– Sohasem volt annyira fontos a DK-nak Karácsony Gergely, mint most, és ez fordítva is igaz – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Hirdetés

A közös fővárosi listát állító DK–MSZP–P hármas összesen hat képviselőt delegálhat a Fővárosi Közgyűlésbe, ami messze van a többséghez szükséges 17 mandátumtól. Karácsony politikai hátországa meggyengült, ezért is kezdett bele egy új taktikai manőverbe: a Tisza Párt szavazóinak és alelnökének is megüzente, hogy igény esetén főpolgármester-helyettesi pozíciót is adhat nekik 

– írta le a fővárosi politikai helyzetet a szakértő, majd kiemelte: számtani értelemben a 17 képviselő meglehet egy DK–MSZP–P és Tisza koalícióval, de ennek a politikai realitása kérdéses. Karácsony Gergely ilyesfajta manőverezését ugyanakkor a Demokratikus Koalíció nem feltétlenül támogatja, mert bár Gyurcsány Ferenc korábban nem zárta ki az együttműködést Magyar Péterrel, utóbbi részéről ez távolinak tűnik. 

A tíz budapesti listából az első helyet a Fidesz–KDNP szerezte meg. A Tisza a második, míg a Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP a harmadik a sorban. A mandátumszerzési küszöböt összesen öt lista lépte át: az előbb említetteken túl az MKKP és a Vitézy Dáviddal Budapestért LMP–Zöldek is tagja a közgyűlésnek

 – emlékeztetett Tóth Erik, aki szerint egy ilyen helyzetben Karácsony egyetlen reménye az lehet, hogy képes lesz szót érteni azokkal az emberekkel, akik Magyar Péter listájáról jutottak képviselői helyhez. Ez esetben azonban a DK-s plakátokon Dobrev Klára mögött kampányoló főpolgármester lépne szövetségre azokkal, akik az ellenzékváltó hangulatból profitálva épp őket akarják politikai értelemben megsemmisíteni.

Korábban írtuk

A Kétfarkú Kutya párt Fővárosi Közgyűlésben elfoglalt helyével kapcsolatban Tóth Erik elmondta, az MKKP gyengébb EP-s eredményét pár fővárosi pozíció megszerzésével tudta ellensúlyozni. A Kutyapártnak azonban a három listás fővárosi mandátummal jól kell pozicionálni magukat: az ő érdekük az, hogy kimaradjanak a pártpolitikai csatározásokból. Adódhatnak viszont olyan helyzetek, amikor állást kell foglalniuk. Korábban hasonló esetekben rendszerint az ellenzéki fősodor politikai stratégiájához alkalmazkodó testtartást vettek fel, erre lehet az új közgyűlésben is számítani.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.