Lavrov ekként kommentálta, hogy Stoltenbergnek a szövetség parlamenti közgyűlésének szófiai ülésén arra szólított fel, jogosítsák fel Ukrajnát arra, hogy nyugati fegyverekkel csapást mérjen orosz területen lévő „törvényes célpontokra”

Hirdetés

„Kétlem, hogy a főtitkár vállalhatna ilyen felelősséget, és beszélhetne a blokk tagjai nevében, amikor a NATO-n belül még nem vitatták meg ezt a témát”

– mondta a miniszter.

Lavrov szerint Stoltenberg nyilatkozatával túllépte hatáskörét. Az orosz külügyminiszter rámutatott, hogy a főtitkár szavait már elítélték egyes tagállamok vezetői, köztük Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

„A NATO részt vesz ebben a konfliktusban, közvetlenül részt vesz a konfliktusban. Ez nem lehet az ő személyes véleménye, ő egy hivatalos személy, ő az Észak-atlanti Szövetség főtitkára. Mi ezt így értelmezzük”

– jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ugyanerről, ugyancsak az Izvesztyija című lapnak

Korábban írtuk

„Biztos vagyok benne, hogy ha fegyvereket adtunk át Ukrajnának, akkor ezek már nem a mi fegyvereink, hanem az ő fegyvereik, ami azt jelenti, hogy csapást mérhetnek velük legitim katonai célpontokra, többek között Oroszországban. Például olyan légibázisok ellen, amelyeket Oroszország használ”

– mondta Stoltenberg Szófiában.

Egyúttal szót emelt azellen, hogy NATO-erők „Ukrajna területén vagy légterében” bevetésre kerüljenek, mert ellenkező esetben „nehéz lesz a szervezetet távol tartani a konfliktustól”.