Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Hirdetés

Muszlimok dühe zúzta szét a visegrádi kerub arcát: letörték az orrát, kihasítottak egy darabot az orcájából és leszakították a felső ajkát. A társáét is. Rombolói kontár munkát végeztek. Szerencsére a márványkerub-konzol az oltár része maradt, a mohácsi csata után portyázó törökök éppen csak betörtek a ferences kolostor templomába, törtek-zúztak, raboltak, majd sietve eltakarodtak. És most itt fekszik a carrarai márványból faragott kerubarc a Visegrádi Mátyás Király Múzeum (VMKM) restaurátor-műhelyének egyik asztalán. „Súlyos” darabnak számít: először is művészettörténeti ritkaság, és mint megtudtuk, eszmei értéke több tízmilliárd forintos, hisz Benedetto de Maiano XV. századi firenzei szobrász művei már szinte sehonnan sem kerülhetnek elő. Visegrádon mégis megtörtént a csoda. Nézegetjük a föld alól feltámadott angyal arcát, a gyönyörűen kivésett szárnyait, és e kifinomultság, stílusosság óhatatlanul eszünkbe juttatja a magyar középkor daliás idejét. No meg Trianont.

Röneszansz

Azon emlékek, melyek a középkorunkból jobb állapotban megmaradtak, leginkább a trianoni határainkon túl találhatók, gondoljunk csak a Felvidék hatalmas szárnyas oltáraira, váraira, és Erdély reneszánsz kastélyaira, középkori városaira. Magyarországon a középkorunkat legyalulták a történelmi idők, a maradék országban található legszebb építmények elpusztultak a XVI–XVII. század háborúi során. Dicséretes, hogy az 1939 szilveszterén megtalált visegrádi királyi palota romjai immár nem térdig érnek, hanem jóval a fejünk fölé, de a palota – vagyis a múzeum – udvarán sétálva belénk hasít a hiányérzet: ha már félig felépítették őket, szívesen továbbképzelnénk ezeket az épületeket. A befejezettség bizonyosságára vágyunk. A XV. század végén újjépített királyi palota legfőbb dísze a hatalmas, reprezentatív, címerdíszes késő gótikus zárterkély volt, amelyet ma nem láthatunk, ahogyan a gyönyörű, mázas tetőcserepeket sem. Londonban megmaradt a Tower és a Westminster, Prágában a Hradzsin, a magyar diákok is megérdemelnék, hogy ne csak múltunk romjait, hanem legfontosabb épületeit is láthassák. A Visegrád Reneszánsza program szerencsére éppen egy ilyen szemléletű rekonstrukciót szeretné elérni 2035-ig, az 1335-ös visegrádi királytalálkozó 700-ik évfordulójához időzítve. Visegrádhoz fogható neogótikus és reneszánsz építészeti emlék egész Közép-Európában nincs, sőt európai viszonylatban is párját ritkítja, hisz a Duna-kanyar ékköve a Markó Károly festőművész által metafizikaivá emelt vár és várhegy. Visegrádnak újjá kell születnie, ezért kezdődtek el az újjépítést megelőző régészeti feltárások a Fellegvárban, a Salamon-toronynál és a palota környékén. A régészek kiderítik, hogy milyen épületek vannak, megállapítják a pontos méreteiket, alaprajzukat, a következő fázisban pedig elkészítik az újjépítéshez szükséges terveket is.

Korábban írtuk

Erőszakrétegek

Egy teniszpálya alatt találták meg Zsigmond király kolostortemplomát. A régészek sejtették, hogy ott van, de eddig nem volt lehetőségük feltárni. Buzás Gergely régész, a VMKM igazgatója a feltáráson fogadott minket, és behívott a hatalmas templom „alaprajzába”. Éppen hatalmas támpilléreket bontottak ki a földből, mely jelzi, hogy milyen hatalmas épületről van szó. A földön látszanak a középkori padlócsempe hálós nyomai, egy-egy helyen még az eredeti is megmaradt.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Buzás Gergely

