Fotó: MTI/EPA/PAP/Rafal Guz
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Tusk lengyel miniszterelnök kétoldalú biztonsági megállapodás aláírt példányait mutatja a varsói kormányfői hivatalban 2024. július 8-án
Hirdetés

„Ebben a dokumentumban minden szó jelent valamit, és ezeknek a szavaknak gyakorlati következményei lesznek” – mondta Tusk. Felidézte: hasonló megállapodásokat már a világ 19 országa, valamint az Európai Unió (EU) egésze is aláírt Ukrajnával.

Volodimir Zelenszkij a megállapodás tartalmáról elmondta: a dokumentum többek között a stratégiai infrastruktúra védelméről, a polgári védelemről, a hírszerzésről, a kibervédelmi együttműködésről és az orosz dezinformáció elleni küzdelemről szól.

Megállapodtak egy ukrán önkéntes légió lengyelországi kiképzéséről is, amely lehetővé tenné a Lengyelországban tartózkodó ukrán állampolgároknak, hogy részt vegyenek hazájuk védelmében – számolt be az ukrán elnök.

Fontosnak nevezte a megállapodás azon előírásait, amelyek az Ukrajna ellen irányuló, Lengyelországra is veszélyt jelenthető orosz légitámadások elhárításáról szólnak. Ennek megvalósítási mechanizmusain szakértők dolgoznak – jegyezte meg Zelenszkij.

Tusk ebben a vonatkozásban elmondta: ezeket a mechanizmusokat jóvá kellene hagynia a nemzetközi közösségnek és a NATO-nak, amiről egyeztetni fog a szövetségesekkel.

Annak kapcsán, hogy Zelenszkij Varsóból a NATO kedden kezdődő washingtoni csúcstalálkozójára indul, Tusk elmondta: Kijev az értekezleten teljes körű támogatásra számíthat Varsó részéről. Elismerte ugyan, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásához „hosszabb út vezet, amint azt Ukrajna és Lengyelország szeretné”, de Varsó mindent megtesz annak érdekében, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen.

Korábban írtuk

A lengyel kormányfő konkrét utalás nélkül kijelentette: senkinek sincs joga, hogy „Ukrajna nélkül, Ukrajna nevében döntsön a jövőbeli békéről és ennek formájáról”. Senki sem jogosult arra, hogy „a Moszkvával esetleg folytatott tárgyalásokon Lengyelország és az egész EU nevében lépjen fel Ukrajnával és mindnyájunkkal történt teljes körű megegyezés nélkül” – fűzte hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök békemisszióját érintő újságírói kérdésre Zelenszkij elmondta: azt szeretné, hogy „ne csak beszéljünk a békéről, hanem ez tetteket is vonjon maga után”. „Nem akarjuk, hogy valaki megpróbálja szétverni Európai egységét” – tette hozzá. Azt állította: nem tudott előre a magyar miniszterelnök kijevi látogatását követő moszkvai útról. „Lehetetlen, hogy (a magyar miniszterelnök) közvetítő szerepet töltsön be”, Oroszországot „csak az egész világ képes rákényszeríteni tárgyalásokra”, szükséges az Egyesült Államok, Kína, az egész EU közvetítése, nem pedig egy államé – vélekedett az ukrán elnök.

Tusk úgy válaszolt: a történelem „ismeri az olyan politikusokat, akik azzal áltattak másokat és önmagukat, hogy egy igazságos béke érdekében ténykednek, valójában azonban a kapitulációért dolgoztak”. Az igazságos béke tiszteletben tartaná Ukrajna teljes területi integritását, a januárban kezdődő lengyel EU-elnökség az igazságos béke biztosítására fog törekedni Ukrajna számára – ígérte a lengyel kormányfő.

Tusk az ukrán energetika támogatására is kitért, jelezve: Varsó „azon dolgozik”, hogy a lengyel szénerőművek ne fizessenek a széndioxid-kibocsátásért, és „az európai pénzekért” a létező energetikai hídon át Ukrajnába szállíthassák az így előállított áramot.

A sajtókonferencia elején Zelenszkij a hétfői ukrajnai orosz rakétatámadások áldozatairól beszélt, és egyperces csendet kért a jelenlévőktől. Közölte: eddig legkevesebb 28 áldozatról és több mint 100 sérültről tudnak. Aláhúzta: a kijevi gyermekkórházat ért támadás „közvetlen rakétacsapás volt”, nem légvédelmi rakétatörmelék okozta a károkat.

A civil infrastruktúra megtámadása miatt Ukrajna az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte – közölte Zelenszkij.

Az ukrán elnököt hétfőn lengyel hivatali partnere, Andrzej Duda is fogadta. Ukrajna NATO-csatlakozásának csak egyetlen feltétele lehet, mégpedig „az ukrán társadalom akarata” – hangsúlyozta Duda a megbeszélésen. Aláhúzta: e kérdésben egységes a lengyelországi politikai színtér, és ő, valamint az őt kísérő nemzetvédelmi és külügyminiszter ezt az álláspontot fogják képviselni a washingtoni NATO-csúcson. A csatlakozási folyamat elindítása fontos támogató jelzés lenne az ukrán nép számára, Oroszországnak pedig a NATO határozottságát, a szövetség egységes politikáját mutatná – érvelt az államfő.