Hornung Ágnes azt írta, a kormány a tartós háborús helyzetben is megvédi és fenntartja a családtámogatásokat, sőt folyamatosan dolgozik azon is, hogy ezeket minél kevesebb adminisztrációs eljárással vehessék igénybe az érintettek. Ennek részeként 2024. július 1-jétől „tovább egyszerűsítjük és gyorsítjuk” a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) megállapítását.

Hirdetés

A változás értelmében a gyermekgondozási díjra (gyed) jogosult szülőknek az ellátás lejárta után nem kell kérelmeznie a gyest, annak megállapítása és folyósítása automatikusan, úgynevezett hivatalból induló eljárás keretében történik majd – ismertette az államtitkár.

Kifejtette: az intézkedés jelentős adminisztrációs könnyítést jelent a kisgyermeket nevelő családoknak; a módosításnak köszönhetően ugyanis nem kell a gyest kérelmeznie annak a szülőnek, aki gyedben részesült a gyermek 2. életévének, ikergyermekek esetén a 3. életévének betöltéséig; ebben az esetben az illetékes kormányhivatal az egészségbiztosító által szolgáltatott adatok alapján hivatalból állapítja meg az ellátást.

A közlemény szerint 2024. július 1-je után csak abban az esetben kell benyújtani gyes iránti kérelmet, ha nem az a szülő kérelmezi, aki gyedben részesült. A kérelem elektronikus úton ügyfélkapun keresztül a SZÜF felületéről is benyújtható. Továbbá akkor is szükséges kérelmet beadni gyesre, ha a gyedre való jogosultság nem állt fenn a gyermek második, illetve harmadik életévéig, hanem már azt megelőzően megszűnt.

Korábban írtuk

Az immáron 10 évvel ezelőtt bevezetett gyed extra intézkedéscsomagnak köszönhetően több – különböző korú – gyermek után egy időben is járhatnak a gyermekgondozási ellátások, vagyis a csecsemőgondozási díj (csed), a gyed és a gyes. Emellett a gyermek féléves korától időkorlátozás nélkül dolgozhatnak a szülők a gyed és a gyes folyósítása mellett. A 2024. július 1-jén életbe lépő adminisztrációs intézkedés így újabb könnyebbséget jelent a kisgyermeket nevelő, és akár a gyed, gyes folyósítása mellett munkát végző szülőknek – fogalmazott Hornung Ágnes.