Ami a feneket illeti
Ha játszótéren, társaságban vagyunk, értetlenkedő pillantások, megdöbbenés kíséri minden pelenkacserénket, noha a mai szülők mindegyike textilpelenkát viselt élete első éveiben – meséli Varga Emese, a környezettudatosabb kismamák által létrehozott Belvárosi Babahordozó Klub egyik tagja, aki mindkét gyermekére mosható pelenkát ad.
– Az emberek általában hóbortos hippinek néznek, aki élvezi, hogy pluszmunkával kínozza magát, pedig a mosás alig tízperces tevékenységet jelent két- vagy háromnaponta. Számomra érthetetlen ez a ragaszkodás az eldobható pelenkákhoz: például a mosogatás jóval több időt vesz el napi szinten, mégsem eszik mindenki papírtányérból műanyag evőeszközökkel.
A modern mosható pelenkákat ugyanis nem kell sem kifőzni, sem vasalni: ez sok esetben tilos is, mert tönkremehet a formára varrt darabok gumírozása, az erős nedvszívó réteg, a tépőzár. Egyszerűen hatvan fokon kimossa őket a gép, majd száradás után azonnal használhatóak. Így egy kis szokványos házimunkával babánként 5-6 ezer darab, részben száz év alatt, részben soha le nem bomló szeméttől szabadíthatjuk meg a környezetet.
Önmagukban a háztartási hulladék 2-3 százalékát teszik ki az egyszer használatos pelenkák: ez az arány csak egy kicsivel kevesebb, mint például a lerakókra kerülő összes üveghulladékunk. S nem csak a szemét gyarapszik: a brit környezetvédelmi hivatal számításai szerint az eldobható pelenkák 2 és fél éves adagjának legyártása során 200 kilogramm szén-dioxid kerül a levegőbe, ami 1100 kilométernyi autózás kibocsátásának felel meg.
Tény ugyanakkor, hogy a mosható pelenkáknak is van környezetterhelése, hiszen jókora energia- és vízmennyiség fogy el a használatuk során. De az eldobható pelusok esetében többet nyom a latban, hogy több mint száz év alatt bomlanak le, gyártásuk során kőolajat és vegyszereket használnak, tehát szennyeződik a levegő és a víz, ezenkívül anyaguk jórészt cellulóz, vagyis fából készülnek.
Azt se felejtsük el, hogy gyakran jókora távolságokat tesz meg a termék, amíg a gyárból a boltba kerül. Abban a témában, hogy mennyire környezetterhelő az eldobható és a mosható pelenka, egyelőre aránylag kevés, széles körben elfogadott kutatást végeztek, elsősorban inkább csak a britek jeleskedtek ezen a téren.
Napvilágot láttak természetesen olyan tanulmányok is, amelyeket az eldobható pelenkát gyártó multicégek támogatottak – ezek értelemszerűen azt mutatják ki, hogy a kétféle pelenka környezetterhelése alig tér el egymástól. Egyelőre egy brit tanulmány eredményei tűnnek a leghitelesebbnek, legtöbbször erre hivatkoznak: eszerint a mosható pelenka környezetterhelése negyven százalékkal kevesebb. De csak akkor, ha nem főzzük ki, nem vasaljuk ki és nem a gépben szárítjuk őket.
Forintok és herefejlődés
A ruhapelenka mellett szóló másik érv, hogy jókora összegeket spórolhatunk meg vele. Egy gyerek eldobható pelenkáira havonta körülbelül tízezer forintot költ egy anyuka, vagyis a szobatisztaságig, két, két és fél év alatt 240-300 ezer forintot. A moshatóval viszont feleannyiból ki lehet jönni. Naponta általában öt-hat, legfeljebb nyolc csere elég, így egy gyerek számára elég 20-25 váltás pelenkát vásárolni, amiből két-három nap alatt össze is jön egy mosógépnyi adag. Egy ekkora csomag átlagosan 60-80 ezer forintba kerül, és lelkes anyukák számításai szerint egy pelenka kimosása 8-10 tíz forintba, vagyis napi 6-7 pelenkacserével számolva a szobatisztaságig összesen 35-50 ezer, maximum 65 ezer forintba kerül a tisztítás. Tehát nagyjából 100-140 ezer forintból ki lehet jönni, de még sokkal olcsóbban is megúszhatjuk, ha nem a formára varrt, modern, nagy nedvszívású darabokból vásárolunk be, hanem a hagyományos textileket részesítjük előnyben anyáink idejéből, amiket még hajtogatni kell.
