A Bihar megyei kisvárosban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben újrázni szándékozó Béres Csaba polgármesternek az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) által indított Boros Dávid volt a fő kihívója.

Hirdetés

Az első részeredmények utóbbinak kedveztek, és a leadott szavazatok megszámlálását követően is Boros Dávid vezetett 9 szavazattal. A helyi sajtó beszámolója szerint az RMDSZ-es elöljáró a voksok újraszámlálását kérte, ennek eredményeként pedig már Béres Csaba került ki győztesen egyetlen szavazat különbséggel.

Az EMSZ jelöltje a megyei és a központi választási bizottságnál (BEC) is megóvta az eredményt, utóbbinál a választások megismétlését kérte, de minkét fellebbezést elutasították.

A BEC szerda esti határozatában azzal indokolja az óvás elutasítását, hogy a beterjesztő nem tudta bizonyítani állítását, miszerint választási csalás történt. A testület formai okokra is hivatkozott, amikor közölte, hogy a választások megismétlését az urnazárást követő 48 órán belül kellett volna kérnie a jelöltet indító politikai alakulatnak, és nem magának a jelöltnek.

Korábban írtuk

Székelyhídon a szavazatszámlálás elhúzódása felháborodást keltett a lakosság körében, egy részük hétfőn a polgármesteri hivatal előtt tiltakozva sürgette az eredményhirdetést.

Béres Csaba 2008 óra Székelyhíd polgármestere, előtte ifjúsági szervezetekben tevékenykedett, többek között a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke volt.