Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Anton Vaganov
Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond a 27. alkalommal rendezett Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) 2024. június 7-én, a négynapos rendezvény harmadik napján.
Hirdetés

Vlagyimir Putyin hangot adott véleményének, miszerint valóságos verseny folyik az országok között a szuverenitásuk megerősítéséért. Azt hangoztatta, hogy az államok jövője és fejlettségi szintje közvetlenül attól függ, hogy hogyan lesznek képesek „válaszolni a globális kihívásokra”, és hogyan tudják „kihasználni versenyelőnyeiket”.

Az elnök egyebek között elmondta, hogy az orosz gazdaság növekedési üteme meghaladja a globális átlagot. A Világbank adataira hivatkozva azt mondta, hogy Oroszország a vásárlóerő-paritáson számított GDP alapján a világ negyedik legnagyobb gazdaságává vált, megelőzve Japánt.

Az államfő szerint Oroszország minden akadály ellenére továbbra is a világkereskedelem egyik legfontosabb szereplője, kereskedelmi forgalmának háromnegyedét a baráti országok adják. Beszámolója értelmében a gazdasági kapcsolatok Ázsiával 60 százalékkal, Afrikával 69 százalékkal, Latin-Amerikával pedig 42 százalékkal erősödtek.

Elmondta, hogy az orosz export „toxikus” valutákban történő elszámolásának aránya a felére csökkent, míg a rubel részesedése a tranzakciókban növekszik, megközelítve a 40 százalékot. Célként nevezte meg, hogy az import szintjét ne korlátozások, hanem a hazai termelés növekedése révén a GDP 17 százalékára csökkentsék.

Korábban írtuk

A keleti térség vasútihálózat-fejlesztését az egyik legfontosabb feladatnak nevezte az új piacok kiépítése érdekében. Célul tűzte ki, hogy 2030-ra a térség szállítási kapacitása érje el a 210 millió tonnát.

Aktívnak nevezte a magánbefektetéseket az orosz gazdaságban. Elmondta, hogy közel 30 millió lakossági befektető van, és az összesített vagyonuk több mint 9 billió rubelt tesz ki.

Bejelentette, hogy a dolgozó nyugdíjasok esetében 2025-től újraindul a nyugdíjindexálás.

Elmondta egyebek között, hogy Oroszországban a munkanélküliség áprilisban 2,6 százalékra csökkent, és most már nem az a fő kérdés, hogy „hol találunk munkát”, hanem az, hogy „hol találunk munkaerőt”. Közölte, hogy az IT-cégek számára 2030-ig 5 százalékos kedvezményes nyereségadókulcsot vezetnek be.

Putyin a célok között nevezte meg, hogy Oroszország a tudományos kutatásban hat éven belül a világ tíz vezető országa közé kerüljön. Az állam ennek érdekében a tudományos kutatásra fordított kiadásokat a GDP legkevesebb 2 százalékára növeli – jelentette be.