– Két hónapig tartott a gépi munka. Mellettünk van a kerengő és a kolostorépület, 1983-ban megtalálta az akkori múzeumigazgató, de azt hitték, hogy a királyi palota része. Itt állt egy kápolna, amit Károly Róbert alapított, ám amikor Nagy Lajos felépítette a mai palotát, ezt már nem használták. A Szent György kápolnát először a ferenceseknek ajándékozták, és elkezdték építeni mellé a kolostort – azóta is keressük a kápolnát, de még nem találtuk meg. Zsigmond kezdi el felépíteni a jelenlegi templomot, ám félbeszakadt az építkezés, csak Mátyás király fejezte be 1473-ban, a templom szentélyét akkor építették fel – mondta a régész.  A XVIII. században bontották el a templom romjait, akkor legyalulták az egészet, és érdekes elgondolni, hogy a teniszpálya szintje csak tíz centivel volt magasabban, mint ahol most állunk. Mindent elvittek, ami efölött volt.

– Ez volt a nagy meglepetés – mutat egy mély gödörre Buzás Gergely – egy sírkamra, ahová a szerzetesek temetkeztek, ezt félig feltártuk, ebben találtuk a reneszánsz kerubokat is. Amikor a törökök 1544-ben elfoglalták Visegrádot, a ferencesek elmenekültek, az épület gazdátlanná vált, beroskadt a tető, beszakadt a boltozat és darabjai beszakították a kripta boltozatát is. Ebből a gödörből került elő több, mint száz faragott gótikus kőborda, és mivel ezek nagyon szigorú geometriával szerkesztett boltozatok, a darabokból az egészet rekonstruálni lehet – fejtette ki az igazgató.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

Rengeteg puskagolyót találtak, és három holttestet is, összekeveredve a beszakadt kövekkel, ablaküveggel, szobrokkal. Egyikőjük sarkantyús volt, tehát katona, a másik egy nő, akinek a koponyáján fegyver ütötte sebet találtak, és egy szanaszét csákányozott réztálat, amelyet valamelyikük pajzsként használhatott, mielőtt megölték – tehát egy brutális gyilkosság nyomait tárták fel, a holttesteket valószínű, hogy a szerzetesek húzták a sírba.

– Ez pedig egy felhődarab – mutat Buzás Gergely egy kis márványdarabot – itt van rajta az angyal köpenye, egy felhőn állt. Megkérdeztem egy pisai professzort, jó ismerősömet, aki azonnal rámondta, hogy ez biztosan Benedetto de Maiano (1442-1497) munkája. Nagyon termékeny művész volt, korának legjelentősebb firenzei szobrásza, rengeteg alkotása maradt fenn és tudjuk, hogy járt Magyarországon. A Szépművészeti Múzeumban látható Mátyás és Beatrix portrét is ő csinálta. Van is egy okleveles adat, hogy Mátyás halála után de Maianonak volt egy vitája a magyar király „ügynökével”, hisz Mátyás megbízta egy szentségtartó-oltár készítésével, ám a szobrász a király halála után abbahagyta a munkát. Három ével később elment a király küldötte, hogy visszakérje a pénzt, ám végül a felét megtarthatta, mert a munka felét elvégezte. Nagyon valószínű, hogy ezek többek között ezekről a szobrokról van szó, és így kerültek a ferencesek templomába. Nagy szó, hogy eredeti műalkotása előkerül, a műkincspiacon sem található munkája, csak terrakotta-másolatok, azok is csillagászati árakon, de márványt nem. Ez több tízmilliárd forintot is érhet – mondta a régész.