Ugyanakkor azzal is számolhatunk, hogy a jó minőségű ruhapelenkák két-három gyereket is kibírnak, így a megtakarítás még jóval több is lehet.
Mielőtt valakit az undor visszatartana: a szilárd szennyeződéseket egy vékony, cserélhető papírbetéttel szokták felfogni, amit egy az egyben ki lehet dobni a vécébe. Székletfoltok esetén ugyan egy kicsit le kell öblíteni a pelenkát, de alapvetően nincs szükség kézzel mosásra, a szennyest egyszerűen enyhén ecetes vagy tiszta vízzel teli vödörben tárolják mosásig. Ráadásul ruhapelenkában a kisbaba bőre is egészségesebb lesz: elkerülhető a különféle fertőzések, allergiák és a pelenkadermatitis kialakulása – magyarán a popsi kisebesedése. Ugyanis a mosható darabok légáteresztőek – habár a nedvességet természetesen nem eresztik át. Az eldobható, részben műanyagból készült pelenkák viszont dunsztolják a baba bőrét, ráadásul egyik összetevőjük, a nátrium-poliacrilát olyan agresszívan szívja be a nedvességet, hogy a baba bőrét is dehidratálja, ezért van szükség annyi popsikrémre. Éppen ezért a mosható pelenka mellett szóló érv az is, hogy az eldobhatóval szemben nem nyújt száraz érzést, így jóval hamarabb leszokik róla a gyerek, hiszen zavarja a következmény.
Érdekes szempontot nyújt még egy kutatás, amelyet az egyik német egyetemen végeztek a kisfiúk pelenkázásával kapcsolatban. Arra jutottak, hogy az eldobható pelenka előnytelen a herefejlődés szempontjából, ugyanis a szellőzés hiánya miatt magasabb hőmérséklet alakul ki benne. Az eredményeket a figyelemfelkeltő, Szeretnél unokákat? címmel adták ki, de nem vált széles körben ismertté.
Újrakezdő kismamák
A mosható pelenkák korábban pangó hazai piacán a legtöbb forgalmazó és gyártó céget logikusan egy-egy anyuka igénye és kitartása hívta életre. A legnagyobb úttörőket alapvetően mind a kényszer szülte: bőrproblémák esetén ugyanis a fentiek miatt nem ajánlott az eldobható pelenka. Például az egyik legnagyobb márka, a Monapel alapítója is ezért tért át. Eleinte a hagyományos, téglalap alakú tetrapelenkával próbálkozott, majd idővel igyekezett praktikusabbá tenni azt, így varrta formára az első termékeit a kilencvenes években, majd különleges, erősebb nedvszívású anyagokat is elkezdett használni.
A cég azóta tulajdonost cserélt – miután az alapító külföldre költözött –, de a filozófia nem változott: gyesről visszatérő anyukáknak adnak munkát, ráadásul most nyertek meg egy munkahelyteremtő pályázatot, így bővülni fognak. A külső, nedvességzáró anyag kivételével minden hozzávalót Magyarországról szereznek be, például a pamutflanel is hazai szövödében készül. Szintén az üzletpolitika része, hogy az árakat igyekeznek alacsonyabban tartani a külföldi termékeknél.
– Határozottan egyre többen vásárolnak mosható pelenkát – biztat a családi vállalkozás feje, Lénárd Barna, akinek kisgyerekei szintén ruhapelenkát hordanak. – Általában suttogó propagandával terjed a hírünk, mert az anyukák elsősorban egymásnak hisznek. Ha egy társaságban valaki használja, és látják a többiek, hogy működik, beválik, akkor szívesen kipróbálják ők is.
