Múltidéző foglalkozásra várja a Szentendrei Skanzen a demenciával élő időseket
Emlékek őrei
Nemzetközi társadalmi innovációs díjat kapott a Skanzen Demencia programja, egy speciális, életminőséget javító múzeumi foglalkozás demenciával élő időskorúak számára. De mit jelent voltaképpen a demencia? Hogyan tud javítani egy múzeumpedagógiai foglalkozás az idős, demenciával élők állapotán, közérzetén?
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Demencia programja nemzetközi szakértők értékelése után 288, többek közt Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából érkezett pályázat közül lett a SozialMarie Díj 3. helyezettje. A díjat azoknak a közép-európai innovációknak ítélik oda, amelyek a társadalmi kihívásokra új megközelítéssel, másokat ösztönözve kínálnak megoldást. A díj ítészeinek megfogalmazása szerint a Skanzen programja „a művészet gyógyító erejével támogatja a demencia által érintetteket. Ez az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva”. Bokonics-Kramlik Márta múzeumpedagógus, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Ismeretátadási Osztályának megbízott vezetője azt meséli, éppen tíz évvel ezelőtt kapcsolódott be a skanzen egy Erasmus-projektbe, amiben nemcsak múzeumok, hanem orvosi egyetemek is részt vettek: céljuk egy mintaprogram kidolgozása volt a demenciával élő időseknek.
Minden tizedik
Elég csupán rápillantani a statisztikákra, a magyar – éppúgy, mint számos európai nemzeté – öregedő társadalom. A becslések szerint világszerte körülbelül 139 millióan élnek demenciával, hazánkban ez nagyjából 250 ezer embert érint. Ám ha ideszámítjuk az idősek gondozásának – folyamatosan súlyosbodó állapotuk miatt – egyre növekvő terheiből részt vállaló hozzátartozókat, a szám már az egymillióhoz közelít. Könnyen belátható tehát, hazánkban minden tizedik ember ilyen vagy olyan formában érintett a demenciában: közös felelősség, hogy foglalkozzunk a betegséggel – ami valójában nem is egyetlen jól körülírható kórállapotot takar, inkább gyűjtőfogalom.
– A demencia a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása. Számtalan típusát diagnosztizálták, leggyakoribb változata az Alzheimer-kór. A demencia mindegyik válfajában hangsúlyos vonás a memóriazavar, amely alapvetően a rövid távú emlékeknél jelentkezik, míg a hosszú távú emlékek, a gyerekkorhoz, a fiatalkorhoz kapcsolódó memóriatartalmak még jól rögzülnek, könnyen visszaidézhetők: ez utóbbit célozza a Skanzen Demencia programja – magyarázza Bokonics-Kramlik Márta, aki nemcsak a program elméleti kidolgozásában vett részt, hanem vezeti is a múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Ezeken általánosságban a mai hetvenes-nyolcvanas generáció tagjai vesznek részt, így az ő fiatalkorukat, javarészt az 1960-as éveket idézik meg a skanzen e korszakot bemutató enteriőrjében. Jóllehet a demencia főként az időseket érinti, előfordult már, hogy fiatalabbak is ellátogattak a programra: a negyven-ötven éves korosztály túlnyomó többsége a másodlagos demenciában érintett, amelyet a drogok, az alkohol, a különböző függőségek hívhatnak elő.
Elvesztek az időben
Képzeljük el, hogy egy nap úgy ébredünk fel, nem tudjuk, hol vagyunk, nem tudjuk, milyen nap, egyáltalán milyen napszak van, környezetünk és a minket körülvevő emberek sem ismerősek. Az egyetlen biztos pont csupán néhány emlék, ami a múlthoz köt. Éppen ezt a bizonytalanságot élik át a demensek is – ez az állapot az általános memóriazavartól egészen odáig terjedhet, hogy a beteg számára az öltözködés, a mosakodás, a mindennapi tevékenységek is komoly kihívást jelentenek. A memóriazárlat mellett a tér- és időbeli tájékozódás is problémássá válik, amihez idővel fizikai állapotromlás társul.
