Két magyar cég, az Umirs Europe Kft. és a Molaris Kft. a világ egyik leghosszabb, ezer kilométeres egybefüggő határvédelmi rendszerét szállítja Türkmenisztánba – jelentette be Szabó László, a Külgazdasági és  Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Szabó László kiemelte, a sikeres üzlet kiváló példa arra, hogy mire képes az új, integrált külgazdasági és külügyi rendszer. Hozzátette, az üzlet a nemzetközi szinten is versenyképes magyar mérnöki fejlesztés nélkül nem jött volna létre.

A kormány kiemelt célja, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozás legyen képes exportpiacra lépni – mondta.

Puskás András, az Exim vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére közölte, a teljes beruházás 5,5 millió dollár értékű. Az Exim 1 millió dollárnyi éven belül megtérülő hitelt nyújtott az Umirs Europe Kft.-nak.

MTI