Legnépszerűbb termékük a Monapel Praktika, az állítható méretű, külön belsőből és külsőből álló kombináció, ami 3,5 kilótól 15 kilóig hordható, nedvszívása pedig félliteres: az egy gyerekre való csomag 50 ezer forintból kijön. Ezenkívül náluk is van az eldobható pelenkához hasonló kialakítású, úgynevezett all-in-one típus is, ami általában drágább, viszont ezt a legegyszerűbb használni. Mivel a Monapelnél ez nem egyméretes, vagyis két méretet kell belőle vásárolni a baba kisebb és nagyobb korára, ebből a típusból 90 ezer forintba kerül az egész pelenkázási időszakra való csomag.
A cég idén ősztől számos új terméket is piacra dob, így például kifejezetten olcsó típusokat is, mint az úgynevezett prefold (előrehajtogatott) pelenkák: ezek az egykori, hagyományos tetrapelenkák és a formára varrt modern darabok közötti átmenet képezik. Hajtogatni kell őket, de többrétegűek és a tetránál erősebb nedvszívók.
A Csimota márkát szintén egy magyar anyuka alapította 2008-ban, aki számos termék kipróbálása után maga kezdett el pelenkákat varrni a fia számára. Szintén alacsony árak jellemzik, és rajta kívül még több anyuka is indított vállalkozást, akik próbálnak több-kevesebb sikerrel megmaradni a piacon. A nagyobb márkákkal szemben előnyük, hogy a konfekcióméretek mellett egyedi igényeket is kielégítenek, a baba alakja és a mama ízlése szerint megrendelésre is dolgoznak. Ezenkívül – saját tapasztalataik révén – praktikus tanácsokat tudnak adni a használatról, a mosásról, a szennyes tárolásáról.
Némelyikük ki-kiemelkedik a sorból, például az erdélyi Bányász Dorottya márkája, a Trezy, ami elnyerte a Romániai Magyar Üzleti Egyesület innovációs díját.
Exterben ingyen mossák
A mosható pelenka esetében szintén elrettentő szempont lehet sokak számára, hogy – hiába térül meg az összeg egy fél év alatt – a baba születésekor egyszerre nagy kiadást jelent a szükséges darabok megvásárlása: átlagosan hatvanezer forintot. Európában ezért számos országban hozzájárul az állam vagy az önkormányzat a vásárláshoz. Például Angliában, ahol napi nyolcmillió eldobható pelenka fogy, ezért kifejezetten a szemét csökkentése céljából vezettek be támogatást: a brit anyukák visszaigényelhetik az eldobható és újrahasználható pelenkák közötti árkülönbözetet.
– Exter település önkormányzata minden szülőnek felajánl egy hétre elegendő csomagot, ráadásul kétnaponta elszállítja és kimosatja az összegyűjtött szennyest, ingyen – meséli az Angliában élő Hunyadi Brigitta, aki szerint ennek ellenére a szülők töredéke veszi igénybe ezt a lehetőséget. – Sokan azt mondják, nem szeretnének kakis pelenkákat fogdosni. Ausztriában minden újszülött családja 50 és 100 euró közötti összeget kap erre a célra, Finnországban egy próbacsomagot, míg Olaszországban a települési önkormányzatok nyújtanak különböző mértékben segítséget. Magyarországon csak a hatodik kerületben van támogatás: Kordásné Matokanovic Lídia képviselő asszony javaslatát 2009-ben fogadták el. Terézváros azóta a rászorulók, a nagycsaládosok és az érzékeny bőrű kisbabák szülei számára harminc-hatvanezer forintnyi összegben téríti vissza a ruhapelenkák árát.
– A második gyermekem súlyos ekcémával küszködött már újszülött kortól kezdve, így azt ajánlották, ne használjak eldobható pelenkát, mert ezeket vegyszerekkel kezelik, amiket kioldhat a vizelet – meséli a képviselőnő, aki egyben az önkormányzat környezetvédelmi tanácsnoka. – Mint a legtöbb kezdő, eleinte én is attól féltem, hogy bonyolult és gusztustalan lesz a mosás, kakiban kell majd turkálnom, és két gyerek mellett egyébként sem lesz időm rá. De tévedtem: háromnaponta kellett csak mosni, és öt percet vett igénybe a teregetés.
