A politikus elmondta, hogy eddig a harkivi régió három járásában, Szumi megyében pedig öt járásban rendelték el a lakosok kötelező kimenekítését. Hozzátette, hogy az emberek önerőből – azaz saját járműveiken -, illetve a katasztrófavédelmi szolgálatnak és az ukrán rendőrség evakuálással foglalkozó Fehér Angyal elnevezésű csoportjának, valamint önkénteseknek a segítségével hagyják el a veszélyeztetett településeket.

Hirdetés

A miniszter megjegyezte, hogy a két kelet-ukrajnai megye lakói szívesebben költöznek át régiójukon belül biztonságosabb területre, mintsem más ukrajnai megyékbe. Elmondta, hogy változatlanul zajlik vonatokon is a lakosok kimenekítése a szüntelen orosz támadások alatt álló területekről, így Szumi megyén kívül a Donyeck megyei Pokrovszkból is indulnak vonatok, amelyek a nyugat-ukrajnai Voliny megyéig közlekednek.

Az Ukrinform hírügynökség jelentése szerint Verescsuk közölte, hogy a veszélyes területekről evakuáltak megújíthatják belső menekült státusukat, és ennek megfelelően jogosultak pénzbeli támogatásra az ukrán államtól.

Korábban írtuk