A velejéig balliberális „függetlenobjektív” Népszava ismét egy a zsenialitás határát súroló, Kenyeret és cirkuszt című irománnyal jelentkezett, amelynek kusza sorai arról értesítik a kiadvány fogyatkozó olvasótáborát, hogy a Szerencsejáték Zrt. két kézzel szórja a NER-közeli szervezeteknek, a labdarúgásnak meg a csókosoknak az adófizetők, azaz valamennyiünk pénzét.

Hirdetés

A nagyívű gondolatfutam szerzője szerint, ha lehámozza a történetről, „hogy mennyit kaptak a haverok, akkor az marad, hogy ezzel ellentétben a szociális és egyéb ténylegesen segítő, valós társadalmi munkát végző szervezetek milyen keveset, vagy egyáltalán semmit.” Ezt a már-már az érthetetlenségbe vesző stílusbravúr-mondatot is sikerül a klaviatúra billentyűsének a következővel felülmúlnia, amiben imigyen folytatja: „miközben letűnt korok sztárjai remekül élnek abból, hogy a kormánypárt mellett foglalnak állást. ”

Miről is dadog mint egy lecsúszott kapura lövés eme alsó tagozatos fogalmazvány? Hát a NER-es pénzesőben fürdőző magyar fociról meg a kormányhoz dörgölődző sleppről, általában pedig az egész fideszes bagázsról. Írja mindezt egy olyan napi kiadvány, amelynek a főszerkesztője meg az általa összeválogatott hol 15, hol 18 fős újságírócsapata állítólag, némi önrész mellett, a Szerencsejáték Rt. pénzéből utazhatta be a fél világot. Igaz, akkoriban Horn Gyulának, nem pedig Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt.

A kerítésvágó, pufajkás Gyula jelentőségét a sorozatos zsurnaliszta-kiruccanásokhoz az adja, hogy 1990 előtt együtt lehettek lelkes tagjai a Magyar Szocialista Munkáspártnak, sőt, amikor Horn külügyérkedett, akkor a Népszava főszerkesztője még a Magyar Hírlap párttitkára volt egészen a villanyoltásig, a rendszerváltásig. Ennyit a „letűnt korok sztárjairól”, akik remekül éltek abból, hogy a kormánypárt mellett foglaltak állást…

A balcsókos főszerkesztőnek nem volt más teendője, mint bértollnok barátai közül összeválogatni azt a tizenöt vagy több eszmetársat, akik aztán újságíró-válogatott néven végighaknizták és végigkergették a labdát szinte egész Európán. Miután megjött az utazási kedv, kiruccantak Amerikába, Ausztráliába, Thaiföldre, Kínába, Mauritiusra, Dél-Afrikába, aztán kétszer is Brazíliába

Korábban írtuk

Tévedés ne essék, az én szememben a jobb csókos semmivel sem különb, mint a bal csókos, még akkor sem, ha tudom, ebben a sportágban mindig is nagy volt és nagy lesz a túljelentkezés, a szívós tülekedés. Ráadásul közülük sokan úgy akartak és akarnak új gazdához jutni, hogy a régi nyakára lépnek, mikor mit kíván a történelmi helyzet. Ha a soros gazda is bukik, akkor szidják, ócsárolják és pénzszórással rágalmazzák a 14 esztendeje legújabbat, akihez azért nem tudnak dörgölőzni, mert előtte már kidörgölőzték magukat Kádár, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, végül Bajnai lábtörlőjén.

Tudom én, hogy a kommunista buborékban cseperedettek tomboló irigységének igazi oka az idő visszafordíthatatlan múlása, azaz Orbán Viktor véget nem érő országlása, mert amíg ő, meg az ő összerántott tábora létezik, addig nem lesz olyan pikszis (pénzes szelence), amibe dologtalanul belepottyanhatnának, mint kis nyúl a cilinderbe. Elvégre a pofátlanságnak is van határa.

Ami pedig az esőt illeti, arról tudjuk, hogy egyformán esik gazdagra, szegényre csakúgy, mint jobbosra vagy balosra. A pénzeső persze másféle áldás, az alá nem is fér oda mindenki. Ezért aki többször is fürdőzhetett már benne, annak ideje szerényen hozzászokni a szárazsághoz.

Ha közben elönti az epe meg az irigység, húzódjon árnyékba és dekázzon egy piros pöttyös lasztival.