Egy a Mércének adott interjúból kiderült, hogy Karácsony Gergelynek nincsenek ötletei az ukrajnai konfliktus lezárására, de a békekötés kérdése számára nem is prioritás.

Hirdetés

Mint fogalmazott, olyan nincs, hogy egy ország megtámad egy másik országot, és mi anélkül akarunk békét teremteni, hogy kétségbe vonnánk azt a jogot, hogy egy ország megvédhesse a saját területi integritását. 

„Szerintem ezen az áron nem lehet békét teremteni”

 – hangsúlyozta a hírportálnak. Emlékezetes, a főpolgármester tavaly májusban nagy port vert fel háborúpárti kijelentésével az ATV stúdiójában.

„Éppen egy háborúban állunk”

– hangoztatta Oroszországra és a 3-as metró kocsijait felújító cégre utalva. A műsorvezető még ki is akarta javítani a regnáló főpolgármestert, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy azt gondolja, hogy háborúban állunk az oroszokkal. Lapunknak azonban már nem volt hajlandó kifejteni, mi az álláspontja az ügyben.

Korábban írtuk

Először viccelődéssel próbálta hárítani a kérdéseket, majd letagadta korábbi háborús kijelentését.

Arra, hogy Gyurcsány Ferenccel szokott-e a háborúról beszélni, azt mondta, hogy ez butaság. A főpolgármester azzal próbált menekülni a helyzetből, hogy neki főpolgármesterként semmi köze ehhez, és a kampányának nem része az, hogy Putyint rábeszélje a háború befejezésére.

A Századvég Intézet alkotmányjogásza a Magyar Nemzetnek nyilatkozva rámutatott: az európai parlamenti (EP-) választásokon nemcsak pártlistákra, hanem egyúttal háborúra vagy békére is szavazunk. Vannak pártok, amelyek nyíltan háborúpárti álláspontot képviselnek, fegyvereket és katonákat küldenének Ukrajnába.

Az eredeti cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható IDE kattintva.