A múzeum kérésére a Pazirik Kft. beszkennelte a szobrokat és digitálisan kiegészítették a megsérült vagy elpusztult részeket, hogy megmutassák milyen lehetett épéségében. 3D nyomtatóval kinyomtatták, és ezt a hungarocell-könnyű darabot mi is megfoghattuk. A tervek szerint az idei visegrádi palotajátékok során fogják először bemutatni a nagyközönségnek a kerubokat.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
A ferences templom maradványai

Papírkorona

Hogyha Visegrádnál szurdokvölgyben folyna a Duna, és hajóval érkeznénk, az alsóvár kapuja mögött álló IV. Béla szobrot meglátva azt hinnénk, hogy A Gyűrűk Urának mesebeli szurdokában, az argonathi hatalmas királyszobroknál járunk. Persze, e ritkán szépen kifaragott királyszobor nem óriási, de annál méltóságosabb. Általában nem Béla király jut eszünkbe Visegrádról, pedig az 1250-es években ő ismerte fel a hely stratégiai jelentőségét és bővítette ki hatalmas várrendszerré az újonnan elkészült fellegvárat egy vízivárral és a kettőt összekötő völgyzáró fallal. A Duna-kanyar pedig Argonathnál is misztikusabb.

Ám e misztikumot sok minden kikezdte az utóbbi évtizedekben. Visegrád egyik „középkori” témájú éttermében papír szentkoronák sorakoznak az asztalokon. Jópofáskodva megkoronázhatjunk magunkat vagy családtagjainkat, miközben állítólag középkori étkeket ehetünk, húst hússal, magyarán királyi kosztot, hisz a középkorban a pórok nem hússal tömték a hasukat. E papír-szentkoronásdi annyira ízléses, amennyire hívogatóak a helyiség előtt sorakozó képzeletblei kínzóeszközök. E jelenséget úgy hívják, hogy giccsközépkor, és olyan turistáknak való, akik elhiszik, hogy Erdélyben Drakula – Bram Stoker regényének réme – kastélyát láthatják, meg vámpírokat. Visegrádnak az egyik hátránya éppen az, hogy nincs színvonalas vendéglátása, éttermei a csapnivalótól a közepesen rosszig terjednek csupán. A fővárosból hajóval érkező magyar és külföldi turisták valószínű, hogy nem jó szájízzel mennek haza. Ottjártunkkor észrevettük, hogy a Görgei-villában működő panzió és étterem is bezárt. Igazán kár, mert e hely szelleme egyedi, egy nagy magyar hazafi élt és kertészkedett itt belső száműzetésben; ki tudja, talán valaki újranyitja, és Visegrádon kitör a minőség várva várt forradalma. Hogyha Visegrádot egy nemzetközi értelemben is vonzó célponttá szeretnék tenni az illetékesek és a helyi vállalkozók, azt csak úgy érhetik el, hogyha felszámolják a kilencvenes évek óta ittmaradt értéktelenséget, zsibvásári hangulatot, mert az újjászülető palota tövében nem tenyészhet balkáni giccsgomba. Visegrád földrajzi metafizikája nem tűr meg ilyen profán kitüremkedéseket. Éppen ezért fontos, hogy az újjáépülő középkori elemek a valóságból fakadjanak, és tartsák tiszteletben a földrajzi, történelmi környezetet.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

