Hasonlóságok Amerika vietnami és ukrajnai beavatkozásai között
Nehéz sár, sűrű dzsungel
Nehéz, de nem lehetetlen összehasonlítani az Egyesült Államok egykori, vietnámi katonai-politikai vállalkozását, és azt amit most Ukrajna kapcsán tervez. Az összevetéshez el kell fogadnunk, hogy a mai, Oroszország ellenes háborús szólamokat ugyan Európa vezető politikusaitól halljuk, azonban az USA tartja kezében, és irányítja az eseményeket.
Ha Washington úgy is tesz időnként, mintha szeretné visszafogni az unió háborús lendületét, az csak Joe Biden elnökválasztási kampányának része. A párhuzamok Amerika vietnámi beavatkozása és mai háborús készülődése között levezethetőek, és könnyen lehet, hogy azonos eredményre is vezetnek.
Íme tíz, egyszerű kérdéskör, ami közelebb vihet a probléma megértéséhez:
Első pont: Az Egyesült Államok Dél-Vietnámban épp olyan káoszba süllyedt, önmagát fenntartani, de politikai identitását meghatározni sem képes országot támogatott, mint amilyen Ukrajna lett fokozatosan a Szovjetunió szétválása után. Dél-Vietnámban az 1954-es genfi rendezés – azaz Vietnám kettéosztása után – egymást követték a politikai válságok, a puccsok, és a gyilkosságok, a gazdaság működésképtelenné vált, a bajokon a diktatórikus vezetői módszerek sem segítettek, sőt! A korrupció általánossá vált, akárcsak abban az Ukrajnában, ahol az elit képtelen volt egyszerre kezelni Moszkva szomszédságát, és a Nyugat felől érkező politikai, gazdasági csábításokat. Nem segített a 2004-es narancsos forradalom a helyzet tisztázásban, de 2014-ben az USA már végleg a neki megfelelő irányba tudta állítani Kijevet, vagyis a NATO, és az amerikai befektetők érdekszférája felé.
Második pont: Természetesen Washingtonnak indokokat kell mondania a nemzetközi közvélemény számára. Dél-Vietnámban a kommunizmus előretörésének megakadályozása volt a jelszó, hiszen a Szovjetunió, de Kína is a kommunista Észak-Vietnám mögé állt, Ukrajnában pedig a putyini birodalom feltartóztatása a naponta ismételgetett cél. Nyilván az is közös Washington egykori és mai elképzeléseiben, hogy Dél-Vietnámban is a térség fölötti dominancia megszerzésére törekedett Amerika, mint ahogy most fokozatosan kebelezi be Európát, egyelőre Ukrajnáig nyúlóan, de világos, hogy a kincsekben gazdag Oroszország gazdasági és politikai alávetése lenne a végállomás.
Harmadik pont: A történettudomány több időpontot is megjelöl a dél-vietnámi amerikai katonai beavatkozás kezdeteként. Nem soroljuk fel a variációkat, a közvetlen beavatkozás, magyarán az amerikai-háború 1965-től 1973-ig tartott, de már 1959-ben 300 amerikai tanácsadó tevékenykedett Dél-Vietnámban, segítve az ország hadseregének talpra állítását és kiképzését. Úgy tudni, egyelőre alig több mint egy tucat kiképző Ukrajnai missziójáról tárgyal Kijevvel a francia kormány. De meddig nőhetnek a számok? A háború csúcspontján, 1968-69-ben 543 ezer amerikai katona harcolt Dél-Vietnámban. Mennyi amerikai és európai katonára lenne szükség Ukrajnában?
Negyedik pont: Az amerikai társadalmat kezdetben nem rázta meg különösebben a dél-vietnámi szerepvállalás. Sőt, támogatták a fellépést a kommunizmus térnyerése ellen. A bajok akkor kezdődtek, amikor a Pentagon a sorozás módszeréhez nyúlt, és a kikötői munkásgyerekek, a fekete gettók, meg a farmercsaládok fiai után a középosztály egyetemista sarjai is megkapták a behívót. Mindjárt megacélosodott a békemozgalom. A sorkatonai szolgálat bevezetése Európában is a nagy háborús készülődés kijózanító fordulópontja lehet. Amerika eddig az ukránok vérével igyekezett elérni a céljait, erről több ottani politikus is beszélt, mint „a legjobb megoldásról”. De most, hogy elfogynak az ukránok, Európa népei következhetnek.
Ötödik pont: Dél-Vietnámban próbált mások mögő bújni az amerikai politika, ezért úgy tett, mintha a beavatkozás a SEATO keretei között történt volna. Így például ausztrál, dél-koreai, új-zélandi egységek is megjelentek a harcmezőn, nem is elhanyagolható létszámban. Most a NATO adna keretet a vállalkozásnak, sőt, a Pentagon úgy tesz, mintha az orosz lerohanástól félő Európa lenne a fővállalkozó.
