Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Deutsch Tamás – miután vasárnap reggel a II. kerületben leadta szavazatát – újságíróknak azt mondta: arra számít, hogy a „jóakaratú magyar emberek milliói megálljt parancsolnak a háborúpárti hangoknak, törekvéseknek”.

A kormánypárti politikus hozzátette: nagyon bizakodó, mert a Fidesz-KDNP szombaton minden idők legnagyobb mozgósító akcióját valósította meg, több, mint egymillió „jóakaratú békepárti magyar polgárral” találkoztak.

Ha mindenki elvisz magával még egy embert, akkor a 2 milliót is meghaladhatja a békepárti szavazatok száma – mondta.

Deutsch Tamás történelminek nevezte a választást, hangsúlyozva, hogy ötödik alkalommal van módja a magyaroknak európai parlamenti képviselőket választani, és az emberek most a háború és béke kérdésében dönthetnek.

Korábban írtuk

Úgy értékelt, a magyar politikai élet világosan tagolódik: a Fidesz és a KDNP képviseli „a magyar polgárok milliói által vallott békepárti álláspontot”, a kormánypártokon kívül „mindenki háborúpárti álláspontot képvisel”.

A jelenlegi helyzetet nagyon súlyosnak ítélte, mert szerinte az európai vezetők döntő többsége egyre nagyobb sebességgel masírozik a háború felé.

„Az előttünk álló hetek, hónapok történései fogják meghatározni, hogy Európa hadviselő félként belesodródik-e, belelép-e az Ukrajnában zajló háborúba” – mondta, hozzátéve, hogy ezt meg kell akadályozni.