Fotó: shutterstock.com, archív
Fotó: shutterstock.com, archív
Hirdetés

A Csendes-óceán délnyugati részén található, több szigetből álló Új-Kaledónia ugyan részét képezi a Francia Köztársaságnak, de nem része az Európai Unió költségvetési rendszerének sem, így az eurót sem vezették be. Az új-kaledóniai helyzetről a francia sajtó folyamatosan beszámol, a középpontban a szigetcsoport Franciaországtól történő elszakadásának és függetlenségének kérdése áll. 2024 május elején a függetlenség melletti erők az utcára vonultak, május 13-ra Új-Kaledónia a polgárháború szélére sodródott, Franciaországból kellett erősítést küldeni az erőszakos cselekmények letörésére, de így is hat ember halt meg a zavargásokban és több százan megsérültek, köztük hatvan rendőr is.

A zavargások kiváltó oka az volt, hogy a francia kormány egyoldalúan akarja módosítani az új-kaledóni-i választójogi törvényt és az erre vonatkozó módosítási tervezetet már jóvá is hagyták, a végső szavazás még a nyár előtt várható. Új-Kaledónia őslakosai, a kanakok nem tudják elfogadni ezt a reformot, amely a legalább 10 éve a szigeten élő francia állampolgároknak is szavazati jogot adna a helyi választásokon. Emiatt az őslakos kanak népesség választói részaránya csökkenne, legalábbis így látják a reformot ellenző politikusok és lakosság nagy része is. A francia kormány több kísérletet tett arra, hogy videókonferenciákkal és telefonbeszélgetésekkel a távolból oldja meg a kritikussá vált helyzetet, de ezek eredménytelenek voltak.

Ezután kihirdették a szükségállapotot, és Macron több minisztere kíséretében helyi idő szerint május 23-án Új-Kaledóniába utazott, hogy „helyre állítsa” a rendet és „tárgyalásokat folytasson a kanakok vezetőivel egy békés reformfolyamat elindítása céljából”. Macron reakciója a szokásos: minél nagyobb a baj otthon – Új-Kaledónia annak számít – , annak agresszívebben követeli a nyugati bevonulást Ukrajnába. Voltaképpen a harmadik világháborút.

A mostani lázadások amplitúdója a legóvatosabb elemzések szerint is meghaladja azt, ami 1985-ben történt Új -Kaledóniában, amikor utoljára csaptak össze a szigetcsoport függetlenségéért küzdő erők a rendfenntartókkal és a maradáspárti szimpatizánsokkal. Akkor François Mitterrand szocialista köztársasági elnök utazott váratlanul Új-Kaledóniába, és mintha Macron most ugyanezzel a manőverrel kísérletezne. Ráadásul az a Macron, aki, ahogy a „Le Figaro” fogalmaz, „arról álmodott, hogy ő lesz az első elnök, aki véget vet a példátlan dekolonizációs folyamatnak, majd május 15-én rendkívüli állapotot hirdetett ki a nyugalom helyreállítása érdekében. Pont, mint François Mitterrand az 1980-as évek majdnem polgárháborúba torkollt lázadása idején. Majd Mitterrandhoz hasonlóan (váratlanul) úgy döntött, hogy május 22-én Új-Kaledóniába repül.”

Korábban írtuk

A kaledóniai kérdés kezelése hét évnyi próbálkozás, tévedés, intenzív tárgyalások, de komoly baklövések története is. Amikor Emmanuel Macron elindult a 2017-es elnökválasztáson, még soha nem járt Új-Kaledóniában. Távolról sem ismerte ezt a 270 000 lakosú szigetcsoportot, amely 1853 óta autonóm francia közösség, és ahol a rekordméretű egyenlőtlenségek, a gyarmatosítás emléke és az 1984-1988-as közelmúltbeli „események„ ellenére próbálnak „közös sorsot” építeni az emberek” – folytatja a „Le Figaro”.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el az Origo oldalán.