Orbán Viktor a békére szavazott, és Szentkirályi Alexandra tanácsát követte
Orbán Viktor azt tette, amit Szentkirályi Alexandra tanácsolt, vagyis Vitézy Dávidra, illetve a Fidesz fővárosi listájára szavazott. A miniszterelnök az EP-választáson a békepárti Fidesz–KDNP-listára voksolt.Ez az első olyan európai választás, amikor van egy olyan téma, amely áthúzódik a tagállamok szinte mindegyikén: mindegyik országban a háborúról szól a kampány, ez most összeurópai kérdés – mondta a Fidesz elnöke.
Újságírói kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy két lépésben lehet eljutni az ukrajnai békéig. Először ma meg kell nyerni Európában ezt a választást, melynek eredményét indokolt lesz úgy értelmezni, hogy az európai emberek véleményt mondhattak a háborúról és a békéről.
Ez a munka egyik fele, a másik felét pedig a békét akaró amerikai embereknek kell elvégezniük az amerikai elnökválasztáson – tette hozzá.
Most, hogy van egy összeurópai kérdés, hogy menjen-e Európa háborúba vagy ne menjen, mi, magyarok menjünk velük vagy inkább maradjunk ki, ez egy olyan ügy, amelyben most véleményt tudnak mondani az emberek – fejtette ki.
Szólt arról is, hogy ha az Európai Parlamentben békepárti többség lesz, az erős hatást gyakorolhat a ma még háborúpárti nagy európai országok kormányfőire.
Hozzáfűzte: a választás dönt persze a kormány iránti bizalomról is, számára ezért személyesen is fontos a visszajelzés, hogy megvan-e még az a bizalom, amely két évvel ezelőtt megvolt.
Kérdésre válaszolva közölte, semmilyen egyeztetésben nem vett részt Vitézy Dáviddal. A fővárosi kampányt Szentkirályi Alexandra irányította, „a döntését is mindig elfogadtam, bízom abban, hogy jól ítélte meg a helyzetet” – jelezte.
Szentkirályi Alexandráról szólva kiemelte, hogy személyében évtizedek óta a legjobb jelöltet állították. Azt mondta,
„nagyon büszke vagyok arra a munkára, amelyet – bepótolva egyébként a korábban el nem végzett munkákat is – Szentkirályi Alexandra elvégzett.”
Hozzátette: várakozásai szerint Szentkirályi Alexandra marad a fővárosi politikában és egy nagy jövő előtt álló, erős vezetője lesz a Fidesznek.
A Le Monde francia lapnak adott interjújával kapcsolatos kérdésre reagálva hangsúlyozta, hogy Európában katonai fenyegetettség van, mert az európai nagyhatalmak háborúba akarnak menni.
Magyarország nem megosztott, hanem demokratikus – felelt az ország politikai megosztottságára vonatkozó kérdésre, emlékeztetve: „ezt akartuk elérni 1990-ben, hogy ne egy vélemény legyen, hanem sok, hát most sok vélemény van”.
Hangsúlyozta azonban, hogy a gyűlölet nem azonos a megosztottsággal, és „nem szép dolog”.
A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha a házától 1200 méterre épülne akkumulátorgyár, elmondta: elvárná a környezetvédelmi szabályok betartását és hogy garantálják számára az egészséges életet.
Orbán Viktor a Magyar Péter országjárása során feltűnő tömegekről is kapott kérdést, amellyel kapcsolatosan megjegyezte: örömteli, hogy a jelek szerint az emberek a korábbinál nagyobb számban fognak részt venni az európai parlamenti választáson. „Ez jó a magyar demokráciának” – értékelt.
A bicskei gyermekotthonban tavasszal történt zaklatási ügyre reagálva közölte, „megszigorítottunk mindent, és küzdeni fogunk, hogy minden rendben legyen”.
A kegyelmi üggyel kapcsolatos érdeklődésre felelve emlékeztetett: Novák Katalin köztársasági elnökként a maga részéről lezárta az ügyet, de a további kérdésekre is ő adhat választ.
Újabb kérdésre közölte, Srebrenicában népirtás történt, erről ENSZ-dokumentum is született. A népirtás emléknapjáról szóló indítványt Magyarország azért nem támogatta, mert a többséghez akart tartozni, amely nem szavazta azt meg.
A külügyi tárca informatikai rendszereibe történt behatolási kísérletről szólva hangsúlyozta: minden behatolási kísérlet esetében – amelyek számosak – minden szükséges lépést megtesznek a diplomáciában és titkosszolgálati eszközök bevetésével is. Ezeket azonban nem a közvélemény előtt szokták megvitatni – közölte Orbán Viktor.
Orbán Viktor vasárnap is kampányol
Vasárnap is folytatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Miután a XII. kerületben leadta szavazatát az európai parlamenti és az önkormányzati választáson, Orbán Viktor az V. kerületi Fidesz irodába ment.
Ott Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester társaságában bekapcsolódott a helyi fideszesek mozgósítási kampányába – írta Havasi Bertalan.