Amikor rájött, milyen egyszerű ez a környezetbarát megoldás, szerette volna minél szélesebb körben elterjeszteni. A korábbi ciklusban ellenzéki képviselőként szociális juttatásként tudta csak elfogadtatni az támogatást a testülettel, azonban jellemzően éppen nem a rászorulók választják ezt az alternatívát. Most a képviselő asszony azon dolgozik, hogy környezetvédelmi rendeletként fogadtassa el a támogatást, hogy a mosható pelenka ne a szegénység, hanem a környezetvédelem szimbóluma legyen.
A pelusok árát emellett az egészségpénztárak is visszatérítik, de aki nem rendelkezik ezzel a lehetőséggel, vásárolhat használtan is termékeket, vagy körbenézhet az ázsiai piacon: itt a bőséges szaporulat és az alacsony jövedelmek – szerencsére – nem teszik lehetővé az eldobható pelenka használatát, így az eBay vagy egyéb webáruházak oldalán akár pár száz forintért is megvásárolhatunk egy-egy vadonatúj kínai darabot. Ezek a tapasztalatok szerint ugyan nem szolgálnak ki egy gyermeknél többet, ám tizedannyiba kerülnek.
Fehérváry Krisztina, Gerhát Petra
KIS PELENKALEXIKON
Ahogy egyre nő az érdeklődés, a gyártó szektor is megélénkült, olyannyira, hogy manapság igen nehéz kiigazodni a bőséges választékban.
A fejlesztések az egyre nagyobb nedvszívásra irányulnak, emellett fontos szempont a minél kényelmesebb pelenkázás, amihez a vásárlók már hozzászoktak az eldobható darabok esetében: a hajtogatás már a múlté.
A termékek általában három alapvető részből állnak össze: belül egy pórusos, szárazon tartó rétegből, alatta egy nedvszívó magból és végül egy nedvzáró külső rétegből.
Ugyanakkor ezeket többféleképpen rakják össze: a legnépszerűbb az a változat, amikor külön áll a belső nedvszívó és a külső nedvességzáró rész. Ugyanis a külső nem szennyeződik annyira, elég naponta cserélni, tehát amíg a belsőből 20-25 darabot használ az anyuka, a külsőből elég csak három darabot megvásárolnia.
Szintén népszerű, de drága megoldás az all-in-one típus, amit úgy lehet ráadni a gyerekre, mint az eldobható pelenkát, ugyanis minden rétegét egybevarrták. Ez különösen a már mászni-járni tudó gyerekeknél előny, hiszen nem tudnak elmozdulni az egyes részek az aktív apróságok fenekén.
Számos anyagfajta közül is választhatunk: a bambuszból készült textíliának a legnagyobb a nedvszívó képessége – egy litert képes elnyelni –, ráadásul antibakteriális hatása is van. Ez azonban sokba kerül. A pamut a legelterjedtebb, a belőle készült frottír is erős nedvszívó, a flanel is elég jó és megfizethető.
A külsők a drága, de nagyon kényelmes és természetes gyapjúból, illetve az olcsóbb, vízálló anyaggal bevont pamutból vagy poliészter filcből szoktak készülni.
A méretezést tekintve is több variáció lehetséges, vannak – patentokkal, tépőzárral – állítható, egyméretes darabok, amelyek egy-két hónapos kortól egészen a pelenkázás végéig jók: ez a megoldás olcsóbb, hiszen egyszer kell csak megvenni a húsz darab pelenkát. Hátránya viszont, hogy a csecsemők popóján eleinte hatalmas bugyor keletkezik – ám az ortopéd orvosok szerint a terpesztartás nem rossz a babának, sőt, a csípőcsontjuk és medencecsontjuk is megfelelőbben fejlődik.
A másik variáció a két- vagy háromféle méret: a kisebb általában 3-tól 10 kilóig, a nagyobb 10-től 18 kilóig hordható. Ezek sokkal jobban illeszkednek a gyerekhez, így kisebb a kifolyás lehetősége, viszont meg kell vásárolni belőlük az összes méretet.
A gyártók mindemellett választható színekkel, vidám mintákkal is igyekeznek csábítani a vevőket. Mindenkinek azt ajánlják, hogy próbáljon ki egy-két darabot, mielőtt nagy tételben bevásárol: ugyanis az egyik anyukának és babának ez, a másiknak az válik be.