A skanzen programja a demencia kezdeti, vagy középsúlyos állapotát hosszabb-rövidebb időre azonban képes megállítani, valamint lassíthatja a betegség lefolyását is. És bár nem működik mindig mindenkinél, Bokonics-Kramlik Márta arról számol be, hogy a résztvevőkkel általában nagyon jó eredményeket értek el.
– A betegség mértéke és a javulás esélye az idősek aktuális támogató vagy segítő környezetétől is függ, ugyanakkor korábbi életvitelük – hogyan táplálkoztak, mennyire volt harmonikus családi életük, mivel foglalkoztak – mind-mind befolyásoló tényező lehet, és persze a genetikai háttér sem elhanyagolható – magyarázza Bokonics-Kramlik Márta. A demenciával élők hozzátartozóinak visszajelzései alapján van, akiknél néhány órán át tart a jó hatás, és van, akiknél még hónapokon át érezhető, hogy javult a kedélyük, nőtt az önbizalmuk és a mindennapi életvitelükben is pozitív változásokat érzékeltek. A múzeumpedagógus hozzáteszi, az otthoni támogató, segítő légkör, az időskori agytorna, sőt, a zenés-táncos foglalkozásokon való részvétel mind lassíthatja a betegség lefolyását.
Délután a skanzenben
A foglalkozások minden alkalommal kis létszámú csoportban zajlanak, amiket a múzeumpedagógusok igyekeznek személyre szabni: annál hatékonyabb a program, minél személyesebb emlékeket tudnak visszaidézni a résztvevőkkel. Minden egyes foglalkozást hasonlóan építenek fel: a bemutatkozás után közös teázás következik, a múltbéli élmények felidézését a korszakra jellemző tárgyak, akár egy étkészlet, egy teásbögre vagy a muzeológusok által viselt korabeli öltözetek is előhívhatják.
– Az évszaknak és időjárásnak megfelelően mindig koccintunk egy pohár teával vagy üdítővel, aminek fiziológiás szempontból is kulcsszerepe van: az időseknél jellemző, hogy nem figyelnek rá hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszanak, ezért sokszor dehidratáltak lesznek. A demensekre ez hatványozottan igaz. A folyadékhiányban összesűrűsödik a vér, így kevesebb oxigén jut az agyba, ami tovább lassítja a gondolkodást, a reflexeket. Ha közösen teázunk, a mozdulatsor emlékeket hívhat elő, hiszen minden embernél másképpen rögzülnek az emlékek: segíthet felidézni őket egy hangeffektus, íz, illat vagy látvány. A közös teázás után már oldottabb a hangulat, ilyenkor általában magától áramlik tovább a beszélgetés, közben előkerül egy-egy régi tárgy, és azzal kapcsolatban elevenednek fel a régi történetek – mesél Bokonics-Kramlik Márta a foglalkozásról, hozzátéve, hogy a zene, a zenére való mozgás, a tánc és a gasztronómia mindig része a programnak.
Ez utóbbi azért fontos, mert az étkezéssel kapcsolatban mindenkinek van valamilyen emléke, ráadásul nemcsak közös falatozásra, hanem az ételek elkészítésére is invitálják az időseket, érzékeltetve velük, hogy nem kiszolgáltatott, hanem nagyon is aktív szereplői a foglalkozásnak.
– Minél rendszeresebb egy ilyen program, annál hatékonyabban működik – összegez Bokonics-Kramlik Márta. A szakember elmondja azt is, hogy az általuk elnyert innovációs díj nem csak a szakmai visszajelzés miatt fontos: az elismeréssel együtt járó összeget ugyanis a program bővítésére szeretnék fordítani, többek közt a tárgykészletek gyarapítását, valamint a hetvenes éveket idéző enteriőr megalkotását tervezik, hiszen az idő múlásával lassan bekerülnek a programba azok az idősek is, akik a hetvenes években voltak fiatalok.
