Szijjártó Péter azt írta, hogy a helyzet egyre durvul az ukrajnai háborúban: láthatjuk a tragikus eseményeket, a halottakat, köztük a gyerekeket, „az ember szíve megszakad”, s a helyzet romlani fog.

Hirdetés

„Egyre több a fegyver, egyre erősebb a háborús propaganda, durva, súlyos eszkalációs veszély leselkedik. Hetek óta figyelmeztetünk erre. Egyetlen megoldás van, egyetlen módon lehet megállítani az esztelen pusztítást, az öldöklést, egyetlen módon lehet megmenteni az emberéleteket, egyetlen módon lehet elejét venni a még durvább eseményeknek: fegyverszünettel és béketárgyalásokkal”

– fogalmazott a tárcavezető.

Hozzátette, hogy ezért indultak békemisszióra, s ezért mennek most Washingtonba is.

„A NATO-csúcson is ezt fogjuk képviselni: nincs megoldás a csatatéren. Érthetetlen, hogy ezt két és fél év után hogy nem lehet belátni. Márpedig a következő három nap határozattervezetei a belátás teljes hiányáról tanúskodnak: a NATO ugyanis Ukrajnát támogató missziót fog indítani. Mi ebből kimaradunk: nem szállítunk fegyvert, nem adunk katonát, nem veszünk részt a finanszírozásban”

– emelte ki Szijjártó Péter. Úgy folytatta, hogy az eszkalációs veszély súlyos, a háború egyre durvább, „fel kell tekerni” a békepártiak hangerejét.

Korábban írtuk