Hatodik pont: Dél-Vietnám hadserege mindvégig motiválatlan maradt. Hiába kapta meg a legkorszerűbb amerikai fegyverzetet, és az alaposnak hitt kiképzést, gyengén teljesített. Az ukrán hadsereg helytáll még, de a legkisebb eredmények is túl sok áldozatba kerülnek. Gyorsul a rotáció, nincs már idő és mód az újoncok kiképzésére, azonnal harcba kell vetni őket. Előfordult, hogy a hatalomért folyó puccsok forgatagában egymást lőtték a dél-vietnámi alakulatok Saigon utcáin, míg az amerikaik odakint harcoltak a dzsungelben a Vietkong gerillái ellen. Ukrajnában pedig nemcsak a háborús felmentésért kell komoly baksist fizetni a sorozóbizottságoknak, de egy eltávozásért, egy rövid szabadságért is pénzt vár a századparancsnok. Arról nem is beszélve, hogy a Nyugatról kapott fegyverek egy része – a CIA becslése szerint a harmada – eltűnik, és a világ legkülönbözőbb térségeiben bukkan föl.
Hetedik pont: Nincsenek csodafegyverek. A VKH is kapott korszerű amerikai vadászgépeket, éppúgy nem ment velük semmire, mint ahogy az Ukrajnának juttatott F-16-sok sem döntik el most a háborút. Összességében elmondható, hogy az uniós hadseregek pillanatnyilag épp annyira vannak felkészülve egy háborúra mint annak idején a VKH, esetleg a SEATO egységei.
Nyolcadik pont: A sűrűn benőtt erdőségek, azaz dzsungelek Vietnámban komoly kihívást jelentett az amerikai hadseregnek, annak ellenére, hogy a második világháborúban már belekóstolt az effajta terepviszonyokba. ütközetekbe. A harcban inkább vállalták a golyót az amerikai katonák, mint hogy beszorítsa őket az ellenfél a banánkígyóktól hemzsegő sűrűbe. A német hadsereg is járt már Keleten, de elfelejtette a raszputyicát, vagyis azt a mély, őszi-tavaszi sártengert, ami olyan sokszor megbénította annak idején. Most is belehajtott ebbe egy-egy 62 tonnás Leopard, ott is kellett hagyni őket az oroszoknak.
Kilencedik pont: Eisenhower amerikai elnök idejekorán figyelmeztette a dél-vietnámi vezetést, hogy tegye rendbe az állam és a hadsereg irányítását, különben az USA minden támogatást megvon Saigontól. Volodimir Zelenszkij is kapott hasonló üzeneteket Washingtonból, mindhiába. Amerika a végén már nem indokínai dominanciájáért harcolt, hanem megtépázott tekintélyéért, a csillagos lobogóért, amelyet a koreai kommunisták is alaposan megszaggattak korábban. Az USA 1973-ban feladta a küzdelmet. Kivonult, és magára hagyta Dél-Vietnámot, a VKH-val együtt. A küzdelem 1975-ben ért véget, a kommunisták egyesítették Vietnámot. A cserbenhagyás amerikai toposz lett, legutóbbi példáját az afganisztáni sürgős kivonulás szolgáltatta. Lengyelországban is háborús hisztéria dúl, Washingtonra támaszkodva. Varsó elfelejti, hogy 1945-ben, a jaltai konferencián épp az USA adta el a lengyeleket Sztálinnak. Kérdés az is, mekkora emberi és anyagi veszteséget viselne el az Ukrajnában harcoló Washington és Brüsszel? Vietnámban 58 ezer amerikai esett el, a veszteség, valamint a hazaáramló poszttraumás katonák tömege nehéz lelki és társadalmi teherré vált az Egyesült Államokban.
Tizedik pont: Ez nem is párhuzam, inkább egy különleges csavar a történetben. Az immár egyesült Vietnám elutasítva az Amerika kínálta „nyugatias demokráciát”, Moszkva atyáskodó kommunizmusát, de Pol Pot véres, szélsőbaloldali modelljét is, Kína útjára lépett. Államszocialista berendezkedésű ország lett, és ma a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságai közé tartozik. Az egykor valóban kopogóan szegény Kína pedig rekordidő alatt vált a Föld immár vezető gazdasági, technikai, technológiai hatalmává, és ennek, természetesen megvannak a politikai következményei. Úgy fest, hogy a világhatalmi súlypont abba a térségbe kerül, amit gyakran vádoltak és vádolnak ma is az emberi jogok megsértésével, a demokratikus viszonyok hiányával. Tény, hogy errefelé más szempontok szerint zajlik az élet. Méghozzá az itteni népek több ezer éves kultúrája, és hagyományrendszere szerint.
De vajon mire építhetne Ukrajna?
