Bódis László – aki a NIÜ vezérigazgatója is – a konferencián elmondta: idén újra, immár magasabb keretösszeggel indítja el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Neumann János Program három kiemelt területére összpontosító fókuszterületi innovációs programját.

Hirdetés

Kifejtette: a magyar gazdaság versenyképességének kulcsát a sikeres, innovatív vállalkozások jelentik. A Neumann János Programban azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 2030-ra Magyarország kerüljön Európa top 10 innovátor országa közé. Ez úgy érhető el, ha az innovációs befektetések középpontjába az együttműködés, a gazdasági és társadalmi hatás elérése, és mindezek mérése áll. Az idén 340 milliárd forintból meghirdetett innovációs, felsőoktatási és szakképzési programok ezt a célt szolgálják.

Előadásában Bódis László bemutatta, hogy az egy startupban létrejött jó ötlettől a nagyvállalatokig minden cégtípus számára biztosít az NKFIH innovációs lehetőségeket. A NIÜ-nél tudják, hogy az innovációk piacra lépéséhez nemcsak pénzügyi finanszírozásra van szükség, hanem tudásra, kapcsolatokra és információkra is, ezért céljuk, hogy ezekkel is felvértezzék a magyar innovátor vállalkozásokat – fejtette ki a helyettes államtitkár.

A kedden meghirdetett, 50 milliárd forintos programból 42,5 milliárd forint együttműködésekre vállalatok és egyetemek, illetve vállalatok és kutatóintézetek közötti együttműködésre szolgál, mivel a Neumann János Program fókuszában ezek ösztönzése áll. Ugyanakkor önállóan vagy vállalat-vállalat konzorciumban is pályázhatnak az érettebb kkv-k, amelyeknél a kiíró NKFIH elvárása, hogy a 300-800 millió forintig terjedő állami befektetésért cserébe olyan új szabadalmaztatott terméket vagy szolgáltatást fejlesszenek, amely a piacra lépést követő 2-3 évben már árbevételt termel a vállalkozás számára. Ez biztosítja ugyanis az innovációs befektetések gazdasági megtérülését. A múlt évhez hasonlóan idén is a digitális átállást, az egészséges életet és a zöld átállást célzó projektek kaphatnak állami innovációs befektetést – olvasható a NIÜ Facebook-oldalán.

Korábban írtuk