„A baloldali provokátorok nem bírnak magukkal”
Véget ért a demonstráció a Szabadság hídon, ismét zavartalan a közlekedés, közölte a rendőrség szerdán a honlapján.Véget ért a demonstráció a Szabadság hídon, ismét zavartalan a közlekedés, közölte a rendőrség szerdán a honlapján.A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében felidézte: délután 4 órakor 11 személygépkocsi megállt a Szabadság hídon és lezárta az útpálya egy részét. A helyszínen a BRFK és a Készenléti Rendőrség munkatársai segítették a forgalmat.
A rendőrök felszólították a 11 gépjármű vezetőjét, hogy hagyják el a hidat. Velük szemben szabálysértési eljárást indít a BRFK, írta a rendőrség.
Múlt szerda este a Lánchidat torlaszolták el több autóval demonstrálók. Büki Zoltán, a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság vezetője a helyszínen azt mondta: be nem jelentett demonstrációjukkal „az alkotmányos rend visszaállításáért” és az Alkotmánybíróság függetlenségéért tüntetnek.
Azt akarják elérni, hogy hívják vissza a testületből a „pártkatonákat”, ennek érdekében a következő hónapokban „még rengeteg ilyen” tüntetést fognak szervezni – mondta.
Másnap Kocsis Máté, a Fővárosi Önkormányzat önkormányzati és rendészeti tanácsnoka közleményben tudatta, hogy a főváros a Lánchídon tartott szerda esti, be nem jelentett demonstráció miatt feljelentést tesz.
A Fidesz szerint újra baloldali provokátorok forgatják fel a fővárosiak életét – így reagált a nagyobbik kormánypárt szerda esti közleményében a fővárosi Szabadság hídon tartott autós demonstrációra.
A Fidesz azt írta: „a baloldali provokátorok nem bírnak magukkal”, az elmúlt évek sorozatos törvénytelen és erőszakos akciói után újra Budapesten balhéznak.
„A lényeg számukra, hogy káoszt okozzanak, az sem érdekli őket, hogy tízezrek estéjét keserítik meg” – fogalmazott a kormánypárt, kiemelve: sokaknak van elegük az ilyen provokációkból, hiszen senkinek nincs joga ahhoz, hogy mások mindennapjait elrontva próbálja elmondani politikai véleményét.
MTI