A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Osztrák Szabadságpárt főtitkárával, Christian Hafeneckerrel tartott találkozója után arról számolt be, hogy a patrióta, szuverenista erők komoly kihívások előtt állnak az egész kontinensen, hiszen a liberális mainstream próbálja leuralni az Európai Uniót, az európai politikát.

Hirdetés

„Látszik, ahogy osztozkodnak a választók akaratát teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az európai pozíciókon. Itt ez az időszak kifejezetten szükségessé teszi azt, hogy Európa szuverenista, patrióta erői összefogjanak”

– szögezte le.

Majd kijelentette, hogy az emberek Magyarországon és Ausztriában is a patrióta, szuverenista politikát folytató, az európai szuperállamot ellenző, a béke mellett kiálló pártokra adták a szavazataikat, ezt jól mutatja a Fidesz és az Osztrák Szabadságpárt győzelme az európai parlamenti választáson.

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy a két párt között régóta szoros együttműködés van, mivel a felek azonos álláspontot képviselnek az Európa előtt álló legfőbb kihívásokra adandó válaszokat illetően.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter közölte: „Mindketten úgy gondoljuk, hogy a tagállamok hatásköreinek további elvonása elfogadhatatlan. Mindketten úgy gondoljuk, hogy Európának sürgősen változtatnia kell a migrációpárti álláspontján.”

„Mindketten úgy gondoljuk, hogy Ukrajnában békére, nem fegyverszállításra van szükség. Mindketten úgy gondoljuk, hogy a szankciókkal Európa lábon lőtte a saját gazdaságát”

– sorolta.

„Ezért sürgősen migrációellenes, békepárti és az európai versenyképességet helyreállító politikára van szükség”

– folytatta.

„Ebben teljes mértékben egyetértünk az Osztrák Szabadságpárttal, és biztató, hogy az osztrák polgárok is a Szabadságpártnak adták a legtöbb szavazatot a legutóbbi európai parlamenti választáson”

– emelte ki a miniszter.