Magyarország már részese az Iszlám Állammal kapcsolatos konfliktusnak, mert a nyugati értékközösséghez tartozik, amely ellen a terrorszervezet támadást intézett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető reggel parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni fellépésben. Ezt követően újságíróknak kifejtette: hétfőn kormányzati munkacsoport tanácskozott erről a kérdésről, jövő héten pedig az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága foglalkozik a témával.

Március második felében kerülhet sor egy helyszíni szemlére, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák – ismertette a miniszter.

Közölte: előzetes számítások szerint 20 milliárd forint lehet a misszió költsége egy évre. Ebben a felszerelések költsége is benne van, de elképzelhető, hogy ehhez az Egyesült Államok segítséget nyújt, és akkor alacsonyabb lesz az összeg – mondta.

Szijjártó Péter megerősítette: Magyarország a nyugati értékközösség része, és ebből kötelezettségei is fakadnak, amelyeknek meg kell felelnie.

Emlékeztetett: az Egyesült Államoktól érkezett a kérés, hogy Magyarország katonák küldésével növelje hozzájárulását az Iszlám Állam elleni harc sikeréhez. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzés-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben – magyarázta. Hozzátette: a régió, ahova a magyar katonák mennének, jelenleg a legbiztonságosabb terület Irakban.

A miniszter kifejtette: a szövetségesek kiképzést nyújtanak az iraki hadseregnek, hogy az meg tudja védeni magát és az országot. Az egyik ilyen kiképzőközpont Erbílben van, ennek védelmét látnák el a magyar katonák – mondta.

MTI