Andreas Hoppe, a tartalékosok ügyeiért felelős iroda főfelügyelő-helyettese a sajtónak elmondta, a tartalékosok létszámának alkalmazkodnia kell a biztonsági kihívásokhoz annak érdekében, hogy megfelelően kiszolgálja a hadsereg az ország, illetve a NATO felé tett vállalásait.

Hirdetés

„A hadsereg egyszerűen nem tud kitartani és fejlődni a jelenlegi helyzetben, ezért szükségünk van olyan tartalékos erőre, amely képes teljes mértékben helyettesíteni az egységeket”

– szögezte le.

A héten Boris Pistorius német védelmi miniszter már bemutatott egy a kötelező sorkatonasággal kapcsolatos javaslatot, leszögezve: szükség lesz „bizonyos jellegű sorkötelességre”.

„Készen kell állnunk a háborúra 2029-re”

– jelentette ki a német parlament alsóházában (Bundestag) tárcavezető, aki a tervek szerint szerdán ismerteti az ezzel kapcsolatos elképzeléseita törvényhozás honvédelmi bizottságában.

Korábban írtuk