Egy generáció lázadása

Sokkolták a nyugati közvélemény fősodor vonulatát a spanyol Ibizáról, a francia Biarritzból, a svéd Gotlandól vagy éppen a németországi Sylt nyaralószigetéről a közösségi médiába feltöltött klipek, amelyeken jól öltözött, tehetős európai fehér fiatalok az önfeledt bulizás közben „idegengyűlölő” rigmusokra táncolnak, mulatnak. A fiatalok egyik pillanatról a másikra bevándorlásellenes himnusszá alakították át a Gigi D’Agostino 1999-es L’Amour Toujours című popdalát, annak eredeti refrénjét „Deutschland den Deutschen, Ausländer raus!”-ra, vagyis „Németországot a németeknek, külföldiek, kifelé!”-ként átköltve. Néhány fiatal odáig ment, hogy a buli közben két ujjal Hitler-bajuszt imitált magának, és a náci karlendítésre utaló mozdulatokat tett. A videó felháborodást váltott ki sokakban, az automatikus elutasítás azonban nem segíti a jelenség megértését. Mindemögött ugyanis egy nemzedék saját jövőjének kilátástalansága miatti tiltakozása húzódik meg.

Ugyanez az érzés fordította a legutóbbi európai választásokon jobbra az elmúlt öt évben nagykorúvá váló, így szavazati jogot szerző, az európai állapotokkal egyre elégedetlenebb fiatalok jelentős részét is. A kilengés Németországban a legnyilvánvalóbb, miután a történetének eddigi legjobb eredményét elérő Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága a 24 és 30 év közötti szavazók körében a legutóbbi európai választás, azaz 2019 óta 11 százalékkal nőtt. Ezt a trendet erősíti meg egy másik, még a választások előtt készült felmérés is, amely szerint a 14 és 29 év közötti korosztály 22 százaléka az AfD-re szavazna, kétszer annyian, mint két évvel ezelőtt a parlamenti választásokon. A Zöldek támogatottsága közben e korosztályban harmadával esett vissza. Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése a választáson részt vevő fiatalok voksainak mintegy 30 százalékát szerezte meg, ami tízszázalékos növekedés 2019-hez képest. De ugyanez a trend rajzolódik ki Hollandiában is, ahol a tavalyi választásokon a 35 év alattiak körében a legnépszerűbb párt a Geert Wilders vezette, végül győztes Szabadságpárt lett. A példákat még sorolhatnánk, hiszen a legutóbbi országos szavazásokon az említett országok mellett Olaszországban, Portugáliában, Svédországban, és Finnországban is a korábbinál több fiatal voksolt radikális, nemzeti érzelmű és euroszkeptikus erőkre. A márciusi portugáliai parlamenti választásokon a radikális jobboldali Chega párt nevének jelentése: „Elég volt!”

Ha a legutóbbi európai választásokat nézzük, akkor látjuk, hogy a brüsszeli parlament minden negyedik képviselője a radikális jobboldali pártok valamelyikéből kerül ki. Az eredmény kérdések sorát veti fel. Vajon miért támogatja sok Z generációs fiatal a radikális erőket? Miért mennek szembe szüleik eszméivel, akik a szexuális forradalom időszakában váltak felnőtté? Miért nem utasítják el a nyíltan rasszista megnyilvánulásokat?

Ha egy mondatban akarjuk megadni a választ, akkor a portugál pártnak már a nevében is rejlő üzenetet kell említenünk: „Elég volt!” A fiatalok elégedetlenek a társadalmi, a politikai és a gazdasági helyzettel, és nem érzik, hogy a hagyományos pártok foglalkoznának az ő problémáikkal, kiutat mutatnának a mélyülő válságból. Így aztán sokan az őket leginkább megszólítani képes rendszerellenes erők felé fordulnak. Míg szüleik egykor tiltakozásul a radikálisan baloldali és liberális erők felé nyitottak, addig ők ugyanilyen kiindulásból a radikális jobboldalt találták meg. Egyfajta válaszként is a Nyugaton egyre inkább mindenre ráterjeszkedő woke-kultúrára, az internet világában eluralkodó cenzúrára. Ehhez jön még a biztonság és a jövőkép hiánya. A biztonságra elsősorban ne geopolitikai értelemben – bár az is fontos – gondoljunk, hanem a megélhetés biztonságként. Egyre több fiatal látja úgy, hogy szükség van tisztességes és rendszeres jövedelemre, kényelmes otthonra, oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre, valamint a váratlan problémákkal szembeni tartalékokra. Ha viszont körbenézünk Európában, akkor a trend ezzel éppen ellentétes. De nemcsak az infláció, a romló egészségügyi ellátás nyomasztja a nyugati társadalmakat, hanem azt is látják, hogy a bevándorlók már hamarabb jutnak lakáshoz, mint az őslakosok. Ez pedig nagyon nem tetszik a fiataloknak, akik tehát joggal érzik úgy, hogy a liberális uniós konszenzus rosszabbá teszi az az életüket.

