nyugat-európai országok korábban egytől-egyig unós egyeztetés nélkül írtak alá kereskedelmi megállapodásokat Pekinggel.

Nyugat-Európa előnye rövid és középtávon is behozhatatlan. Kína első számú kereskedelmi partnere Németország. A két ország közötti kereskedelem volumene 2011-ben 144 milliárd euróra rúgott, ami a huszonhét tagország Kínával folytatott kereskedelmének harmadát jelenti. A kelet-európai országok és Kína közti kereskedelem nagyjából a Kína és Olaszország közöttivel egyezik meg. Pekingnek a régió összes országába irányuló egyéves befektetései nem érik el azt az összeget, amit Svédországban ruházott be, a tizenhat ország kínai befektetései pedig nem érik el azt a nagyságrendet, amit Ausztria fektetett be Kínában.

Megtérülő beruházások

Kelet-Európa nyitási politikája szimplán száraz gazdasági okokból ered. Miután az eurózóna válsága miatt a remélt nyugati befektetések elmaradtak, az unió keleti országai alternatív forrásokra szorulnak.

Kína kelet-európai érdeklődése ugyancsak megalapozott. Peking 2012-ben 230 milliárd dollárt meghaladó kereskedelmi többletet jegyzett. Miután pedig az ország exportja harmincmillió embernek ad munkát, annak esetleges csökkenése komoly gazdasági, társadalmi és politikai problémát okozhatna. Kína ezért kész komoly összegeket beruházni a régióban, hogy ezzel jövőbeni exportját segítse. Kelet-Európa pedig az olcsó munkaerő és enyhébb bevándorláspolitikája miatt a nyugati országoknál kedvezőbb lehetőséget kínál Peking számára.

Noha a szocializmus idején a régió országai ideológiai alapú kapcsolatot ápoltak Pekinggel, az 1990-es évek nyugati fordulata bő egy évtizedre háttérbe szorította a keleti kapcsolatokat. 2000-ben a Kelet-Európában történő kínai beruházások mértéke még elenyésző volt. Azóta viszont a világgazdasági súlypontok áttevődése miatt Peking ismét felértékelődött. 2010-re Peking közép-kelet-európai befektetései meghaladták a 800 millió amerikai dollárt. Ugyanebben az időszakban a kétoldalú kereskedelem egyenlege hárommilliárd dollárról 41 milliárdra növekedett, nettó kínai többlettel, 2013 első tíz hónapjában pedig már 45,4 milliárd dollárt jelzett a mérleg.

A jövő hasonlóan biztató képet mutat. A 2011-es lengyelországi látogatása során Wen Jiabao előző kínai miniszterelnök tízmilliárd dolláros hitelalap létrehozását hirdette meg, a közép-kelet-európai kínai befektetések támogatására. A kormányfő azt is bejelentette, hogy 2015-re százmilliárd dollárra kívánják növelni a térséggel folytatott kereskedelem egyenlegét.

Harc a színfalak mögött

Noha a mostani bukaresti csúcson teljesnek tűnt az egyetértés, a kelet-európai országok között valójában emberfeletti verseny zajlik Peking kegyeiért. Az európai vezető politikusok egymásra licitálva igyekeznek elnyerni az „Európa kapuja” címet és az azzal járó befektetéseket.

Az első közép-európai úttörő Orbán Viktor volt, aki 2011-ben tucatnyi megállapodást írt alá kínai partnerével. Másodikként a lengyelek eszméltek fel. A 2012-es varsói csúcson Donald Tusk lengyel miniszterelnök szándéknyilatkozatot tett, miszerint hazája Kína közép-európai kapuja kíván válni. Erre licitált rá idén Victor Ponta román kormányfő, aki nem kevesebbet jelölt ki célként, minthogy Kína legfontosabb politikai és gazdasági partnerévé váljon Európában.

Ponta miniszterelnök a bukaresti csúcs apropóján már a negyedik romániai konfucionista intézetet adta át, bevallása szerint fia is tanul kínaiul. Bukarest azt is bejelentette, hogy kínai segítséget vár a rovani hőerőmű korszerűsítéséhez, illetve a Cernavodai atomerőmű két új reaktorának megépítéséhez. Ugyancsak fontos versenyző a mostani csúcsról távol maradó Ukrajna. 2013-ban egy hárommilliárd dolláros kukoricaügylet aláírásával Kína Ukrajna második legnagyobb kereskedelmi partnerévé lépett elő. A két ország most hárommillió hektár ukrán termőföld adásvételéről tárgyal.

Az egyértelmű gazdasági mutatók ellenére Közép-Kelet Európa és Kína közeledése nem teljes sikertörténet. A Kínai Tengerentúli Mérnöki Csoport 2009 szeptemberében nyert pályázatot a Varsót és Lodz városát összekötő autópálya megépítésére. Miután azonban a beruházó nem volt hajlandó helyi beszállítókat és alvállalkozókat foglalkoztatni, a vállalat 200 millió eurós kompenzációs követelést hátrahagyva kivonult. Hasonló okokból hiúsult meg idén szeptemberben egy 4,5 milliárd dolláros autópálya-beruházás Romániában.

Részben a korai eszmélésnek, részben pedig a hatékony diplomáciának köszönhetően Magyarország pozíciója igen erős a Kínáért folytatott versenyben. A 2010-ben meghirdetett keleti nyitás politikája eddig igazi sikertörténet, Magyarország pedig földrajzi méretei ellenére kiemelt figyelemnek örvend Peking részéről. 2010 óta a magyar–kínai kereskedelem a korábbi háromszorosára, 2,5 milliárd dollárra nőtt. 2011 júliusában Orbán Viktor és Ven Csia-pao, a Kínai Népköztársaság akkori kormányfője tizenkét megállapodást írt alá, melyek zöme mára meg is valósult.

A kínai bizalmat növelte a magyar kormány 2012-es határozata, melyben 250 ezer euróért letelepedési kötvényeket kínált fel külföldi befektetőknek. Ez év júliusában a Magyar Export-Import Bank egy 100 millió euró értékű hitelszerződést írt alá a Kínai Export-Import Bankkal. A kínai távközlési cég, a Huawei, mely 2012 óta van jelen Magyarországon, ez év szeptemberében jelentette be termelésének növelését, valamint abbéli szándékát, hogy 2015-re valamennyi európai piacra szánt termékét magyarországi üzemeiben állítja elő, illetve a biatorbágyi logisztikai központ közvetítésével juttatja el az európai piacra.

Ugyancsak szeptemberben jelentette új mobiltelefon-javító üzem létesítését a ZTE telekommunikációs cég, mely külön kiemelte, hogy a jelenlegi egymillió eurós beruházást 10 milliósra tervezik bővíteni. A mostani bukaresti csúcson pedig Orbán Viktor háromoldalú megállapodást írt alá Li Ko-csiang kínai és Ivica Dacsics szerb miniszterelnökkel a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről. Talán nem véletlen, hogy Magyarországot számos nyugati elemző „Kína kedvencének” nevezte a régióban. Ezt talán alátámasztja az a jelentéktelennek tűnő, de valójában igen sokatmondó tény, hogy a világsajtóban a bukaresti csúcson készült fotókon nem Ponta, hanem Orbán Viktor parolázik Li Keqiang miniszterelnökkel.

Sayfo Omar