A Külgazdasági és Külügyminisztérium Moldovában tartózkodó államtitkára az m1 Híradó című műsorának vasárnap telefonon nyilatkozva azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök már régóta érvelt és lobbizott amellett, hogy legyen közép-európai vezetője is az Európai Uniónak.

Közép-Európa súlya ugyanis az unión belül gazdasági értelemben jelentősen megnőtt azzal, hogy az elmúlt időszakban az unió átlagánál jobb gazdasági számokat és eredményeket tud felmutatni, és ez a térség lett az európai növekedés motorja – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, Donald Tusk megválasztásával a térség politikai súlya is megnövekedett, a lengyel politikus megválasztása nagyon komoly közép-európai, ezen belül magyar siker is.

Elmondhatjuk, hogy a Magyarországot is magába foglaló visegrádi együttműködésnek, a közép-európai térségnek most már a gazdasági súlya mellett a politikai súlya is jelentősen megnőtt – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e gyakorlati szempontból is előnye Magyarország számára Tusk szerepvállalásának, Szijjártó Péter igennel válaszolt, majd úgy indokolt: Orbán Viktor kifejezetten jó viszonyt ápol a lengyel politikussal, aki ráadásul mindig is elkötelezett támogatója volt a visegrádi együttműködésnek.

MTI