Már a monarchia korában felmerült, hogy a hazai turizmus egyik kiemelt helyszínévé teszik Visegrádot: az Alsóvárat már 1871-ben elkezdték helyreállítani, ami nagyrészt a Salamon-toronyra korlátozódott, és kiépítették az utat a Fellegvárig, pihenőkkel, de a Fellegvárhoz nem nyúltak hozzá. A Salamon-torony a mai formájában – botcsinálta esztétaként fogalmazva: ronda – nagyrészt a szocialista műemlékvédelmi elveket tükrözi, és éppen ezért, ahogy Csorba Csaba írta a Dunakanyar című folyóirat egyik 1978-as (!) számában, a magyarországi műemlékvédelem, néhány kivételtől eltekintve, általában kerüli az értelmező kiegészítéseket, ám ha „mégis alkalmaz, az eredetitől való különbözőséget olyannyira hangsúlyozza, hogy az sok esetben már szemsértő, s hangulatromboló. A visegrádi Salamon-torony beton pótlása révén jelenleg leginkább gabonaraktárhoz hasonló, főleg a 3–4. emeleti fekvő pinceablakok révén. A legfelső emeleten a belógatott hálóboltozat illúzióromboló, s csak anynyiban hangulatkeltő, hogy kínjában nevethet rajta a látogató. A betonkiegészítés révén a diósgyőri rondella betonbunkernek hat, a sárospataki templom beton-üveg kiegészítései akaratlanul is a mellékhelyiségeket juttatják az ember eszébe. De sorolhatnánk tovább a példákat. Még szerencse, hogy a Salamon-toronyhoz nem épült meg a tervezett csupa üveg „fióktorony”. A szerző nagyon jól ráérzett arra, hogy mi a baj korának szemléletével: a finom – vagy olykor brutalista – és látványosan jelzett modern kiegészítések lehet, hogy működnek egy olyan országban, ahol nem pusztult el a középkori épületek igen nagy hányada, de nálunk nem számítanak jó megoldásnak. A velencei chartát azokra az országokra szabták, ahol nem pusztított el szinte minden középkori emléket a 150 éves török vagy bármilyen egyéb hódoltság időszaka. E charta szerint hozzáépítést csak eltérő anyagból, betonból vagy klinkertéglából szabad elkészíteni, hogy a látogatónak véletlenül se legyen olyan illúziója, hogy eredeti elemet lát.

Ma már ezt a szemléletet szerencsére meghaladtuk, hiz a romkonzerválás hosszú távon a rom pusztulásához vezet. Csorba Csaba már akkor megemlíti, hogy helyre kellene állítani az Alsó várat és a Fellegvárat összekötő, hazai viszonyaiban páratlan zárófalat, de ezt akkoriban csak az első toronyig állították helyre, a többi rom maradt. Pedig a Fellegvárból lefelé a zárófal védőfolyosóján pompás sétaút kínálkozna. A budai vár Öntőház udvarbeli lépcsője egy nagyon jó példa arra, hogyan lehet stílusosan helyreállítani egy lépcsős falszakaszt. Magyarországon a visegrádi királyi palota felújítása volt az első nagyobb szabású rekonstrukciós munka, amely sok vitát keltett, és jó ideig abbamaradt. Ideje volna befejezni.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

Visegrád reneszánsza

A fellegvártat nem tudták elfoglalni, az őrség azonnal lelépett, márianosztráról átjöttek a pálos szerzetesek, és ők védték meg a várat, mesés, de igaz. Rabolnak és fosztogatnak, a palota híres Herkules-kútját akkor törik össze. A nagyrészt Mátyás király korában átépített palotaegyüttes és a vár 1544-ben került török kézre. A palotát részben tűzvész, részben az idő pusztította. A török kiűzését már csak a romjai érték meg, a XVIII. század közepén az újratelepített falu és a visegrádi koronauradalom a falakat kőbányának tekintette: két évszázad alatt szinte nyomtalanul sikerült eltüntetniük a palota maradványait a föld színéről. Amit ma Visegrádon látunk, az a XX. század különböző korszakaiban és különböző mértékben – jól, vagy rosszul – helyreállított elemek együttese. Az átfogó felújítás régóta várat magára: az alsóvár utolsó, nagyobb rekonstrukciója ötven évvel ezelőtt történt. A fellegvár műemléki helyreállítása és régészeti feltárása több mint tíz esztendeje leállt. A két várrészt összekötő, őrtornyokkal erősített völgyzáró fal jelentős részének a régészeti vizsgálata és állagmegóvása sem történt meg. A Salamon-torony és fogadóépülete vasbeton szerkezeteinek egy része súlyosan károsodott, a tetők beáznak, a toronykülső gyilokjárója életveszélyessé vált. A több éves projekt keretében helyreállítják és megerősítik a Salamon-tornyot, valamint az alsóvár többi épületét, megvalósul a völgyzáró fal és a Vízibástya rekonstrukciója, megújul a visegrádi fellegvár és a királyi palota. Emellett akadálymentesítik a területet, továbbá összekapcsolják a várrendszer két pontját, hogy szabad legyen az átjárás.