Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyar válogatott tagjai, Gazdag Dániel, Nagy Ádám, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt, Callum Styles, Lang Ádám, Ádám Martin, Dárdai Márton, Szalai Attila, Dibusz Dénes kapus és Szoboszlai Dominik (b-j) a Magyarország – Koszovó barátságos labdarúgó-mérkõzésen a Puskás Arénában 2024. március 26-án.
Hirdetés

Az idézett adatokból kiderül, hogy a magyar szurkolók szinte verhetetlenek Európában:

az Európa-bajnoki selejtezők során a magyar labdarúgó-válogatott hazai mérkőzéseinél csak Angliában és Franciaországban látogattak ki többen a stadionokba.

Ebben a stadion befogadóképessége is szerepet játszott, vagyis a Puskás Aréna esetében a 67 ezer fős korlát, de sok esetben technikai okokból ennél néhány ezer fővel kisebb a maximális nézőszám.

A televízió előtt is rengetegen voltak kíváncsiak Szoboszlai Dominikékra. A 2024-es Európa-bajnokságot megelőző selejtezők valamennyi mérkőzését kiemelt figyelem övezte.

  • Az Eb-selejtező nyolc csoportkörös összecsapásán átlagosan 706 ezren szurkoltak a válogatottnak, 
  • 20 százalék fölötti volt a közönségarány, 
  • és egy néző 73 percet nézett a mérkőzésekből.

2022-ben a legnézettebb műsor – minden más műfajt (filmek, híradások, szórakoztató műsorok) is számításba véve – a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény a katari labdarúgó-világbajnokság döntője volt, 1,2 millió főt meghaladó nézőszámmal.

Korábban írtuk

Az elemzés következtetése szerint a fociőrület nem csupán a válogatott mérkőzések nézőszámában tükröződik.

A magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság (NB I.) mérkőzéseit is 17 százalékkal többen követték a helyszínen a 2023/24-es szezonban, mint a megelőző évben. 

A teljes tanulmány itt olvasható