Szökés Altúria trónjáról

Szerb Antal elsősorban irodalomtörténeti munkák, továbbá az Utas és holdvilág című, az élet értelmét kutató regény, valamint a Pendragon-legenda című filológiai detektívtörténet szerzőjeként ismert. VII. Olivér című, utolsó regénye azonban nincs igazán benne a köztudatban, pedig több kiadásban is napvilágot látott, és hangoskönyvváltozat is készült belőle. Az érdeklődők e mű zenés színpadi változatát tekinthetik meg a Győri Nemzeti Színházban, Képtelen királyság címmel, Zakariás Zalán rendezésében.

A darab központi alakja, VII. Olivér ifjú király, akinek aprócska országa, Altúria aggasztó anyagi helyzetben van. Egy Coltor nevű pénzember ezért alkut ajánl, amely számára igencsak előnyös, az udvarra nézve viszont kedvezőtlen volna: amennyiben örökös monopóliumot kap a két legkelendőbb altúr exportcikk, a bor és a szardínia értékesítésére, komolyabb összeget fizet, amely még úgy is könnyíthet az államháztartás helyzetén, hogy csupán töredéke a megállapodással megszerzett értéknek.

A szerződés aláírása azonban elmarad: Altúriában kitör a forradalom, megdönti VII. Olivér uralmát, és száműzetésbe kényszeríti a királyt. Arról, hogy a puccsot a koronás fő szervezte maga ellen, csak kevesen tudnak. A fiatalember ugyanis annyira unta az uralkodást és a vele járó hivatalos teendőket, hogy elhatározta, hátrahagyja mindezt, és új személyazonosságot felvéve elvegyül az egyszerű emberek között.

Nemcsak a trónról távozik, kurtán-furcsán búcsút véve menyasszonyától, Ortrud hercegnőtől, de az országából is. Az altúr udvar azonban kisvártatva értesül róla, hogy Velencében tartózkodik, ezért megbízza a Sandoval nevű festőt, hogy utazzon a lagúnák városába és szolgáljon információkkal az uralkodó mindennapjairól.

Az életművész piktor kisvártatva már Velencében van, ahol egykettőre megállapíthatja: VII. Olivér immár Oszkár néven csatlakozott egy nagystílű szélhámos és csaló, Saint Germain köreihez. Váratlanul azonban Coltor is felbukkan a városban, és mivel felismeri Oszkárban a királyt, a koronás főket megillető tisztelettel köszönti.

Saint Germain ennek láttán üzletet szimatol. „Egy egész országot fogok eladni!”, jelenti ki, és elhatározza, hogy megkopasztja a nagybefektetőt: elhiteti vele, hogy megkötheti a szerződést, amelynek aláírására Altúriában nem került sor – ám a pénzember általa fizetett összeg nem az államkincstárba folyik majd be, hanem a zsiványbanda tagjai osztják szét egymás között.

A szélhámos, akinek persze sejtelme sincs róla, hogy a fiatalember valójában kicsoda, Oszkárra osztja VII. Olivér szerepét a megtévesztő hadműveletben. A királyi kötelezettségektől visszariadó, Velencéig szaladt fiatalember – aki elsősorban azért tart Saint Germainnel, mert úgy érzi, beleszeretett egyik emberébe, a Marcelle nevű lányba – dönteni kényszerül: továbbra is menekül önmaga és a sorsa elől, vagy az uralkodót, azaz saját magát alakítva végre felelős államférfiként viselkedik?

A Képtelen királyság tehát egyszerre tartalmazza a szerepcserére épülő, komikus történetek, továbbá egy nagy átverés előkészítését és lebonyolítását elmesélő alkotások elemeit. A darab ugyanakkor a főszereplő gondolkodásában és jellemében végbemenő változást bemutató fejlődéstörténet is, amely végső soron a felnőtté válás szükségességéről szól. Mindenekelőtt azonban békebeli hangulatot árasztó, könnyed szórakozást kínáló, kalandos mű, melyben a rosszfiúk nem igazán ellenszenvesek, sőt: egy csaló magyarázza el egy királynak, mi a feladata, és mi a kötelességteljesítés lényege.

Sajátságos humora érzékeltetésére álljon itt két rövid részlet: „– Maga megfizethetetlen számunkra! – Ezt tagadom: engem meg lehet fizetni!”; és: „– Mit gondolsz, hasonlítok Ortrud hercegnőre? – A megszólalásig! Ha megszólalsz, már nem hasonlítasz!” Az ehhez hasonló nyelvi játékok, valamint cselekményének egyes fordulatai kapcsán a magyar ponyva egyik legnagyobb mestere, Rejtő Jenő is eszünkbe juthat. Hiszen amikor arról értesülünk, hogy VII. Olivér inkognitóban tartózkodik Velencében, hogy megismerhesse a lent lévő, egyszerű emberek életét, nehéz nem a Piszkos Fred, a kapitány című Rejtő-regényre gondolni. Ennek egyik hőse, St. Antonió főherceg, a Boldogság-szigetek uralkodója ugyanis azért kéri meg Fülig Jimmyt, helyettesítené az udvarban, hogy ő addig, szintén inkognitóban, felfedezhesse az alvilágot. És Szerb Antal művében Saint Germain ezzel fordul az uralkodóhoz: „A nyugodt polgári egzisztenciát nem nekem találták ki, felség.” Ez a mondat számos Rejtő-hős önvallomása lehetne, legyen szó Senki Alfonzról, Fülig Jimmyről vagy éppen Theodor Wilbourről, azaz Piszkos Fredről.

Bár a cselekmény kissé nehezen indul be, és a színpadi változatban nem annyira egyértelmű, hogy VII. Olivér hogyan érez menyasszonya, Ortrud hercegnő iránt, mint a kisregényben, a darab alapvetően hozza az eredetit – még úgy is, hogy annak egyik mellékszereplőjét, Sandovalt teszi meg narrátornak.

Posonyi Takács László alakításában a festő filozofálásra hajlamos, ugyanakkor talpraesett fiatalemberként lép a nézők elé. Hajdu Tibor kissé esetlen, de így is szerethető, és semmiképp sem jelentéktelen karakterként ábrázolja VII. Olivért. Csankó Zoltán érezhető élvezettel formálja meg a mások megtévesztését művészi szintre emelő Saint Germaint, aki még a látszatteremtés közepette is képes érdemi segítséget nyújtani. Bródy Norbert kissé ostoba és önimádó karakterként jeleníti meg Coltort. Mihályi Orsolya alakításában Marcelle közönséges, de vagány és őszinte teremtés. A legharsányabb nevetéssel kísért jelenetek az Antas grófot alakító Pörneczi Attila színre lépéséhez kötődnek, aki érzékletesen, egyben kacagtatóan mutatja be, hogy alkoholizmusa mennyiben hátráltathat egy ügybuzgó és királyhűségében eltökélt udvaroncot.

Aki tehát megtekinti a Képtelen királyságot a Győri Nemzeti Színházban, egy kellemes kikapcsolódást kínáló zenés játékot láthat, amely ugyanakkor azt is vizsgálja – méghozzá fanyar humorral –, mi az élet lényege és értelme. Az egyik válasz, amellyel a kérdésben szolgál, például így hangzik: „Az élet szerencsés balfordulatok sorozata”…