A politikus nagyon jelentős napnak nevezte „Olaszország és a Liga számára az Európai Parlament harmadik legnagyobb csoportjának megszületését”. Azért jött létre, hogy ellenezzen minden „szövetkezést szocialistákkal, iszlámbarátokkal, Kína-barátokkal, a zöld átállás szélsőségeseivel, a minden áron elektromos járműveket akarókkal” – mondta.

Hirdetés

A Patrióták Európáért célja a „munka, a család, a fiatalok jövőjének, valamint az olaszok és európaiak biztonságának védelme” – hangoztatta Salvini. „Végre eljött az alkalom ennek az Európának a megváltoztatására, ahogyan azt több millió (európai) polgár kérte szavazatával” – tette hozzá.

A közösségi oldalakon közölt videón Matteo Salvini az olasz nemzeti színű zászló előtt áll, és mögötte a Liga európai parlamenti választási kampánya jelszavát hirdető poszter is látszik, Több Olaszországot, kevesebb Európát! felirattal.

A Liga hétfőn tette hivatalossá csatlakozását a Patrióták Európáért nevű formációhoz. A párt mostanáig az Identitás és Demokrácia (ID) frakció tagja volt.

Korábban írtuk