A KSI nyerte az év műhelye díjat
A Központi Sportiskola SE kapta a kétmillió forintos támogatással járó Az év műhelye-elismerést a keddi díjátadó gálán.A Központi Sportiskola SE kapta a kétmillió forintos támogatással járó Az év műhelye-elismerést a keddi díjátadó gálán.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által közösen életre hívott utánpótlás-nevelési díjat a 2014-ben nyújtott teljesítmények alapján a szakmai kuratórium ítélte oda az arra legérdemesebbnek tartott műhelynek.
Tavalyelőtt a Vasas vívói, az elmúlt évben pedig a Kőbánya SC úszói érdemelték ki az elismerést, a kuratórium azonban idén úgy döntött, hogy rendhagyó módon ezúttal nem egy szakosztályt, hanem egy egyesületet díjaz. A KSI annak köszönheti az elismerést, hogy 2014-ben három szakosztálya – májusban az öttusa, júniusban a kajak-kenu, októberben pedig a cselgáncs – érdemelte ki A hónap műhelye díjat.
A vándorserleget Hazsik Endre, a KSI elnöke vette át Szabó Bencétől, a MOB főtitkárától és Pósfai Gábortól, a Decathlon ügyvezető igazgatójától.
Szabó Bence köszöntőjében kifejtette, hogy a londoni olimpián a műhelyek, az edzők zsenialitása és a fantasztikus magyar leleményesség hozta meg a csodálatos szereplést és a nyolc magyar aranyérmet.
„Remélem, az elindított sportfejlesztések lehetővé teszik, hogy a riói szereplés után azt mondhassuk, ez már a valós eredmény, nem csak a magyar zsenialitásnak köszönhető” – fogalmazott a főtitkár, aki hozzátette: az olimpiai pályázat új, és egyben óriási motivációt adhat az utánpótlás-műhelyeknek, s a jövőt mindegyiknek ennek szellemében kell terveznie.
Az Utanpotlassport.hu az Év legsikeresebb utánpótlás sportolójának járó különdíját a nankingi ifjúsági olimpia kétszeres aranyérmes úszójának, Szilágyi Liliánának (Kőbánya SC) ítélte oda, a jutalmat a honlap képviseletében Bruckner Gábor ügyvezető nyújtotta át.
MTI