Az első két fordulóban a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett egyaránt kétgólos kudarc azért sodorta felettébb nehéz helyzetbe a nemzeti együttest, mert így már csak a négyes harmadik helyére van esélye, az pedig nem jelent biztos nyolcaddöntőt. A 24 csapatos rendszerben, amelyben hatból a négy legjobb harmadik kerül még a 16 közé, a négy pont tekinthető vízválasztónak, ez pedig már elérhetetlen a magyar csapat számára, ezért a sorsa nem csak a saját kezében van. A mínusz négyes gólkülönbség (1-5) sem segíti a továbbjutási esélyeket, amennyiben a hárompontos csoportharmadikok között ez döntene, így az sem mindegy, hogy győzelem esetén hány góllal sikerül felülmúlni a skótokat.

Hirdetés

Ahogy a válogatott tagjai mondták, addig nem igazán érdemes számolgatni, amíg nincs meg a győzelem, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a B és a C csoportban előfordulhat, hogy csupán két ponttal zár a harmadik helyezett – ehhez Spanyolország és a címvédő Olaszország nem kaphat ki Albániától és a vb-bronzérmes Horvátországtól, Angliának pedig le kell győznie Szlovéniát -, a D-ben és az E-ben erre már nincs esély. Összességében még magyar diadal esetén is napokig izgulhatnának Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai, hogy a pontszámuk vagy a gólkülönbségük elég lesz-e, miközben a közvetlen riválisok pontosan tudnák, milyen eredményre vagy éppen milyen különbségű győzelemre van szükségük.

Ami mindenképpen bíztató a magyar csapat számára, hogy a torna esélyesei között számon tartott és a hazai közönség által bíztatott németek ellen markánsan jobb teljesítményt nyújtott, mint a nyitómeccsen. A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető változtatásai bejöttek, ugyanis a védelem sokkal stabilabbá vált azzal, hogy Lang Ádám és Szalai Attila helyett Fiola Attila és Dárdai Márton került a hátsó alakzatba, míg Fiola helyét Bolla Bendegúz vette át a jobb szélen. Támadásban a helyzetkihasználáson kellene javítani, mert a lehetőségek megvoltak mindkét találkozón, csakhogy ezekből mindössze egyet sikerült gólra váltani.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy papíron a skót csapat gyengébb játékerőt képvisel, mint az előző két rivális, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a magyarok lennének a meccs esélyesei, már csak azért sem, mert nagy kérdés, hogy a szigetországi gárda fizikális futballja mennyire fog ízleni nekik, kiváltképpen a sorozatterhelés harmadik felvonásán. Marco Rossi 2018-as kinevezése óta mindenesetre csupán egyszer, még 2019-ben fordult elő, hogy a válogatott sorozatban háromszor alulmaradjon, míg három egymást követő nyeretlen találkozóra 2021-ben volt példa.

Korábban írtuk

A magyaroknál továbbra is kérdéses a védő Balogh Botond, a jobbszélső Nego Loic és a védekező középpályás Styles Callum szereplése, a riválisnál viszont biztosan nem játszik két védő, a sérült Kieran Tierney és az eltiltott Ryan Porteous. Utóbbi már az előző összecsapást is kihagyta, de a skót védelem sokkal szervezettebb védekezésének köszönhette az 1-1-es döntetlent Svájc ellen azok után, hogy a torna nyitómeccsén sima, 5-1-es vereséget szenvedett Németországtól.

A skótok történelmi meccsre készülnek, mivel nyolc vb- és előző három Eb-részvételük alkalmával még sosem jutottak túl a csoportkörön, márpedig siker esetén ez szinte biztosan megtörténne, mert négy pontjuk lenne. A szigetországiak helyzete tehát annyival jobb, hogy ők győzelemmel a 16 között érezhetnék magukat, de összességében egy ki-ki mérkőzésre, élet-halál harcra lehet számítani az összecsapáson, amelyen a döntetlen mindkét csapat számára a búcsút jelentené, a skótoknak is csak sovány vigasz lenne, hogy megőrizték a harmadik helyüket.

A közel 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az argentin Facundo Tello sípjelére vasárnap 21 órakor kezdődik a magyar-skót összecsapás, amelyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.