Jobboldali előretörés Európában

A liberális jajveszékelés már az urnazárás előtt megkezdődött Nyugat-Európában. Az előrejelzésekből is látszott ugyanis, hogy Franciaországban Marine Le Pen jobboldali pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) kétszer annyi szavazatot fog kapni, mint Emmanuel Macron államfő liberális Reneszánsza. A köztársasági elnök kockázatos döntéssel reagált a megalázó vereségre: előrehozott parlamenti választásokat jelentett be. Ezzel Emmanuel Macron célja az, hogy megtörje a jobboldal lendületét. Jordan Bardella, az RN 28 éves elnöke és listavezetője már hetek óta arról beszél, hogy pártja kész a kormányzásra, ő maga pedig szívesen lenne miniszterelnök. Most meg is kapja a lehetőséget ahhoz, hogy megmutassa, tud-e többséget szerezni a párizsi parlamentben.

Emmanuel Macron alighanem arra épít, hogy bár Le Penék sosem voltak ilyen közel a hatalomhoz, és az EP-ben most minden eddiginél több mandátumot szereztek, a honi parlamenti választásokon már valószínűleg nem fognak tudni ilyen egyértelmű győzelmet aratni. A francia választási rendszer ugyanis rendre megfékezi a hazafias erőket: a kétfordulós voksoláson ha elsőre jól is szerepel a RN jelöltje, a másodikban rendre összefognak ellenük a politikai mainstream erői a baloldaltól a szalonképesnek elfogadott jobbközépig. Emmanuel Macron tehát kockáztat, hogy megfékezze a jobboldal menetelését, hiszen Marine Le Pen szeme előtt már a 2027-es elnökválasztás lebeg.

Hétfői becslések szerint végül a Nemzeti Tömörülés 31,5 százalékot (30 mandátum), a Reneszánsz pedig 14,6 százalékot (13 mandátum) szerzett. A szocialisták szintén 13 mandátumot szereztek, a szélsőbal 9-et, a jobbközép Republikánusok és a zöldek egyaránt hatot, és öt mandátummal bejutott az Éric Zemmour által alapított jobboldali Visszahódítás is, amelynek listavezetője nem mellesleg Marine Le Pen unokahúga, Marion Maréchal.

Emmanuel Macron megmutatta a nagyságot, ami Olaf Scholzban nincs meg – ezekkel a szavakkal bírálta a német szociáldemokrata kancellárt a Die Welt napilap a választás másnapjának reggelén. Németországban is kemény pofont kapott ugyanis a regnáló kormány: a szocialista SPD 13,9 százalékot kapott (14 mandátum), koalíciós partnerei, a Zöldek 11,9-et (12 mandátum), a szabaddemokrata FDP pedig 5,2-t (öt hely). A 2019-es EP-választáshoz képest az SPD csak 1,9 százalékkal szerepelt rosszabbul, az FDP szinten maradt, a Zöldek viszont 8,6 százalékot vesztettek. A kudarc azonban igazán úgy látványos, ha a 2021-es szövetségi parlamenti választásokhoz mérjük, amikor az SPD 25,7, a Zöldek 14,7, a szabaddemokraták pedig 11,4 százalékot kaptak – mára ez a három erő nagyon messze került a kormányzó többségtől.

Persze nem csak vesztesei vannak a választásnak: a kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség harminc százalékot kapott (29 mandátum), második erőnek pedig, 15,9 százalékra (15 mandátum), feljött a német politikában barna veszedelemként kiátkozott, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD). A helyi választási eredményeket bemutató térképen egyértelműen látszik, hogy nyugatot elvitte a CDU, keletet az AfD, Bajorországot a CSU, több nagyvárosban pedig a Zöldek értek el jó eredményt.

Olaf Scholz tehát komoly nyomás alá került. Ahogy a Die Welt fogalmazott, a szociáldemokrata politikus számára a felelősségvállalás és a nagyság ismeretlen fogalmak, márpedig következményeknek kell lenniük, mert „egy 14 százalékot párt nem állíthat kancellárt”. Sigmar Gabriel korábbi SPD-s alkancellár szerint az embereknek nyilvánvalóan elegük van a kormányból, a CDU és a CSU vezetői pedig előrehozott választásokat követelnek.

A jelenlegi ciklusban 720 fős Európai Parlamentben a Németország (96 mandátum) és Franciaország (81 mandátum) után a harmadik legtöbb, 76 mandátummal Olaszország rendelkezik. A Giorgia Meloni miniszterelnök vezette Olaszország Testvérei (FdI) 28 százalékos eredményével 24 mandátumot szerzett, a szocialisták (PD) 25 százalékkal 22-t, a liberális Öt Csillag Mozgalom (M5S) 9,7 százalékkal 8-at, a Matteo Salvini nevével fémjelzett jobboldali Liga 8,8 százalékot és nyolc helyet szerzett, hasonlóan a néhai Silvio Berlusconi pártjához, a Hajrá Olaszországhoz (Forza Italia). Már a legutóbbi olasz parlamenti választásokon is megmutatkozott, hogy egyértelműen Giorgia Meloni vette át Matteo Salvinitől az jobboldali koalíció vezetését, de az is tanulságos, hogy a 2019-es EP-választáshoz képest a Liga 14 mandátumot vesztett, az FdI pedig ugyanannyival többet szerzett. Az európai sajtó értékelései szerint Giorgia Meloni egyértelműen az idei EP-választások egyik nagy győztese.

