Fotó: MTI/Lakatos Péter
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond kispesti utcafórumán, a Templom téren 2024. május 30-án

A miniszter a június 9-i választásokkal kapcsolatos kérdésekről tartott kispesti utcafórumon Dódity Gabriellát, a kormánypártok polgármesterjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe.

Hirdetés

Lázár János hangsúlyozta, miniszterként is könnyebb lenne a dolga, ha Fidesz-KDNP-s polgármesterrel dolgozhatna együtt, hiszen a közeljövőben számos, a XIX. kerületet is érintő közlekedési beruházással kapcsolatban lesz szükség egyeztetésekre. A tárcavezető ezek közül a tervezett gyorsforgalmi út, valamint a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal felújítási projektjét konkrétan is említette.

Az önkormányzati választások tétjeként a „helyben marakodást” a gyarapodással állította szembe, míg az európai parlamenti (EP-) választás ügyében a háború vagy béke kérdéskörét nevezte a legfontosabbnak. A miniszter szerint Budapest XIX. kerülete sokkal előrébb is tarthatna; úgy vélekedett, két évtizedes baloldali vezetés után lehetőséget kell adni arra, hogy „valaki más csinálja”.

Kiemelte, minden településnek, illetve kerületnek, városrésznek olyan vezetőkre van szüksége, akik nem a saját érdekeiket, hanem a helyben élők érdekét tartják szem előtt. Egy politikusnak „nem azért kell a Városházán ülnie, hogy a haverok jól járjanak”, hanem azért, hogy a helyi lakosok – fűzte hozzá. „Kispest többet érdemel” – hangoztatta.

Lázár János úgy fogalmazott: „velünk azok is jól járnak, aki nem a Fidesz-KDNP-re szavaznak, míg a baloldallal azok is rosszul, akik rájuk voksolnak”.

Korábban írtuk

A városi közlekedést érintő kérdésekkel kapcsolatban a miniszter azt mondta, a kerékpárút nem a főút egy darabjának leválasztását jelenti, és a város „nem feltétlenül kerékpározásra lett kitalálva”. Szerinte inkább a csendesebb mellékutcákon kellene kerékpárutakat kialakítani.

Közölte, magát a kerékpározást támogatja, és mindenkit védeni szeretne, aki „gyöngébb, mint a gépjármű”. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem szabad megbélyegezni azokat, akik autóval közlekednek, mert ők a legtöbbször ezt azért teszik, mert nincs rendesen megszervezve a tömegközlekedés.

A tárcavezető az EP-választás legfontosabb tétjének a háború kérdését nevezte, és arra hívta fel a figyelmet: Magyarországon még ma is él 81 500 olyan ember, aki 1939 és 1945 között veszítette el az egyik vagy a másik szülőjét, és nincs olyan magyar család, amelyet a második világháború ne érintett volna valamilyen formában.

A háborúval kapcsolatban ezért sem lehetünk közömbösek – hangsúlyozta, hozzátéve, azt sem tudhatjuk pontosan, miért kellett már eddig is olyan sok embernek meghalnia a most zajló ukrajnai háborúban.

A miniszter óva intett attól, hogy Magyarország Románia példáját kövesse, azt mondta: a szomszédos ország már számos területen lemondott katonai szuverenitásáról, így a NATO akár felvonulási terepként is használhatná egy Oroszország elleni esetleges háború során.

Lázár János közölte, a Fidesz-KDNP kormányzása sem hibátlan, mindig akadnak olyan döntések, amelyek megosztják az országot, de azt kérte a választóktól: vagy azért szavazzanak a Fidesz-KDNP-re, „mert ők a legjobbak, vagy azért, mert ők a legkisebb rossz”.

Mindenkinek a saját lakókörnyezete érdekében fontos, hogy szavazzon a helyhatósági választásokon, a béke megőrzése miatt pedig az EP-voksoláson – hangoztatta a tárcavezető.