Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A szóvivő az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint arra reagált, hogy a kijevi amerikai nagykövetség kedden közölte: június 1-jétől Ukrajna megtiltotta a 18 és 60 év közötti, kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak külföldre utazását. A külképviselet felhívta a figyelmet: Ukrajna a kivételek közül eltörölte a „külföldi tartózkodást”, amely korábban bizonyos 18 és 60 év közötti ukrán férfiak számára engedélyezte az ország elhagyását.

„Ezzel a változtatással a kettős állampolgársággal rendelkező férfiak, köztük az Egyesült Államokban élők sem hagyhatják el az országot” – közölte a külképviselet, emlékeztetve arra, hogy az ukrán jogszabályok nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét.

Az ukrán határőrszolgálat szóvivője elmondta: „az a megfogalmazás, amelyet különböző források terjesztenek, miszerint a kettős állampolgárságú ukránokat mostantól nem engedik ki az országból, finoman szólva nem helytálló. Még egyszer leszögezhetem, hogy Ukrajnában nem engedélyezett a kettős állampolgárság. Még akkor is, ha ukrán állampolgárok egy másik ország útlevelével rendelkeznek, elsősorban Ukrajna állampolgárainak tekintendők, és az ukrán állampolgárok jogai és kötelezettségei vonatkoznak rájuk” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy ugyanezek a normák voltak érvényben korábban, a háború kitörése előtt is. Szavai szerint a határőrök többször is azonosították azokat az ukrán állampolgárokat, akik külföldinek adták ki magukat az útlevél-ellenőrzés során. Demcsenko szavai szerint az ilyen állampolgárokat a törvényben meghatározottak szerint mindig felelősségre vonják.

Korábban írtuk

Jelezte, hogy a jogszabályi módosítás, amely június 1-jétől érvényes, nevesítve a tartósan külföldön élők kiutazásáról rendelkezik. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad összekeverni a többes állampolgárságú embereket Ukrajna azon állampolgáraival, akik tartósan külföldön tartózkodnak, és akiknek az úti okmányaiban szerepelnek az állandó külföldi tartózkodási helyükre vonatkozó bejegyzések, és az, hogy ebből a célból utaznak ki az országból. Korábban a tartósan külföldön élő 18 és 60 év közötti ukrán férfiaknak lehetőségük volt Ukrajnán kívülre utazni a hadiállapot idején, azonban „a jogszabályi változások miatt ez a lehetőség most korlátozott lett számukra” – magyarázta a szóvivő.