Fotó: marcaliportal.hu
Hirdetés

Azt írták, hogy az idei már a negyedik nyár, hogy a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton szolgáló vasutasok érkeznek vendégszolgálatra a balatoni kisvasútra, a csisztai és a somogyszentpáli vonalon közlekedő vonatokon jegyértékesítési feladatokat látnak el helyi felnőtt kollégáikkal közösen, illetve a balatonfenyvesi végállomáson a vonatok indítanak.

A kiválasztott gyermekvasutasok a balatonfenyvesi hétvége két napját szolgálattal, az utána következő hétfőt pedig strandolással töltik, így minden nyári szombaton és vasárnap 10-10 kisvasutas fogadja az utasokat a nagybereki tájakot bejáró vonalakon.

A balatonfenyvesi kisvasúton országbérlettel, Somogy vármegyebérlettel, ezek napijegyváltozataival, valamint Balaton24 napijeggyel is lehet utazni – áll a közleményben.

Korábban írtuk