Amikor a társadalomkutatók a fiatalok érezhető jobbra fordulásának az okait keresik, a probléma összetettségével szembesülnek. Szó sincs arról például, mint azt egyesek gondolhatják, hogy ez a generáció eleve bevándorlásellenes és kirekesztő volna. Nem, csupán élni akar. A válság régóta mélyül, az igazi problémák azonban a koronavírus-járvánnyal kezdődtek, aminek következményeit az orosz–ukrán háború csak fokozta. Ráadásul a növekvő frusztrációt kiváltó okokat nem egyszerűsíthetjük le anyagi dolgokra, a megélhetési költségek emelkedésére. Fontos momentum volt a Covid időszakában a fizikai elszigeteltség is, amely különösen negatív hatást gyakorolt a fiatalokra. Mint ahogy az is, hogy 2015 óta csak a hivatalos adatok szerint kétmillió migráns áramlott be Európába, akik miatt egyes nagyvárosokban a gondtalan bulizás már a múlté.

De nem hanyagolhatók el a közösségi média hatásai sem, hiszen ez a generáció már „digitális bennszülött”. Sok fiatal kizárólag csak az X-ről vagy éppen a TikTokról tájékozódik, ahova a mindenféle tartalom általában ellenőrizetlenül kerül fel, így a mai generációk sokkal több radikális véleményt hallhatnak, mint a korábbiak. Ehhez jön a közösségi oldalak cenzúrája, az erőszakos és agresszív megfeleltetés a fősodornak. Mindez a szókimondó, a mainstreamtől eltérő álláspontot képviselőket az egyébként is megbélyegzett és kirekesztett radikális jobboldal felé szorította.

Connor Tomlinson politikai kommentátor a European Conservative hasábjain mindezek mellett még egy dologra felhívja a figyelmet. A szerző szerint az 1997-ben vagy azt követően született Z generáció tagjainak más a viszonyítási alapjuk a világ eseményeit illetően, mint elődeiknek. Nekik a második világháború több mint 50 évvel ezelőtt volt, a berlini fal pedig soha nem létezett. A legtöbben nem emlékeznek 2001 szeptember 11-re sem. Ők csak a 2008-as gazdasági válság utáni nemzetüket ismerik, amelyet 30 év alatt több bevándorlási hullám tett felismerhetetlenné. „Az ő életük politikai paradigmája az irányított hanyatlás volt. A fogantatástól kezdve eladósodtak, megfosztották őket kulturális örökségüktől és a történelmi hovatartozás érzésétől, megfosztották őket attól az esélytől, hogy saját otthont birtokoljanak, ahol saját gyermekeik születhetnek”, írja Tomlinson.

A Z generáció körében jól érzékelhető trend a jobbratolódás, de tudni kell, hogy ez a nemzedék is sokféle, megosztott és bizonytalan. A YouGov 2023 augusztusában készített felmérése szerint a fiatal európaiak túlnyomórészt a klímaválság és várható hatásai miatt aggódnak. Egy másik, Németországban lefolytatott felmérés szerint a fiatalok listájának élén az emberi jogok állnak, és csak ezt követi az éghajlatváltozás. Ez a trend változik, de azért ne felejtsük el, hogy öt éve még nagyjából ez a generáció rendkívül nagy arányban adta le a szavazatát az erős klímavédelmet és az uniós integráció elmélyítését szorgalmazó zöldpártokra, ami megalapozta az Európai Unió politikájában a sokak szerint elhibázott a Green Dealt.

A Z generáció megosztottságát igazolja a német Allensbach Intézet felmérése is, amely szerint az európai parlamenti választásokon a fiatalok 17 százaléka szavazott az AfD-re. A 30 év alattiak korosztályában a radikális AfD volt a legerősebb párt, de nagyjából egy szinten a CDU–CSU-val. Az is egyértelmű, hogy a korábbi választásokon az AfD mindig több szavazatot kapott a fiatal szavazóktól, mint a 60 év felettiektől. De a felmérés azt mutatja, hogy a németországi fiatalok azért inkább centristák. Ha nem a trendet, hanem az abszolút számokat nézzük, akkor kiderül: e generáció körében más pártok nagyobb szimpátiát élveznek, mint az AfD, hiszen a CDU–CSU népszerűsége 25, a Zöldeké 21, az SPD-é pedig 18 százalékos. Az Allensbach rákérdezett arra is, hogy a válaszadók hol helyezkednek el egy bal–jobb skálán, és a 30 év alattiak 36 százaléka egyértelműen a középről balra sorolja magát. Az egész népességben ez az arány csak valamivel volt alacsonyabb, 32 százalék. A Z generációnak csupán 21 százaléka sorolta magát egyértelműen a jobbközéphez, amely arány a teljes lakosság körében 30 százalékos. A trend azonban egyértelmű, a radikális gondolatok és pártok egyre vonzóbbak ezen erők hagyományos szavazói bázisán kívül is. Ezt pedig nem lehet már egy mozdulattal félresöpörni, karanténba zárni, hiszen ennek okai a nyugati társadalmak egyre szélesebb rétegeit, ezen belül is különösen a fiatalokat érintik.