A negyedik legnagyobb (61 fős) nemzeti delegációt adó Spanyolországban is jobboldali siker született: a jobbközép PP 34,2 százalékot (22 mandátum), a szocialista PSOE 30,2 százalékot (20 hely), a jobboldali VOX pedig 9,6 százalékkal 6 helyet szerzett. Lengyelországban – amely az ötödik legnagyobb, 53 fős nemzeti delegációt adja – 37,1 százalékkal 21 helyet szerzett Donald Tusk kormányfő balliberális szövetsége, a KO, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) 36,2 százaléka pedig 20 helyre volt elég.

Ami a környező országokat illeti, jól szerepeltek a magyar kormány szövetségesei. Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 25,7 százalékkal megnyerte a választásokat. Szlovákiában ugyan liberális győzelem született, de az ellene elkövetett májusi merényletből felépülő Robert Fico kormányfő pártja, a SMER második lett 24,8 százalékkal, és több mandátuma lesz, mint korábban. Romániában az RMDSZ öt százalékot szerzett, így a korábbiakhoz hasonlóan két mandátuma lesz. Érdemes ugyanakkor odafigyelni a jobboldali, magyarellenes pártként ismert AUR sikerére, a párt ugyanis az eddigi egy helyett hat mandátummal fog rendelkezni és az elmúlt évben nagyon intenzíven, és nem sikertelenül gyűjti a szövetségeseket az európai jobboldalon.

A mandátumbecslések szerint a 720 fős Európai Parlamentben továbbra is az Európai Néppárt (EPP) marad a legerősebb frakció 185 mandátummal, ami kilenccel több, mint öt éve. A Szocialisták és Demokraták (S&D) két helyet vesztve 137 mandátumra számíthat. A liberális Renew – amelynek Emmanuel Macron pártja, valamint a Momentum is tagja – 22 helyet bukva 80 mandátumot szerzett. A Zöldeknek sincs sok oka az örömre, ugyanis 19 helyet veszítve 52 mandátumuk lett, a szélsőbaloldalnak (GUE/NGL) pedig egy helyet vesztve 36. A Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciója – ahová a lengyel PiS is tartozik – négy helyet erősítve 73 mandátumra számíthat, a szintén jobboldali Identitás és Demokrácia (ID) pedig – ide tartoznak Marine Le Penék, az Osztrák Szabadságpárt, a Flamand Érdek vagy a holland Szabadságpárt – 9 hellyel erősítve 58 mandátumra. A Politico előrejelzése szerint 99 független képviselő lesz – ide tartozik jelenleg a Fidesz is.

Az EPP és a balliberális frakciók esetében nagyjából pontosan meg lehet becsülni a frakciók méretét, a jobboldalon azonban más a helyzet. Orbán Viktor miniszterelnök a francia és az olasz sajtónak is elmondta, hogy alapvetően az ECR-be készül a Fidesz, de a legjobb az lenne, ha egy nagy csoport jönne létre, amihez Giorgia Meloni és Marine Le Pen kiegyezése szükségeltetik. Mivel nem mindegyik jobboldali párt akar együttműködni egymással, valószínűtlen, hogy sikerül mindenkit egy táborba összehozni, pedig megérné: ha összeadjuk az ECR és az ID mandátumait, valamint a Fidesz 11 helyét, láthatjuk, hogy ők lennének együtt a második erő a parlamentben. Pláne, ha ebben benne lenne az AfD 15 képviselője is, de a német pártot épp a kampányhajrában zárták ki az ID-ből. A jobboldal erőviszonyairól tehát egyelőre nehéz biztosat mondani, intenzív tárgyalások elé néznek a pártok, köztük a Fidesz is.

Az EP-választás eredménye a következő Európai Bizottság összetételére vonatkozóan is elindította a találgatásokat. Sajtóértékelések szerint a német néppárti Ursula von der Leyen joggal számolhat azzal, hogy újrázhat az Európai Bizottság élén. Az Európai Néppárt jól szerepelt a választásokon európai szinten és a német dominancia sem sérült. Ahhoz, hogy az Európai Parlament is megerősítse majd tisztségében – az Európai Tanácsban való esetleges jelölése után – Von der Leyennek 361 voksra lenne szüksége, ez biztosítva van, amennyiben újraalakul a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok hagyományos koalíciója a parlamentben. Az elmúlt hetekben ugyanakkor egyre több találgatás jelent meg arról, hogy mások mellett Emmanuel Macron sem Von der Leyent, hanem egy technokratát látna szívesen a Bizottság élén: Mario Draghi volt olasz kormányfőt, az Európai Központi Bank korábbi elnökét. Ami az uniós intézményeket illeti, itt sem mondhatunk még biztosat: az EP-választások eredményétől, valamint elsősorban a nemzeti vezetők egymás közti megegyezéseitől függ, kik kerülnek majd a Bizottság, a Tanács, a Parlament és az Európai Központi Bank élére, valamint ki tölti be a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztot. Ezeket a tisztségeket „csomagban” szokták kezelni.