A lap a magyar miniszterelnök Mandinernek adott interjújára hivatkozik, ám ebben semmi rendkívüli igény nem hangzott el.

Hirdetés

A leendő főtitkárral szeretnénk kötni egy megállapodást arról, hogy nem fogunk részt venni a NATO oroszokkal szembeni ukrajnai hadműveleteiben – ez a két feltétel egyike, ami egy védelmi szövetség esetében alapvetés is lehetne. Orbán Viktor meg is jegyezte, jogilag megvan Magyarország lehetősége, hogy ne vegyen részt NATO-területen kívüli katonai akcióban, de a politikai állásfoglalásra is szükség van.

Emellett a magyar kormány azt várja a leköszönő holland miniszterelnöktől, hogy magyarázza meg, miért akarta letérdeltetni és az Európai Unióból kizárni Magyarországot korábbi nyilatkozataiban.

Korábban írtuk